A művészi tökéletességre törekedett – 500 éve hunyt el Raffaello Sanzio
A 15. és a 16. század fordulóján Itáliában három valóban zseniális művész élt és alkotott: Leonardo da Vinci (1452–1519), Michelangelo Buonarotti (1475–1564) és Raffaello Sanzio (1483–1520). Ismerték egymást, de nem volt közöttük szorosabb kapcsolat.
Leonardo da Vinci harminc évvel volt nála idősebb és csak Firenzében találkoztak valamikor 1504 táján. Akkoriban Michelangelo is ott dolgozott, Raffaello ismerte munkáikat, hatással is voltak rá, bár a festészet alapjait édesapjánál sajátította el, majd Pietro Perugino (1448 k.–1523 k.) mesternél tanult, de csakhamar túltett rajta.
Firenzében festette első madonnáit, nyilván valós modellek nyomán, és ezek hozták meg számára az ismertséget és a sikert is. Leonardo és Michelangelo madonnáitól eltérően ő igyekezett hús-vér arcokat és testeket ábrázolni, realisztikus látásmódja nem fért össze amazok átszellemültségével és titokzatosságával. Persze ennek van egy eléggé kézenfekvő magyarázata is: ellentétben velük ő valóban rajongott a nőkért, állítólag rengeteg szeretője volt, így szinte magától értetődő, hogy „modelljei” a madonnákban is több érzékiséget és természetességet tükröznek.
Mint ahogy számos művész azokban az időkben, ő is elsősorban megrendeléseknek tett eleget és akadtak befolyásos pártfogói is, akik olyan helyekre ajánlották be őt, ahol meg is fizették a tehetségét.
Donato Bramante (1444–1514) építész, aki földije volt, hiszen Raffaello szülővárosa, Urbino közelében, Monte Asdrualdoban (ma: Fermignano) született és ismerte az apját is, beajánlotta az akkor 27 éves festőt a Vatikánba, II. Gyula pápának, aki nagy rajongója és mecénása volt a művészeknek. Raffaello megjelenésével, személyes varázsával és főleg tehetségével nagy hatással volt a pápára, aki freskókat rendelt tőle a vatikáni teremsor – a Stanzák – helyiségeibe. Ezeket a nagyobb méretű képeket azonban nem egyedül készítette, hanem tanítványok egész sora ügyködött az instrukciói nyomán, sokszor csak a kartonra megtervezett vázlat viselte a keze nyomát, bár még a „segédek” munkáit is korrigálta olykor.
Ebben az időben (1509–1510 táján) készült el talán legnagyobb művével, amelyet Az athéni iskola cím alatt ismer az utókor. A freskón a nagy görög bölcsek: Platón, Arisztotelész állnak a középpontban, de több kisebb jelentőségű filozófus és tudós között saját magát is megörökített. A következő pápa, X. Leó falikárpitokat rendelt nála a Sixtus-kápolna falaira, ezek ma a Vatikánban találhatók.
Raffaello Rómában eléggé nagyvonalúan élt, sok pénzét lányokra és tivornyákra költötte, és ez egészségét is aláásta. Mondják, hogy a bujakór is megfertőzte, ami nem elképzelhetetlen, de egyébként is önpusztítóan élt. 1520 márciusában nagyon beteg lett, láz gyötörte és 1520. április 6-án, nagypénteken visszaadta a lelkét a teremtőnek. Egyes adatok szerint halála napja megegyezett születésnapjával, más adatok szerint 1483. március 28-án látta meg a napvilágot, és az a nap is történetesen nagypéntek volt.
A világ számos jeles múzeumában láthatók az alkotásai. Magyarországon is őriznek két Raffaello-festményt. Az egyik az Ifjú képmása, a másik az Esterházy Madonna, amely 1508-ban keletkezett és a budapesti Szépművészeti Múzeum egyik jeles darabja. 1983. november 5-én néhány más itáliai remekművel együtt ennek a két festménynek is lába kelt és már-már úgy tűnt, hogy örökre búcsút inthetnek nekik. Végül egy telefonbejelentés nyomán 1984. január 20-án a görögországi Panagia Tripiti kolostor kertjében találták meg őket. Egy olaszokból és magyarokból álló banda követte el a műkincsrablást feltételezhetően Efthimiosz Moszkoklaidesz görög étolajgyáros és testvére megbízásából, de ezt nem sikerült rájuk bizonyítani, így ők megúszták, míg a rablás elkövetőit börtönbüntetésre ítélték. Azt is el kell mondani, hogy a múzeum 1976-ban egy riasztóberendezést vásárolt, de csak két év alatt tudták beüzemeltetni, ráadásul 1983. november 1-jén elromlott és napokig nem tudták megjavítani, és ez alatt történt a rablás.
