2020. április 21., 09:53

A Párkányi Képzőművész Kör - Ahány alkotó, annyi technika, annyi üzenet

Éppen belefért a karantén előtti időszakba a Párkányi Regionális Képzőművész Kör éves kiállítása a 35. Balassi Bálint Kulturális Napok keretében. Szinte csak a megnyitó vendégei láthatták, mert azóta zárva tart a Barta Gyula Galéria.

Galéria
+6 kép a galériában
Boócz Mária a helyi Csemadok elnöke és Baranovics Róbert a képzőművész kör vezetője

Baranovics Róberttel, az alkotócsoport vezetőjével a kör múltjáról, jelenéről, életéről beszélgetünk.

Régóta létezik a Párkányi Képzőművész Kör. Hogyan változott az évek során?

Sok év eltelt az 1981-es klubalapítástól, az ún. Pincegaléria létrejöttén keresztül a Városi Galéria megnyitásáig 1993-ban. Ez a hosszú időszak azt bizonyítja, van igény városunkban a rendszeres kiállításokra, a kortárs képzőművészet bemutatására, ezen belül a helyi és régióbeli alkotók megismerésére. Sokan kedvelik a csoportos tárlatokat, jómagam is. Hogy miért? A több kiállító sok egyéni üzenettel lép a nyilvánosság elé. Ebből következik, hogy elég izgalmas kihívásnak tűnik megállni a legkülönfélébb alkotások előtt, és elgondolkodni, mit sugall számunkra az adott festmény, grafika vagy fotó.

A technikák, műfajok változatosak, nincs látogató, aki ne találna kedvére való műveket, melyek megérintik, melyekre rácsodálkozhat.”
kepzomuveszkor-8-copy.jpg

Az évek során egyre gyarapodott a kör taglétszáma, mára 20 fő körül állandósult. Ez a gyarapodás is üzen valamit, mégpedig azt, hogy van létjogosultsága az efféle alkotói csoportosulásoknak. A munkakedv nem hagyott alább az elmúlt években sem, és azt is meg kell jegyeznem, milyen nagyszerű dolog, hogy a szakmailag képzett, tapasztalt alkotók mellett, akik több évtizedes művészi tevékenységükkel beírták nevüket a régió művészettörténetébe, olyan új alkotók is teret kapnak, akik csak most tettek szert bátorságra, hogy bemutatkozzanak, vagy most vált életük részévé az aktív művészi tevékenység.

Kik lehetnek a kör tagjai? Meg kell felelniük valamilyen kritériumnak?

A képzőművészkör egy laza társulás, nincsenek papírra fektetett kritériumok a tagok felvételét illetően. Az új alkotók gyakran a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola volt tehetséges diákjai, illetve felnőttképzésen részt vett végzősei közül kerülnek ki. A kiállítandó művek kiválasztásához ők gyakran kérték volt pedagógusaik segítségét. Néhány új tagot a már ismert helyi képzőművészek szólítottak meg, akiknek ítélőképessége természetesen megbízható.

Megmérettetik magukat a kör tagjai versenyeken? Saját éves kiállításuk mellett még milyen kiállításokra jutnak el az alkotók képei?

A versenyeken való megmérettetés nem jellemző a tagokra, ám meg kell jegyezni, hogy több alkotó rendszeresen kiállít egyénileg is, és nem csak Párkányban, de a régió galériáiban is.

Az alkotók képei a múltban eljutottak más települések kiállítótermeibe is, például Zólyomba, Kismarosra. Ezeket a kiruccanásokat a Párkányi Művelődési Központ mellett működő Barta Gyula Galéria szervezte. ”

Az utóbbi években sajnos ezek az akciók elmaradtak elsősorban az anyagi vonzatuk miatt.

kepzomuveszkor-2-copy.jpg

Hogyan látják a jövőt?

Nehéz most a rózsaszín jövőről beszélni, hiszen a jelenleg is a galéria falait díszítő alkotásokat a vírusjárvány korlátozásai miatt csak kevesen láthatták. Nem lesz ez azonban mindig így, mi, alkotók, bízunk abban, hogy minden visszaáll az eredeti rendbe, és 2021 márciusában a helyi Csemadok szervezte Balassi Napok keretében újra megtöltjük galériánkat színvonalas alkotásokkal.

Csak biztatni tudok mindenkit – kísérletező amatőrt és kiforrott képzőművészt egyaránt  –, hogy maradjanak a művészi önmegvalósítás útján. A jövőben is adott lesz a lehetőség, hogy a nyilvánosság elé lépjenek művészi tevékenységük termésével.”
Galéria
+6 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.