PÉCS. Meseszép elnevezéssel kezdett kampányba a Pécsi Tudományegyetem a meseolvasás népszerűsítésére.
PEKING. Újabb konfliktus van kialakulóban Tajvan és a Fülöp-szigetek között, miután egy tajvani halászt állítólag Fülöp-szigeteki vizeken orvhalászaton fogtak, majd erőszakosan bántak vele, fejéhez pisztolyt szegeztek - jelentette a tajvani média pénteken.
NAGYKANIZSA. A tervek szerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is részt vesz az októberben Budapesten tartandó vízügyi csúcstalálkozón - közölte a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NEKI) főigazgatója pénteken Nagykanizsán.
BUDAPEST. Tíz vidéki, egy határon túli településen és a főváros tizennégy helyszínén lesznek koncertek a hatodik magyar dal napján most vasárnap. A magyar dal idei fővárosában, Békéscsabán már pénteken este megkezdődnek a felvezető programok.
GLASGOW. A Glasgow-i Egyetem kutatói szeretnék elősegíteni egyfajta mesterséges tej kifejlesztését pandáknak.
LOS ANGELES. Az Oscar-díjas Kevin MacDonald rendezi a Last Train to Memphis című, Elvis Presley életéről készülő játékfilmet - értesült a Variety magazin.
BUDAPEST. Összesen 39 pályamű érkezett a harmadik alkalommal meghirdetett Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőversenyre, amelynek döntős alkotóit csütörtökön mutatták be Budapesten.
KASSA. Nagy az érdeklődés a Szegedi Kortárs Balett kassai fellépése iránt. A pénteki előadás a színház épülete előtti kivetítőn is megtekinthető lesz.
DUNASZERDAHELY. Huszonkét magyarországi szobrászművész Fa-Fém-Üveg címmel állítja ki munkáit a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában péntektől.
LONDON. A popzene brit veteránja szerdai közlése szerint a jubileumi lemezen visszatér a gyökerekhez és a rock&rollnak szenteli az albumot.
NEW YORK. Prince új albumon dolgozik és új kislemezzel rukkolt elő. Az amerikai zenész kedden jelentette be a Breakfast Can Wait című szám megjelenését.
BUDAPEST, ZÁGRÁB. Tizenegy külföldi írót, köztük Nádas Péter magyar, Claudio Magris olasz, Jaume Cabré katalán és Goce Szmilevszki macedón szerzőt hívták meg a szervezők a csütörtökön kezdődő zágrábi Nemzetközi Irodalmi Fesztiválra.
HÁGA. Bánffy Miklós gróf egykori magyar külügyminiszter, író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező emlékének szentelt kiállítást nyílt meg kedden Hágában.
RÉVKOMÁROM. Megtartotta évadnyitó ülését a Komáromi Jókai Színház társulata. A teátrum a 61. évadban is igényes műsortervet kínál a közönségnek.
MOSZKVA. Oroszország és Magyarország lakosságának megbékélését, egymás megértését segíti Natalja Nyikityina romantikus regénye, mely egy második világháborús szovjet fronton szolgált magyar pilótáról szól - vélekedtek orosz szakértők a könyv keddi moszkvai bemutatóján.
LONDON. Sir Elton Johnnak ítélték oda elsőként a brit kultúrában "maradandót" alkotó művészek elismerésére alapított Brits Icon díjat.
LONDON. Nem egészséges bekapcsolt tévé fényében aludni, mert búskomorrá tehet - állítja egy brit alváskutató a The Daily Mail című brit lap közlése szerint.
BUDAPEST. San Franciscótól Torontóig 74 előadást tart szeptember 13. és december 16. között a Magyar Állami Népi Együttes. A MÁNE tizenöt táncos párja hat zenésszel és egy énekes szólistával lép fel az észak-amerikai kontinensen ezer-háromezer személyes színházakban.
RÉVKOMÁROM. A 2013/14-es tanévben nem várható magyar tannyelvű alapiskolák megszüntetése Szlovákiában. Előfordulhat azonban az, hogy néhány osztályt össze kell majd vonni.
LONDON. Niki Laudát is sokkolta az a jelenet, amelyben Ron Howard, a Hajsza a győzelemért című film rendezője a Forma-1-es pilóta szörnyű balesetét idézte fel. Az egykori osztrák világbajnok erről a produkció hétfői londoni premierjén mesélt.
BUENOS AIRES. Filmet forgat Ferenc pápáról egy argentin rendező. A produkció Buenos Aires-i ifjúságától pápává választásáig öleli fel a római katolikus egyházfő életét.
BUDAPEST. Augusztus után szeptemberben is Lajkó Félix új lemeze vezeti a World Music Chart Europe listáját.
KOPPENHÁGA. A dán fővárosban rendezik az 59. Eurovíziós Dalfesztivált 2014 májusában. A dán közszolgálati média hétfőn jelentette be, hogy a három pályázó dán város közül Koppenhága lesz a helyszín.
VELENCE. Indulatokat és nevetést is keltett Judi Dench alakítása a Philomena című angol filmdráma szombat esti bemutatóján a Velencei Filmfesztiválon.