BUDAPEST. Mások mellett Robbie Williams, Peter Gabriel, a Deep Purple és a Nine Inch Nails is fellép 2014-ban Magyarországon.
WASHINGTON. Lehetnek nagyszerűek az elektromos autók, ígéretesek a hidrogént fogyasztó járművek, az Amerikai Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma szerint még legalább harminc évig a benzin áll majd az első helyen.
LOS ANGELES. Bár a karácsonykor bemutatott alkotások is sokakat érdekeltek, mégis A hobbit - Smaug pusztasága című filmre váltottak legnagyobb értékben jegyet karácsony első napján az észak-amerikai mozikban.
DEBRECEN. Kínában koncertezik péntektől a Kodály Filharmonikusok Debrecen társulata, amely a turné alatt hét helyszínen nyolc koncertet ad.
LONDON. A brit Coldplay zenekar több mint ötmillió fontot költött el legutóbbi turnéján arra, hogy meglepje közönségét.
DEBRECEN. A debreceni Nagyerdei Kultúrpark állatkertjében hagyomány, hogy a szeretet ünnepén a kert lakóit is megajándékozzák, ezért ebben az évben is megrendezik az állatok karácsonyát december 27-én.
LONDON. Bekerült a Guinness világrekordok könyvébe egy brit férfi, aki minden eddigieknél hosszabb ideje él a szívátültetést követően.
NEW YORK. Kiszállt a New York-i Broadwayn Harry Houdini illuzionistáról készülő musicalből Hugh Jackman, aki a címszereplője lett volna a darabnak.
BUDAPEST. A Fonó Folk Szilveszter moldvai és vonós táncházzal várja a mulatni vágyókat december 31-én. Muzsikálnak: Szászcsávási zenekar, Téka zenekar, Tázló együttes. Az est házigazdája Lányi György.
WASHINGTON. Megkapta a hatóságoktól szükséges engedélyt, így beléphet az Egyesült Államok területére rénszarvasaival a Mikulás, aki az angolszász szokások szerint a karácsonyi ajándékokat hozza a gyerekeknek.
BUDAPEST. A karácsonyi, szilveszteri tűzesetek megelőzése érdekében a biztonsági szabályok betartására figyelmeztet a magyar katasztrófavédelem.
PASADENA. Különlegesen szép űrfelvételekkel kívánt boldog ünnepeket az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA bolygókutató részlege, amely a Szaturnuszról és annak holdjairól tett közzé lenyűgöző új felvételeket.
MINAS GERAIS. A tudósok az elmúlt évtizedek legjelentősebb felfedezéseként tekintenek a Tapirus kabomanira, legalábbis a szárazföldi emlősök tekintetében. Ehhez fogható sikert véleményük szerint csak a Vietnam és Kambodzsa területén 1992-ben felfedezett vietnami antilop jelentett.
BUDAPEST. A Gárdonyi Zeneszerzői Pályázat három döntős munkáját is megszólaltató karácsonyi koncerttel zárult hétfő este a Zeneakadémián a Gárdonyi-emlékév, melynek végén Sebők Pétert hirdették ki a pályázat nyertesének.
BUKAREST. Romániában a következő tanévtől bevezetik a 11 osztályos kötelező oktatást, 2019-től pedig a PISA-felmérések mintájára alakítják át az érettségi vizsgát és a líceumi felvételit.
LONDON. Schiff Andrással közölt interjút a BBC Világszolgálata hétfőn a Londonban élő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész minap ünnepelt 60. születésnapja alkalmából.
LOS ANGELES. Továbbra is a hobittrilógia második része vezeti az észak-amerikai mozik bevételi listáját. A hétvégén 31,5 millió dollár értékben váltottak rá jegyet az egyesült államokbeli és a kanadai filmszínházakban.
BERLIN. A februári Berlinalén vetítik először Lars von Trier A nimfomániás című kétrészes filmjéből az első epizód rendezői változatát.
PÁRIZS. Boy George, a Culture Club popegyüttes egykori frontembere bejelentette, hogy a zenekar jövőre új albumot jelentet meg.
BUDAPEST. Életének 80. évében meghalt Maár Gyula Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező - közölte a család szombaton az MTI-vel.
NEW YORK. A rák immunterápiával történő kezelésében elért előrelépést választotta az év tudományos felfedezésének a Science, de a tekintélyes folyóirat frissen közzétett listájára a laboratóriumban őssejtekből létrehozott miniatűr szervek is felkerültek.
BUDAPEST. Úgy tűnik, véget ért a magyar könyvpiac 2008 óta tartó zsugorodása, az idén enyhe növekedésről számoltak be a könyvpiac szereplői - mondta el Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke.
LONDON. J.K. Rowling színpadra viszi Harry Pottert. Az írónő elárulta, hogy darabot ír a varázslótanonc Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola előtti éveiről.
BUDAPEST. Péntek este hat órakor elindult az M3, a közmédia retrocsatornája a Színészek a porondon című, 1963-ban rögzített műsorral - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap.