A csodálatos és ellentmondásos Frida
Aki nem hallott még Frida Kahlóról, az is sokat megtudhat a művész életéről és alkotásairól, ha ellátogat a Magyar Nemzeti Galéria C épületében július 7‑én nyílt kiállításra. A tárlat az idei év talán egyik legjobban várt képzőművészeti eseménye Magyarországon. A XX. század meghatározó női művészéről van szó, aki mára ikonná vált.
A mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo, illetve magángyűjtemények jóvoltából került a magyar közönség elérhető közelségébe több mint 30 festménye és grafikája. Az önarcképek, portrék, szimbolikus alkotások, fotók betekintést nyújtanak a festőnő testi, lelki gyötrelmekkel teli belső világába.
A remekül kivitelezett kiállítás öt részben mutatja be az életművet, amelyhez Fridamánia címmel egy epilógus is csatlakozik. Utóbbi a festőnőt övező, a halála után kibontakozó rajongással, illetve a kortárs magyar festészetre gyakorolt hatásával foglalkozik.
A kétnyelvű tárlat mindenekelőtt a művész életének legfontosabb állomásait mutatja be: azt, hogy Mexikóvárosban született, apai nagyszülei állítólag magyarországi zsidók voltak, akik Németországba települtek, ám az újabb kutatások nem találtak sem magyar, sem zsidó kapcsolatot. Tény, hogy apai felmenői német protestánsok voltak. Eredetileg orvosnak készült.
Hatévesen gyermekbénulásban eldeformálódott a jobb lába, majd 18 évesen buszbalesetet szenvedett, amelynek során több helyütt is eltört a gerince és a medencecsontja. Ez a hosszú, fájdalmas kényszerpihenő indította el azon az úton, hogy a festészetnek szentelje életét, ami kiutat jelentett számára a szenvedésből. Művészetének forrása önmaga lett.
– vallotta. 17 évesen találkozott a kor legnagyobb mexikói festőjével, Diego Rivával, hogy megtudja tőle: elég tehetséges‑e a festészethez. Mivel biztatást és segítséget is kapott, elhatározását valóra váltotta. Ráadásul öt év múlva a nála húsz évvel idősebb művész felesége lett.
Hűtlen férje mellett élete végéig kitartott, miközben maga is időnként szerelmi kalandokba bocsátkozott. Muray Miklós iránti érzései őszinte szeretetről és bizalomról tanúskodnak, valószínűleg ez is meghatározta Frida vonzódását a magyarokhoz. Élete végén azt állította, hogy apai nagyszülei magyarok voltak, és Aradról érkeztek Németországba, bár ennek a ténynek máig nincsenek kézzelfogható bizonyítékai.
Kahlo pályája kezdetén elsősorban portrékat készített családtagjairól, barátairól. A másokról készített portrék esetében hiteles, már‑már élethű ábrázolásra törekedett, de ha a saját önarcképét festette, szabadjára engedte a fantáziáját, azok inkább saját belső világának kivetítései voltak, amelyek segítségével a külvilág felé egy erőt sugárzó, izgalmas ént mutatott. Képein az európai festészet és a mexikói művészeti hagyományok egyaránt fellelhetőek, és kíméletlen őszinteséggel boncolgatják az emberi lét alapvető kérdéseit.
Legismertebb műveinek egyike a Törött oszlop. Akkor született, amikor gerince összetartása érdekében acélfűzőt kellett hordania. Bár tűri a szenvedést, arcát könnyek áztatják, gerincoszlopát egy málló oszlop helyettesíti. Testébe szögek fúródtak, a két legnagyobb a szívéből áll ki.
A festmény némi rokonságot mutat a krisztusi szenvedéstörténettel, vállalva a reá szabott embert próbáló fájdalmat.
Frida Kahlo életművében sok a csendélet és a dús mexikói növényzetet megjelenítő fantáziakép. Ezek szinte mindig a nő fájdalmát, lelkivilágát, hangulatát jelenítik meg, gyakran szexuális töltöttel. Jó példa erre az élete alkonyán született Csendélet papagájjal. A középpontban elhelyezkedő gyümölcs félbevágva a női lényeget jeleníti meg, amelyet durván keresztülszúr egy mexikói zászlócska, utalva buszbalesetére, ahol a kapaszkodórúd volt az, ami súlyosan megsebesítette. A kissé túlérett banán pedig idősödő férjét szimbolizálja.
A Reményt vesztve című alkotása is a méltósággal tűrt fájdalmat hivatott kifejezni, a nagyon lefogyott művésznek kalóriadús ételek fogyasztását írják elő az orvosok, de számára a táplálkozás maga a gyötrelem.
Frida Kahlo 35 műtéten és 3 vetélésen esett át, sajnos, törött medencéje miatt képtelen volt kihordani egy magzatot. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy olyan tabutémákról is beszélt műveiben, mint a szülés, a vetélés, a meg nem született gyerek elvesztésének fájdalma.
1951‑től tolókocsiba kényszerült, majd jobb lábát amputálták. 1953‑ban első önálló kiállításának megnyitóján is ágyban fekve vett részt. Egy évvel később, 1954. július 13‑án hunyt el. Halálának hivatalos oka tüdőembólia, de az öngyilkosságot sem zárták ki. Férje, aki 3 évvel élte túl, felesége számos művét a mexikói államra hagyta.
1984‑ben szülőhazája nemzeti művészei sorába emelte, 2010‑ben önarcképe az 500 pesós bankjegyre is felkerült. Bizarr, de szerethető egyénisége kultusz tárgyává vált, ma is sokakat inspirál. Életéről Frida címmel filmet is forgattak, Salma Hayek főszereplésével.
A kiállítás november negyedikéig látogatható.
A cikk a Magyar7 hetilap 2018/12. számában jelent meg.
