2021. augusztus 16., 17:28

XI. fORMA fEST - KÉPEKKEL

A Párkányban megvalósuló fORMA fESTet idén is a Forma Polgári Társulás tagjai szervezték meg, számos önkéntes segítségével. A fesztiválon mindenki jól érezte magát a különféle programokon, hiszen a mottó: Irodalom, zene, színház, képzőművészet, kézműves workshopok és előadások, elképesztő Bazilika-view, finom sörök, tábortűz, underground, mámor, parti, remek DJ-k, kígyórajzolás a hídra, gyerekprogramok, közösségi barnulás – a nyár legboldogabb napjai!

Forma Fest2021
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Nászaly Gábor

Bokor Réka, a Jóvilágvan zenekar énekese és a fesztivál szervezője portálunknak elmondta, hogy több mint 450 fő vett részt a XI. fORMA fESTiválon, ami szerinte nagyon jó adat a körülményekhez képest. ,

Ez a nyár az abszolút túlkínálatról szól. Mindenki most szeretné bepótolni a hiányosságokat, az érdeklődők pedig csak a fejüket kapkodják, mikor, hova tudnának elmenni szórakozni. A mi fesztiválunk tulajdonképpen egy szűk réteget megmozgató rendezvény, leginkább irodalmi, képzőművészeti és zenei programokat kínálunk a közönségnek

 – nyilatkozta Bokor.

Forma Fest2021
Fotó:  Nászaly Gábor

Három évvel ezelőtt hozták be a szervezők a nulladik nap ötletét, vagyis a csütörtöki nap programjait az érdeklődők ingyenesen tudták élvezni. ,

A hangsúly a közösségépítésen van, a régióban található, hasonló zenei érdeklődésű emberek összekovácsolása a cél, amelynek a programja a tábortűz körüli szórakozás, együtt zenélés. Idén nagyjából százan ülték körül a tábortüzet

– mondta el Bokor Réka.

Forma Fest2021
Fotó:  Nászaly Gábor

Az idei évben újdonságnak számított a komolyzenei program, amelyet Pásztor Ádám gitárkoncertje tett feledhetetlenné a Szent Imre templomban. Nagyon sikeres volt, ezért a komolyzene a fesztivál részét képezi majd a jövőben is.

A pénteki nap húzóneve a Bohemian Betyars zenekar volt, akik remekül megtáncoltatták a közönséget. Természetesen a hazai előadók is teret kaptak a rendezvényen, mint a somorjai Butchers, vagy a szintén párkányi TooFar zenekar.

Forma Fest2021
Fotó:  Nászaly Gábor
A fORMA fESTivál azért is kapta ezt a nevet, mert azt a fajta ízlésbéli és szemléletbéli formálást vállalta magára, hogy először a helyit, a régióbelit emelje ki a rendezvényen. Emellett pedig ismertebb előadókat és neveket is megszólítunk, akiket szintén szeret a közönség

 – vallotta meg a szervező.

Forma Fest2021
Fotó:  Nászaly Gábor

Idén sem feledkeztek meg a legkisebbekről, hiszen a Mária Valéria hídon már hatodszor valósult meg a kígyórajzolás, amelyet a gyerkőcök élveztek talán a legjobban. A Diákhálózat önkéntesei pedig kézműves foglalkozásokkal várták a gyermekeket a fesztivál helyszínén.

Forma Fest2021
Fotó:  Nászaly Gábor

A hajnalig tartó zene előadásokat a DJ-ktől pedig a helyben sátrazók tovább élvezhették.

Forma Fest2021
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.