A portréfestészet nagymestere

Lacza Tihamér 2019. október 05., 13:55

A legnagyobb magyar fizikusról, Eötvös Lorándról szóló tanulmányokhoz rendszerint mellékelik annak a festménynek a reprodukcióját, amelyet Balló Ede készített. De Jókai Mór legismertebb képének is ő az alkotója, és számos neves kortársát is megörökítette.

Említhetem például Lechner Ödön építészt, Lotz Károly festőművészt, Tisza Kálmán miniszterelnököt vagy éppen Hutÿra Ferenc állatorvos-professzort, akiről húsz éven belül két képet is festett. Magáról a mesterről viszont ma már többnyire csak a 19. század második felének és a 20. század első harmadának magyar festészetével foglalkozó szakmunkákban olvashatunk, illetve egy-egy restaurátorhallgató készít róla szakdolgozatot.

Mert Balló Ede fiatalabb korában a híres külföldi galériákat járva régi mesterek képeiről készített másolatokat, esetleg egy-egy részletet kiragadva megfestette az ott ábrázolt alakot. Eközben érdekes technikákat próbált ki, illetve sajátos módszereket alkalmazott. Ezeket tetten érni, visszanyomozni izgalmas detektívmunkának is beillene.

Balló Ede gyökerei a Felvidékre nyúlnak. 160 éve, 1859. december 17-én Liptószentmiklóson született.

Képgalériánk:
Balló Ede könyve

Iskolai tanulmányait ugyan szülővárosában kezdte, de 17 éves korától a budapesti Mintarajziskolában tanult. 21 évesen besorozták, s Bécsben katonáskodva az ottani képzőművészeti akadémiára is beiratkozott. 1882-ben Münchenben töltött egy évet, 1883–1884-ben Benczúr Gyula tanítványaként csiszolta tudását. A következő hét esztendőben egy középiskolában rajzot tanított, a szünidőben ugyanakkor nagy külföldi utakat tett. Akkor készítette a fentebb említett másolatokat Velázquez, Frans Hals, Jan van Eyck és más reneszánsz és manierista mesterek képeiről.

Ezeket a kiruccanásokat úgy megkedvelte, hogy 1891 és 1894 között nem tanított, hanem itáliai és spanyolországi műtermekben folytatta a festmények másolását, miközben elmélyedt az aktfestészetben is.

1894-ben hazatért és közel 30 éven át (1929-ben történt nyugdíjba vonulásáig) a Képzőművészeti Főiskolán tanított. Számos tanítványa vált híressé (Gulácsy Lajos, Borszéky Frigyes, a kárpátaljai Virágh Gyula, Frank Frigyes, vagy Hosszu Márton, aki tanársegéde is lett, és az a megtiszteltetés érte, hogy megfesthette XI. Piusz pápa arcmását). Balló Ede nemcsak portrékat, épületeket is festett, emellett oktatott, sőt a festészet technikai kérdéseivel is foglalkozott. 1917-ben Az olajfestés mestersége címmel egy könyvet jelentetett meg, amelyet 1935-ben németre is lefordítottak.

Keresett portréfestő volt, sok tehetős polgár rendelt nála arcképet, így anyagilag nem szűkölködött. Vagyona egy részét egy alapítványba fektette, és ebből támogatta a tehetséges fiatal művészjelöltek külföldi tanulmányútjait.

Munkásságát nemcsak hazájában, hanem külföldön is jól ismerték, hiszen 1893-ban Rómában, 1900-ban Párizsban állított ki, de jóval később, 1952-ben Prágában is bemutatták alkotásait. Szerepet vállalt a képzőművészeti életben. 1929-ben ő lett az akkor alapított Magyar Arcképfestők Társaságának első elnöke. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, emellett számos külföldi és magyarországi kitüntetést is átvehetett. 1932-ben néhány művét a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozta.

A portérfestő sjrja

Budapesten hunyt el 1936. szeptember 30-án. Síremléke – Pásztor János alkotása – a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben található.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/40. számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS