Egy nagy festő tragikus pályája
A Felvidék számos kiváló képzőművészt adott a magyar festészetnek. Közéjük tartozik a Gömör megyei Csetneken 1830. december 14-én született Madarász Viktor. Apja a helyi vashámor tulajdonosa volt, fiát jogásznak szánta. Viktor a pozsonyi jogakadémia hallgatója lett, de az 1848–49-es magyar szabadságharc őt is fellelkesítette, és katonának állt. A fegyverletétel híre Eszéken érte, onnan gyalogolt Pécsre, ahol a szülei akkoriban laktak. Megtartotta kardját és századosi egyenruháját is, később ezekkel együtt temették el.
Pécsett folytatta a jogi tanulmányokat, de egyre inkább tudatosította, hogy festő akar lenni. 1853-tól Bécsben képezte magát, első sikerét is itt aratta a Kuruc és labanc című munkájával (Két testvér címmel került bemutatásra). A Habsburg-ellenesség és a romantikus stílus határozta meg művészi törekvéseit, és ez csak tovább erősödött 1856-tól Párizsban, ahol a francia festészet akadémikus-romantikus iskoláját képviselő Léon Cogniet tanítványaként számos történelmi témájú képet alkotott. Ezeket természetesen a magyar történelem alakjairól készítette.
Legismertebb a Hunyadi László siratása, amelyet 1861-ben a párizsi Szalon aranyérmével díjazták. Ebben az időszakban készült a Zách Felicián és a Zrínyi Ilona Munkács várában is. Gyakran találkozhatunk különböző kiadványokban a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben című, 1863-ban készült festményének reprodukciójával is. Párizsi sikereit mutatja, hogy Krisztus az olajfák hegyén című alkotását Eugénia császárné, III. Napóleon felesége vette meg.
Tizennégy év után, 1870-ben hazatért, ahol a nevét ismerték ugyan, de újabb munkáira már kevésbé tartottak igényt. Megváltozott a közhangulat, a Habsburg-ellenességet és a forradalmi érzéseket a hivatalos műkritika már nem értékelte. Ráadásul az akkor igen népszerű Benczúr Gyula mellett a másodhegedűs szerepére kárhoztatták, és 1872-ben egy pályázatra készült művét, a Bethlen Gábor tudósai körében című festményét is elutasították. (Ennek a reprodukcióját mégis sokan ismerhetik, hiszen a 2017-ig érvényben volt kétezer forintos bankjegy egyik oldalán volt látható.)
A sorozatos kudarcok miatt egyre kevésbé érzett késztetést a festészet iránt, s amikor édesapja elhunyt, átvette a vállalkozás vezetését. Ez sem bizonyult sikeresnek, 1902-ben a céget elárverezték. Közben néha festett egy-egy képet, főleg portrékat, de már megcsappant az az életerő, ami a korábbi műveit jellemezte. Lyka Károly írja a róla szóló monográfiában:
Madarász Viktor az utókor szemében mindezek dacára úgy él, mint a történelmi témájú festészet három legnagyobb magyar alakjának az egyike (Székely Bertalan és Benczúr Gyula mellett). 1917. január 10-én hunyt el Budapesten.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/52. számában.
