2018. október 12., 11:53

Bűntény a múzeumban:

Rejtélyekkel teli, izgalmas múzeumlátogatásra invitálja a kultúra és a krimi kedvelőket a Galántai Honismereti Múzeum október 27-én. A tavalyi nagy sikerű Szellemek a múzeumban rendezvény folytatásaként idén egy bűntény felgöngyölítése lesz a cél.

rejtely-a-muzeumban.jpg

A késő délután folyamán a múzeum titokzatos hellyé alakul, a levegőben érződő feszültség alapján sejthetjük majd, hogy valami nincs rendben. A múzeumba érkezők feladata a rejtély feltárása és az elkövetők azonosítása lesz. Ehhez minden szükséges tárgyi és szóbeli segítség a rendelkezésükre áll majd az önjelölt detektíveknek, sőt még a kiállítások lakóitól is lehet segítséget kérni. A sikeres felderítés esetén a jutalom nem marad el.

„Azok számára sem lesz unalmas a múzeumlátogatás, akik nem szeretnének részt venni a rejtély feltárásában, hiszen a tárlatokban uralkodó sejtelmes sötét egyetlen gyertya kíséretében különleges élményt nyújt majd a látogatóknak”- tájékoztatta lapunkat Füssy Katalin, a Galántai Honismereti Múzeum idegenforgalmi referense és tárlatvezetője.

A rendhagyó eseményre szeretettel várják a gyermekes családokat, fiatalokat, felnőtteket és idősebbeket egyaránt. A belépés ingyenes. A rendezvény Galánta Város támogatásával valósul meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.