BUDAPEST. Világjáró Rubik-kocka kiállítással és online programsorozattal ünnepli a Google és a tárlatnak otthont adó Liberty of Science Center amerikai tudományos intézmény a Rubik-kocka 40. születésnapját.
BUDAPEST. Az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványának 15 pártfogoltja léphet színpadra Roger Watersszel és zenekarával augusztus 25-én Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban A fal című legendás produkcióban.
LAS VEGAS. A Cirque du Soleil folytatja Ka című produkciójának Las Vegas-i előadássorozatát, amelyet korábban felfüggesztett, miután egyik légtornásza a közönség szeme láttára halt szörnyet a színpadon.
PRÁGA. A rendkívüli érdeklődésre való tekintettel Prágában szeptember 10-ig meghosszabbították Alfons Mucha, a szecesszió kiemelkedő cseh festője és grafikusa plakátjainak kiállítását.
HOLLÓKÕ. A hétvégén színházi előadással szórakoztatják a világörökségi faluba érkezőket.
LOS ANGELES. Két és fél év múlva, 2015 decemberében mutatják be az amerikai mozik a Dan Brown legújabb regényéből készülő filmet.
MÜNCHEN. A müncheni ügyészség megvádolta a Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-t megvesztegetéssel és hűtlen kezelésre felbujtással.
BUDAPEST. Harminc könnyűzenei előadó lép fel szeptember 7-én, a Közmédia napján a Szimfonik Live 3.0 koncerten a budapesti Millenáris parkban.
BUDAPEST. Pozsony/Bratislava a 19-20. századi művészetben címmel nyílik kiállítás csütörtökön a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában a Pozsonyi Városi Múzeum gyűjteményének mintegy 130 festményéből, iparművészeti tárgyából.
NEW YORK. Új módszerrel keltett hanghullámokkal emeltek fel, majd mozgattak tárgyakat a levegőben svájci tudósok. A szakemberek úgy vélik, eljárásuk nemcsak elméletileg tekinthető előrelépésnek, hanem a gyakorlati életben is széles körűen alkalmazható lesz.
KASSA. A Mendelssohn Kamarazenekar, a Budapest Klezmer Band és Avishai Cohen izraeli bőgős-komponista is koncertet ad a Mazal Tov! Zsidó Kulturális Fesztiválon, amelyet már második alkalommal rendeznek meg Kassán, ezúttal az Európa Kulturális Fővárosa 2013 projekt keretében.
LISZABON. A portugáliai Vila do Condéban megrendezett Curtas nemzetközi filmfesztiválon a legjobb fikciós rövidfilm díját nyerte el Nagy Dénes Lágy eső című alkotása.
LONDON. Az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította Alfred Hitchcock kilenc némafilmjét. Az alkotások mindegyike az 1925 és 1929 közötti időszakból maradt fenn.
HOLLYWOOD. A Disney legújabb, retro jellegű, saját gyártású filmje e hónap 19-én kerül először bemutatásra több országban is, így az alkotás az Egyesült Államokban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Írországban startol elsőként, ezt követi egy nappal később Németország és Japán.
BUDAPEST. Mancsról, a világhírű magyar mentőkutyáról készíti Pejó Róbert új filmjét, amelynek a forgatása a napokban kezdődött el Budapesten.
VESZPRÉM. Eddigi legerősebb programjával várja a közönséget a jubileumi, 10. VeszprémFest. Öt este öt világsztár Veszprémben, Diana Kralltól Craig Davidig. A kísérő rendezvényekkel együtt az idei fesztiválon több mint 50 különféle program közül választhatnak az érdeklődők július 16. és 20. között.
MADRID. Elhagyhatta a kórházat Plácido Domingo spanyol operaénekes, aki hétfőtől állt kezelés alatt tüdőembólia miatt Madridban.
LONDON. Álnéven jelentetett meg egy kritikusok által is nagyra tartott bűnügyi regényt J.K. Rowling, a Harry Potter-könyvek szerzője, de a Sunday Times című lap leleplezte a világhírű angol írónőt.
KOLOZSNÉMA. A Csemadok Komáromi Területi Választmánya immár 51. alkalommal rendezte meg szombaton Kolozsnémán a hagyományos Járási Dal- és Táncünnepélyt.
WASHINGTON. Lady Gaga amerikai popénekesnő november 11-én dobja piacra Artpop című új stúdióalbumát - derült ki a popsztár hivatalos internetes oldalára feltett közleményből.
STOCKHOLM. Napi öt adag zöldség és gyümölcs elfogyasztása összefügg a hosszabb élet esélyével – mutatta ki egy hosszú távú svéd kutatás.
LOS ANGELES. Az Egyesült Államok nyugati partján betiltják Heidi Klum Project Runway című show-jának új hirdetési plakátját, mert az túl merész és obszcén.
TOKIÓ. Mivel a "hagyományos" macska- és kutyakávézók már nem hatnak az újdonság erejével, egy tokiói hely kecskékkel próbálja felkelteni a vendégek érdeklődését.
TRENCSÉN. Róbert Bezák egykori nagyszombati érsek volt a trencséni Pohoda fesztivál második napjának meglepetésvendége. A lelkipásztor elárulta: fontolgatja, hogy külföldre távozik.