A Bodrogközi Ifjúsági Műhely volt növendékei ma sikeres művészek
A TROPE címet viseli a kassai Műszaki Múzeum kiállítótermében a napokban online formában megnyílt kiállítás, amely 6 kortárs fiatal felvidéki képzőművész alkotásait gyűjti egybe – egészen 2022. január végéig.
Kanóc Ildikó művészettörténésztől, a tárlat kurátorától megtudhattuk, hogy a trope ( egy csillagászati szakszó) jelentése változás és maga a fogalom ősidők óta a művészek egyik alapvető motivációjául szolgál. A nappalok és éjszakák szemmel látható váltakozásai időben mérhetőek. Az idő múlását az ember szereti kimerevíteni, mintha szükségünk lenne mérföldkövekre, amihez képest meg tudjuk határozni helyünket az időben. A kiállított alkotások mindegyikéről elmondható, hogy egy erősen leképzett pillanat megformálásai.
A kiállító művészek Király Zsuzsa, Tóth Emese, Szunyog Júlia, Éliás Ádám, Csernok Barnabás és Maruscsák Dávid. Mindegyikük alma matere a kassai Márai Sándor Gimnázium volt.
A művészeti tagozatára jártak, illetve a délutáni művészeti szakkörét és tehetséggondozó foglalkozásait látogatták. Tanáruk Fecsó Szilárd volt, aki rendszeres nyári alkotótelepein is viszontlátta diákjait. Az is közös még bennük, hogy mindannyian Kassa megyeiek és a Simon Lívia által alapított Bodrogközi Ifjúsági Műhelynek is állandó résztvevői voltak. Ezekbe a nyári alkotótáborokba az eltelt évek alatt diákokból ma már mentorokká válva visszajárnak. Mindannyian képző- illetve iparművészeti egyetemet végeztek, itthon és külföldön – szobrász, grafika, tervező grafika, fotográfia szakon. Ketten közülük jelenleg Ázsiában élnek és alkotnak.
Volt tanárukat arról kérdeztem, hogy évek múltán, a megnyitót követően milyen érzés volt viszontlátni tanítványait már kész, pályakezdő művészekként.
Amikor ők látogatták a Márait, akkor már ott nem tanítottam, de bejártam az óráikra, a műtermeikbe. Mondhatni, mindannyiuk művészeti pályáját a kezdetektől ismertem, szinte a szemünk előtt nőttek fel, és forrották ki magukat kész művészekké. Természetesen, ez egy hosszú folyamat. Nincs úgy, hogy pontot teszek az akadémia elvégzésével, egy művész folyamatosan formálódik . Ők most megtaláltak egy utat, azt a vizuális kifejező eszközt, a vizuális nyelv azon elemeit, komponenseit, illetve technikai megoldásait,amelyekkel ki tudják fejezni az őket foglalkoztató témákat. Érdekes látni, hogyan formálódnak ezek az emberek. Magam is sokat tanulok tőlük.
Zsuzsa visszatalált ahhoz, amit ő nagyon jól csinál, a linóleum-és a fametszetekhez. Minimalista, teljesen letisztult formavilágot képvisel. Örülök, hogy folyamatosan konzultál velem, beavat a munkásságába, gondolataiba. Zsuzsánál a japanizmus nem a formavilágbeli manírokról szól, sokkal inkább metafóra. Azt a tisztaságot, az egyszerűség és harmónia utáni vágyat képviseli, ami a japán művészetekre jellemző. Ez az eszmeiség dominál műveiben, amit ötvöz egy olyan kifejezésmóddal, ami nem teljesen japán. A japán metszetek technikája egészen más, Zsuzsa ezt átalakítja saját nyelvezetére.
Emese egy tanulástechnológiai módszert, a fogalomtérképet használja fotós kifejezésmódjaként. Ennek a lényege, hogy van egy központi téma, amit megpróbál fogalmak segítségével, azok rendszerezésével körbejárni. Ezt nagyon egyedi módon alkalmazza. Fotói is lenyomatai talán a fotóművészet jelenleg is zajló átalakulásának. Az ő fotóobjektuma is felfogható egy konceptualista installációnak: gyakorlatilag különböző momentumokat ötvöz és rak össze egy fogalommá.
Dávid média installációja a változás lételemével szofisztikusan bonyolultnak tűnhet. Bátran állítom, hogy ő a saját műfajában világszínvonalat képvisel.
Már most fiatalon, a kezdő munkássága bravúros a kortárs digitális műfajú vizuális művészetben. Tanárai, mesterei véleménye szerint is alkotásai megütik a műfajon belüli kóreai -és amerikai világcsúcs-szintet.
Számomra a legnagyobb meglepetést Barnus jelentette. Nem láttuk egymást 3 éve. Megmaradtak bennem a valamikori expresszív gesztusfestményei. A kiállításon most bemutatott művei egy teljesen új embert mutattak. Ez a fajta belső átalakulás teljesen természetes. Beengedte életébe az indonéziai léte alatt ért hatásokat, ez pedig a vizuális grafikus nyelvezetét is átformálta. A növényi lenyomatokat a már ismert grafikai technikákkal nagyon izgalmas, kísérletező, non figuratív kollázsokba komponálta.
Abszolút tudatos a két szobrászművész anyagválasztása, az ahogyan a természetes anyagokkal dolgoznak. Ádám maradt a megszokott formavilágánál, előszeretettel alkalmaz újrahasznosított anyagokat is. A tárlaton bemutatott alkotásaiban a mozdulatlansággal határozza meg a változást: egy gyors mozdulatsorban rekedt pillanat, egy művileg kimerevített helyzet fájó végtelenségének leképezései.
Juli a diplomamunkájában megszeretett nyírfakéreggel alkotott installációt. Inspirációs forrásként megmaradt nála a természet. A fény-árnyék segítségével rávilágít a mai ember természethez való megváltozott viszonyára. Visszamutat arra az ősi emberre, aki őszinte harmóniában él a természettel, a maga egyszerűségében, de egyben szakrális magasságokba is tudja emelni azt.
Mindannyian izgalmas alkotásokat produkálnak. Érdekes volt megtapasztalnom egy ilyen közös tárlatukban, hogy fejlődésük során hol járnak művészileg, szellemileg egyaránt. Hogyan alakul át művészeti énjük és ezt a jelenleg rájuk jellemző gondolkodást hogyan tudják átültetni a művészetbe.
Tetszik kísérletezőkészségük, a még bennük lévő lendület, az, hogy nem restellik átlépni komfortzónájuk határait. Ez a jó művész ismérve.
Többen közülük díjak, kitüntetések, elismerések birtokosai. Volt tanárként jó érzés látni fejlődésüket. A részükről tapasztalt ragaszkodás kifejezetten jóleső érzés. Megnyugtató látni, hogy jó úton vannak, jól csinálják dolgukat, egészségesen gondolkodnak, művészetük tükrözi a jelenüket és színvonalas alkotásokat produkálnak. Egy tanárnak az a legnagyobb ajándék, ha tanítványai ilyen sikeres utat futnak be.” – mesélte el portálunk olvasóinak Fecsó Szilárd.
