2024. március 16., 19:05

Alkotásokba kódolt üzenet – KÉPEKKEL

Üzenet címmel 2024. március 14-én, a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítási csarnokában került sor arra a tárlatmegnyitóra, amely az amatőr művészeket és műkedvelőket tömörítő Felvidéki Alkotók Egyesülete műhelyéből válogatott.

kiallitott-alkotasok
Galéria
+29 kép a galériában
Kiállított alkotások
Fotó: Lacza Gergely

A Felvidéki Alkotók Egyesülete a művészet szeretetét hirdeti és célja a kortárs felvidéki irodalmi, ipar- és képzőművészeti, zene- és táncművészeti ágak népszerűsítése, továbbá a népművészeti és kulturális értékeink, sajátosságaink megismertetése egy minél szélesebb közösség és közönség számára. Az egyesület fontos feladata továbbá a magyar népi hagyományok ápolása, a magyarságtudat erősítése, ezenkívül a fogyatékkal élő, a hátrányos helyzetű és a nehéz anyagi körülmények között élő művészek támogatása.

elek-sandor-munkaja
Elek Sándor munkája
Fotó:  Lacza Gergely

A kiállításon 14 amatőr képzőművész mutatkozott be, tudtuk meg Farkas Gábortól, az egyesület elnökétől, majd pedig Nagy Lucia, a FAE-ART képzőművészeti csoportjának vezetője vette át a szót, aki hangsúlyozta, hogy a művészet mindenkié, és az itt kiállító alkotók műtárgyaikon keresztül a lelkiviláguk tükröződését mutatják meg a közönségnek.

farkas-gabor
Farkas Gábor
Fotó:  Lacza Gergely

A FAE a dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárral szoros kapcsolatot ápol, így sok közös rendezvényt (irodalmi délutánokat, könyvbemutatókat) szervez. Ennek apropóján a FAE vezetősége Lacza Ilonát, a könyvtár igazgatóját kérte fel, hogy mutassa be az itt kiállított alkotókat.

nagy-lucia
Nagy Lucia
Fotó:  Lacza Gergely
Az itt látható képek alkotói talán nem hivatásos képzőművészek, de ha körülnézünk, azt láthatjuk, hogy az isteni adomány, a tehetség sok esetben pótolja a tanulmányok hiányát. Ami bizonyos, az az, hogy ezeket az alkotókat a szívük, az érzéseik vezérlik, és ezzel nem csak a külvilágnak üzennek, de az alkotás tiszta örömét, a megnyugvást élhetik át. A kiállítás címe: Üzenet. Mit is üzen nekünk? Két dolgot is. Az első: Az egyesület »célkeresztjében« őseink értékeinek és szellemiségének megőrzése szerepel. A másik üzenetet Farkas Gábor gondolata közvetíti: Érzem, hogy van még esély, esély változni, változtatni, embernek maradni.”,

húzta alá Lacza Ilona.

lacza-ilona
Lacza Ilona
Fotó:  Lacza Gergely

A méltatás után egy rövid ismertető kíséretében a jelenlévők személyesen is megismerkedhettek a 14 kiállító alkotóval, akik a következők:

  • Bartalos Erzsébet (Gelle) 2019 január végétől kezdett el festeni, s miután részt vett egy tanfolyamon Budapesten, a festészet mára már lételemévé vált. A természet mindig nagy befolyással van alkotásaira, így lett kedvenc témájává.

  • Bazsalovics Rudolf (Illésháza) mindig is vonzódott a művészetekhez, főleg a festészethez, amelyhez nagyon sokáig tartott megtalálnia az utat. Ezután következett nagy szereleme, a fényképezés. Természetfotókat, portrékat készít klasszikus fényképezőgéppel és drónnal is.

  • Burík Ábrahám Zsuzsanna (Ekecs) 2019 óta verseket ír, a 90-es évek végén grafikákkal foglalkozott, most a festékek szerelmese. Stílusa mindig a hangulalától függ, rakoncátlanul borongós színeinek toporzékolását próbálja határok között tartani, ezzel viszont senki fantáziáját nem szeretné korlátozni.

  • Edmár Ottó (Dunaszerdahely) amatőr fotóművész. A színek, árnyékok játéka és jelentőségének kiemelése van jelen műveiben.

  • Elek Sándor (Dunaszerdahely) többnyire figurális képeket fest, régebben szobrászattal is foglalkozott. Az utóbbihoz fűződik élete egyik fontos alkotása, a nyitrai vasturul másolata, melyet Alsóbodokon, az Esterházy János Zarándokközpont területén helyeztek el 2015-ben, az eredeti szobor felavatásának centenáriumán.

  • Farkas Andrea (Dunaszerdahely) már gyerekkora óta szeret rajzolni. Az üveg volt az, ami elvarázsolta őt a maga felületével, tisztaságával. Az üveg törékeny, mégis erős, és az üvegre felvitt festék által érdekes (néha meglepetésszerű) képeket lehet varázsolni, vallja.

  • Hangácsi István (Somorja) már elismert alkotó, önálló kiállításokkal a háta mögött. A figurális, mozgásban lévő alakok, tükröződések, a víz, az üveg, az épületek és terek, portrék és újabban a színek kavalkádja határozzák meg festészetét. Hű maradt a realista ábrázolási módhoz, az alakok, tárgyak élethű visszaadásához.

  • Kiripolszki Mihály (Dunaszerdahely) hosszabb ideig Hollandiában élt, ahol a flamand festészet csodáit tanulmányozta. Szeret festeni és rajzolni. Leginkább a portrérajzolás áll közel hozzá.

  • Nagy Lucia (Nyitra) szívéhez a művészet mindig is közel állt, főleg azért, mert édesapja és a bátyja is közeli kapcsolatot ápoltak a vizuális művészetekkel. Tanári pályája során rájött, hogy örömét leli az alkotási folyamatban, illetve festésben.

  • Mezei Éva (Tardoskedd) 2014-től foglalkozik festészettel. Alkotásaiban tükröződik a természet szeretete. Tájképeket és portrékat fest.

  • Ozsvald Zoltán (Felsőpatony) már gyermekkora óta vonzódott a művészetekhez, különösképpen a képzőművészethez. Autodidakta módon fejlesztette magát. 2020-ban megalapította a Modern Art csoportot, amelynek keretében tehetséges fiatalokat tanít és fejleszt.

  • Reichel Mária (Nagymegyer) 10 éve kezdett el festeni belső késztetésre. 2018-ban volt az első kiállitása „A festészet szerelmese” cimmel. Kiállításai során rengeteg pozitív visszajelzést kap, ami ösztönző hatással van munkájára.

  • Szabados Teodor (Vajasvata) az akrill fesztészet nagy kedvelője. Alkotásai többnyire Csallóköz szépségeit ábrázolják. Festményei a haza és a természet szeretetéről árulkodnak.

  • Szalay Zoltán (Csenke) festészettel és szobrászattal foglalkozik. A természet, a csendélet illetve a portrék világa szólította meg.

kiallitott-alkotas-04
Kiállított alkotások
Fotó:  Lacza Gergely
a-kiallitok-emleklapot-es-ajandekot-is-kaptak-01
Galéria
+29 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.