2019. január 12., 08:10

Az átalakulás formái

Az átalakulás formái címmel a kassai MaJel Rovás Központban kiállítás nyílt, amely a Rovás Akadémia divatdizájn szekciójának egész éves munkáiból kínál válogatást.

Az átalakulás formái
Galéria
+7 kép a galériában

A Rovás Akadémia a Rovás egész éven át tartó, felnőttek részére szóló oktatási programja, amelynek fő célja a vizuális művészet, a képzőművészet, színház, tánc, zene, film és dizájn előmozdítása és fejlesztése. A program kínálatában jeles hazai és külföldi művészek vezetésével működő mesterkurzusok is szerepelnek. Az akadémia fejleszti a város művészi életét, a benne élő kisebbségek kultúráját, támogatja a tehetségeket.  Lehetőséget nyújt a konfrontálásra és az egyes művészeti ágak ötvözésére, átörökítve ezzel a Krón-féle iskola mottóját, amely a képzőművészet mellett az iparművészettel és textilművészettel is foglalkozott.

A Rovás Akadémia egyik részlege az Esti Divatműhely, vagyis egy egész éven át tartó műhelysorozat és mesterkurzus a divatszakma képviselőivel, amely az élményszerű informális oktatásra nyújt lehetőséget.

Olyan résztvevőket kíván megszólítani, akik divattervezői szakon szeretnének továbbtanulni, illetve más kreatív pozíciókban dolgoznának a divatszakmában.

Az Esti Divatműhely fotósai Koreň András, aki Robert Vano diákja, legszívesebben portrékat és stúdiófotókat készít, illetve Kasakovská Jenčušová Lívia, akire már a VOGUE olasz kiadása is felfigyelt. A VOGUE.it olyan fényképeket is beválogatott saját portfóliójába, amelyek pont az Esti Divatműhely keretén belül készültek.

Az Esti Divatműhely szorosan kapcsolódik a Plató Creative Clash projekthez, amely szintén a művészeti ágak összemetszését tartja szem előtt.

Minden kreatív gondolat alapja a koncepció és a résztvevők ennek megfelelően alkotják meg portfóliójukat. Nemcsak azt tanulják meg, hogyan lehet meghatározni a stílust és a trendeket a művészet kontextusában, hanem azt is, hogyan jelenítsék meg saját elképzeléseiket és hogyan valósítsák meg, hozzanak létre azokból egy fényképes sajtóanyagot, profi csapattal együttműködve.

A kiállítás – melynek kurátora Miloslava Hriadelová – január 22-ig tekinthető meg a MaJel Rovás Központban, az Erzsébet u. 42. szám alatt.

Az átalakulás formái
Galéria
+7 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.