2013. szeptember 7., 09:12

Kampány indul Magyarországon a meseolvasás népszerűsítésére

PÉCS. Meseszép elnevezéssel kezdett kampányba a Pécsi Tudományegyetem a meseolvasás népszerűsítésére.
Ma már inkább a számítógép és a bébitv elé ültetik az egészen kicsiket is, ez ellen indított kampányt a pécsi egyetem, népszerűsítve a meseolvasást. A felsőoktatási intézmény a következő nyolc hónapban mesekönyvgyűjtő akciót, felolvasásokat és táncesteket szervez figyelmeztetve a családi mesélések hiányára.

„A mese a gyerekek számára kezelhető világ. Meghatározható egy mesében a jó, a gonosz, és ez borzasztóan fontos” – mondta a Kossuth Rádiónak Bódis József rektor. Tájékoztatása szerint óvodákban és általános iskolákban több ezer gyerek bevonásával, ismert személyiségek bevonásával tartanak mesefelolvasásokat és bemutatókat. A cél, hogy felhívják a szülők figyelmét a családi mesélések fontosságára.

A szervezők bejelentették, hogy mesekönyvgyűjtő akciót is indítanak, a könyveket pedig a résztvevők között osztják majd szét. A Meseszép kampány jövő tavaszig tart.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.