2018. július 13., 09:34

A magyar nemesség utazásairól tartanak előadást a betléri kastélyban

A magyar nemesség 18. és 19. századi utazásairól tart előadást Silvia Lörinčíková történész a rozsnyói járásbeli betléri kastélyban. Az előadás pénteken (július 13.), 17:00 órakor kezdődik.

img_4662.jpg
Fotó: Fábián Gergő

„Elképzeljük a nemesség utazásait, ezen belül pedig az Andrássyakkal fogunk foglalkozni. Megnézzük, hogy hogyan látták a régiónkat a külföldi utazók, és azt is, hogy az Andrássyak utolsó tagjai hogyan utaztak” – közölte Judita Krajčiová, a Betléri Múzeum menedzsere.

Hozzátette: az előadás a „Szudán 1911 – Az Andrássyak a világban, a világ Betléren“ c. kiállítás kísérőrendezvénye. A múzeum szombaton (július 14.), 14:00 órától az egykori arisztokrata szokásokat felelevenítő, angol gyepen tartott tradicionális pikniket is rendez.

„Azok a látogatók, akik a korabeli divatnak megfelelő ruhában érkeznek, díjmentesen tekinthetik meg a kastélyt és a Szudán 1911 című kiállítást” – közölte Krajčiová.

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.