2019. december 10., 19:19

Art for Help - Művészek a rászorulókért

Immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg az Art for Help elnevezésű, árveréssel egybekötött jótékonysági kiállítást Léván.

Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Tolnai Csaba

A jótékonysági képaukciót az 1946-os születésű, jelenleg a Zselíz városrészét képező Garammikolán élő Kanyuk József álmodta meg. A rendezvény első évfolyamától, 2007-től kezdve – mindennemű ellenszolgáltatás nélkül – egyre több és több tehetséges alkotó kapcsolódott be a nemes kezdeményezésbe, köztük jó néhány fiatal művész is.

Kezdetben a zselízi Művelődési Otthon adott teret a kiállítással egybekötött aukciónak, 2010-től viszont – már a lévai önkormányzat támogatásával – a Barsi Múzeumban gyűltek össze a nemes célért összefogó művészek. Mivel a rendezvény idővel a múzeumnak otthont adó lévai vár koncerttermét is kinőtte, 2016-tól a gyönyörűen felújított, galériaként is működő helyi zsinagógában tartják meg a jótékonysági rendezvényt.

Az aukcióra szánt alkotások már december 1-jétől ki voltak állítva; az árverésre bocsátott műveken kívül ekkor mutatták be az idei rendezvénybe bekapcsolódó 46 alkotót is. Ezúttal is feltűntek köztük külföldi művészek, de az idén a zselízi büntetés-végrehajtási intézetben tartózkodó elítéltek is bekapcsolódtak, akik a számukra alapított szakkör keretein belül a börtönben is foglalkozhatnak a képzőművészettel.

A lelkes licitálók december 8-án gyűltek össze a lévai zsinagógában; s hogy valóban lelkesek voltak, tanúskodik arról a befolyt végösszeg, ami ismét meghaladta az ötezer eurót. Az elszánt művészetpártolóknak köszönhetően az alkotások elárverezéséből befolyt 5555 eurót most is a régió hátrányos helyzetű családjainak és az alacsony nyugdíjból élőknek a támogatására fordítják. A hét folyamán össze is ül a koordinációs bizottság, hogy – a Zselízi és a Lévai Városi Hivatal szociális osztályának közreműködésével – még a karácsony előtt eljuttassa a rászorulóknak a támogatást, akár készpénz, akár vásárlási utalvány formájában.

A művészetet kedvelő érdeklődőknek köszönhetően a jótékonysági rendezvénysorozat tizenhárom éves története folyamán összesen 464 művet sikerült elárverezni. A tizenhárom esztendő alatt mindent egybevetve 40 868 euró folyt be.
Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.