Észrevételek és tanulságok a képzőművészet nyelvén

Fábián Gergő 2019. január 25., 13:11

Megnyitották Szabó Ottó festőművész, a Rovás elnökének új tárlatát. Az Üvöltés című kiállítás a Magyar Jelenlét Házában, a FiguratiF Galériában tekinthető meg február 15-ig.

Fotó: Fábián Gergő

A kiállítást Kovács Ágnes, a Rovás Akadémia igazgatója nyitotta meg. Mint rámutatott, Szabó Ottó művészetére jellemző, hogy nem arról szólnak a képei, ami legelőször szembetűnik vagy amire hirtelen odafigyel az ember, a mondanivaló mélyebben van, sokszor a háttérben, illetve az előtér és a háttér között lebeg.

„Jellemző rá, hogy az érzéseit, értelmezéseit dolgozza fel, nyitott kompozícióit bármikor továbbgondolja, képeibe minden kiállítása előtt belefest, a nézőt pedig közös elmélkedésre invitálja”

– mondta. Hozzáfűzte, a művész új alkotásait onnan lehet felismerni, hogy imprimatúrákként állítja ki azokat. Régebbi képein már több a réteg, az általa öregnek nevezett festmények pedig már sokat próbált, vastagabb festékrétegű, vonalakkal sűrűbben barázdált hátterű világok.

Képgalériánk:
Fotó: Fábián Gergő

Szabó Ottó képeinek kompozíciói a kínai írásjegyekhez hasonlóan két elemből állnak: van a fonetikus elem, ami azt mutatja, hogyan olvassuk az írásjegyet és van a jelentés. A fonetikus elem nála vizuálisan olvasható, ez az, amit legelőször felfedez az ember, ami miatt a néző megáll az alkotása előtt. A jelentés-elem mélyebben van, a hozzá vezető értelmezést sokszor egy középső, vonalerezetekből álló, rajzszerű, a művész által utaló-elemnek nevezett mező segíti – fejtette ki a Rovás Akadémia igazgatója.

A művészt az olajfestés technikájának abszolút ismerete jellemzi, a sötét színekből a világosabbak felé haladva építi fel képeit, sohasem dolgozza ki a tökéletes befejezettségig a fonetikus rész komponenseit, ezek a néző agyában állnak össze, a részletek kidolgozásába vizuálisan bevonja a nézőt is.

„Szabó Ottó észrevételeket és tanulságokat ír le a képzőművészet nyelvén, művészetének formanyelve a shu fa tanulmányozása által alakult olyanná, amely ma csak őt jellemzi. Amely által saját stílusa lett és kézjegyét azonnal felismeri már az is, aki csak nézőként egyszer-kétszer találkozott vele”

– mondta Kovács Ágnes, majd megnyitotta a kiállítást.

Képgalériánk:
Fotó: Fábián Gergő

A nagyrészt a keresztút-sorozat képeit tartalmazó tárlat 2019. február 15-ig látható Kassán, a FiguratiF Galériában, az Erzsébet u. 42. szám alatt.

0 HOZZÁSZÓLÁS