A gróf kalandos nászutazása
A magyar művelődés történetében jól csengő név a Festetics. Keszthelyen gróf Festetics György (1755–1819) alapította a Georgikon agrárszakember-képzőt, testvére, Festetics Imre (1764–1847) állatnemesítőként először írta le a genetika kifejezést.
Gróf Festetics Rudolf (1865–1943) nevét viszont kevesen ismerik, noha franciául írt (később magyarra fordított) Emberevők között című, az óceániai utazásairól készült műve a maga idejében bestseller volt. Bár vitathatatlanul magyar származású volt, magyarul soha nem tanult meg, mivel Párizsban született és édesapját már háromévesen elveszítette. Huszárhadnagyként néhány évig Magyarországon is szolgált, később azonban az USA-ban telepedett le, ahol a társasági élet egyik kedvence lett. Ebben nyilván szerepet játszott elegáns megjelenése és megnyerő modora is.
1892-ben feleségül vette egy milliomos lányát, Ella Hagint, és a hozományból megépíttette a Tolna nevű vitorlást, amelynek fedélzetén Föld körüli nászútra indultak. Talán nem is gondolták, hogy ez az utazás 8 évig tart majd, azt meg végképp nem, hogy mennyi kalandon mennek majd keresztül.
Már az indulás krimibe illő volt, miután Festetics megtudta, hogy a hajó kapitányának szerződtetett Wickmann korábban kalóz volt és az a terve, hogy foglyul ejti a grófot és ifjú feleségét, elfoglalja a vitorlást, majd a milliomos apóstól váltságdíjat követel, és ennek fejében szabadon engedi Festeticset és Ellát. Az utazásról készült beszámolóból megtudjuk, hogyan sikerült Festeticsnek túljárnia a kalóz és társai eszén és eljutnia a Hawaii-szigetekre.
Maga az útleírás egyébként nagyon olvasmányos és sok olyan részletet tartalmaz, amelyek plasztikus képet adnak a csendes-óceáni szigetvilág akkori viszonyairól, a bennszülöttek szokásairól és a fehérek iránti csodálatáról. A Tolna szigetről szigetre haladt, közben viharok és a legénység lázadásai bonyolították az utazást. Érdekes fejezete az útirajznak Festetics és a Kincses sziget című nagysikerű könyv világhírű írója, Robert Louis Stevenson (1850–1894) találkozása Szamoa szigetén. A gróf egyike volt ama keveseknek, akik kapcsolatban voltak az íróval életének utolsó heteiben.
Festetics könyvének címe utalás arra, hogy abban az időben a kannibalizmus még eleven szokás volt a Csendes-óceán szigetvilágában. Igaz, ha belegondolunk, inkább a halottak egyfajta tiszteletéről volt szó, az élők így akarták elhunyt hozzátartozóik vagy éppen legyőzött ellenfeleik pozitív tulajdonságait „átmenteni” azzal, hogy elfogyasztották a húsukat és a belső szerveiket.
A nyolc évig tartó tengeri nászút azonban válással ért véget: a grófné Amerikában rádöbbent, hogy ez a kapcsolat kilátástalan és hivatalosan szakított férjével. Ehhez tudni kell, hogy a Tolna Afrika partjainál zátonyra futott és utasait csak egy véletlenül arra járó hajó mentette meg. Festetics visszautazott Európába és Bécsben letelepedve kiadta a már említett útirajzát. A kalandvágy azonban nem hagyta nyugodni, ezért ismét Amerikába hajózott és ott csapni kezdte a szelet egy másik nőnek, akinek az apja – talán nem meglepő – ugyancsak milliomos volt. Alice Wertherbere hozományából is egy hajót építtetett, a Tolna II. jachtot, amellyel újdonsült nejével is hajóútra indult. Ez az utazás még kalandosabbra sikerült, sőt a néhány matróz fellázadt és csak úgy sikerült lecsillapítani a konfliktust, hogy Festetics lelőtte a felbújtókat. Egyébként ez a házasság is válással ért véget.
Festetics gróf útibeszámolóját vagy 400 fényképfelvétel is gazdagítja, ezeket később Ferenc József császárnak ajándékozta, az utazás során kapott vagy gyűjtött óceániai tárgyakat azonban a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta.
Megjelent a Magyar7 2023/6.számában.
