Tóbisz Titusz: kell egy jó bölcső!

A Nyomorultak című musicalben Jean Valjean szerepében nyújtott művészi teljesítményéért már 2012-ben elnyerte az Év hangja díjat. 2018-ban Harmónia díjat kapott, tavaly pedig a Deszka díjra (Dosky) is jelölték. Múlt hónapban a szlovák kulturális minisztérium kitüntetését vehette át. Hogyan fogadja ezeket az elismeréseket?

Nehéz ezt összefoglalni, mert az egész életemnek a kiteljesedése van folyamatban. Arra gondolok, hogy ilyen szerepeket játszhatok, és arra is, hogy fiam született. Meg arra is, hogy egymás után játszhatom az Othellót, a Sámsont és Jean Valjeant, amelyek mérföldkövek egy operaénekes életé-ben, másrészt mindig is a szerepálmaim voltak. Tíz éve még nem gondoltam volna, hogy ez előfordulhat. Ezek a szerepek számomra sokkal fontosabbak, mint bármilyen díj. Azért mégis örül a szívem ennek a kitüntetésnek, bár amikor jelöltek, igazából nem is tudtam, hogy mi ez a díj pontosan. Az ünnepi gálán, amikor láttam, hogy milyen életművekért kaptak mások díjat, akkor értettem meg, hogy mekkora léptékű a dolog, és meghatódtam. Mivel harmincéves korom felett kezdtem operát énekelni, így nincsenek okleveleim vagy elismeréseim korábbi operaversenyekről, ezért is különösen jólesik, ha szakmai visszajelzést kapok.

Honnan jött a zene, a színház szeretete, voltak ennek gyökerei a családban?

Ha visszanézek így 40 éves koromban, azon gondolkodom, hogyan lehetne olyan példát mutatni majd a gyerekemnek, amilyet én kaptam a szüleimtől vagy a szüleim barátaitól. Fiatal srác koromban Rimaszombatnak volt egy olyan értelmiségi köre (Csemadok, túracsoport, Tompa Mihály Klub), amely minket felölelt és tanított. Ez rengeteget adott. A másik a családi vonal, amely szintén jól irányított. Apám táncos volt és vérbeli tanár, a bátyja tornatanár, nagyapám birkózó, és mindenhonnan ragadt rám valami, amit fel tudok használni. De kiemelhetném a Füleki Gimnáziumot és a színjátszó csoportot, ahol abban az időben elképesztő céltudatot tudtak építeni a diákokba. Ezek olyan egybeesések, amelyek felvérteztek egy habitussal, amit otthonról hozok. Erre mindenképpen szükség van, ha valaki Gömörből elindulva akar operaénekes lenni.

Korábban a Thália Színház társulatának volt a tagja. Milyen hasznát veszi ennek az operában?

A világ legjobb iskolája, ha valaki kezdő színészként bekerül egy olyan színházba, mint a kassai Thália. A praxist igazából csak ott lehet megszerezni, élesben. Ezt akkor még nem tudtam. Csak most tudom felmérni, milyen előny a többiekkel szemben, hogy Pólos Árpád, Dudás Péter, Petrik Szilárd és más színészek között dolgoztam. Ha jön egy rendező, és azt kéri, hogy menjek ide vagy oda, akkor én szerepben megyek, s ezért azt mondhatom, viszonylag kedvelnek a rendezők. És el ne felejtsem a néptáncot. Négy-öt éves koromban már színpadon álltam, igaz, nem volt nagy mozgáskészségem, de épp azt köszönhetem a néptáncnak, hogy meg tudok mozdulni a színpadon. Tehát mindenből egy kis esszencia megmaradt, a sportból, a táncból, és tulajdonképpen ez rakott össze egy karaktert.

Mire a legbüszkébb szakmai szempontból?

Talán arra, hogy azzal tudok pénzt keresni, amit szeretek csinálni. Ugyanakkor nem gondolom, hogy ezt sokáig tudnám művelni. Ezek a szerepek olyanok, mint a sportteljesítmény, addig lehet bírni, amíg az embernek van hozzá fizikai ereje. Nekem a technikai tudásom nem olyan kimagaslóan nagy, de ezt kompenzálom a fizikai adottságaimmal. Enélkül az operában nem lehet két előadást egyformán elénekelni, ha nem tartod magad szinten. Ebben tényleg hasonlít a sportteljesítményre. Különös az élet, hogy rimaszombatiként tudtam kialakítani egy olyan életlehetőséget, amilyet korábban megálmodtam. Ezért hálás vagyok a teremtőnek és a sorsnak. De, mint említettem, ez annak is köszönhető, hogy van egy jó bölcső, s egy jó szülői környezet.

Mennyi fellépése van egy átlagos évadban?

Hatalmas szerencse, hogy a Kassai Állami Operának vagyok a szólistája, mert az igazgató és a színház vezetősége, mivel van egy drámai tenorjuk a személyemben, hozzám igazítja a repertoárt. Tulajdonképpen minden évben megajándékoznak egy új szereppel: így jött az Othello, a Sámson, a Bajazzók, A trubadúr, a Lidércek Wagnertől. Ezt minden színházban úgy csinálják, hogy valakire ráépítik az évadot. A mostani járványt leszámítva nagyon sokat játszom. Hetente 2-3 nehéz előadás. Ezek közé kell beiktatnom a testedzést, a súlyemelést, hogy fizikálisan rendben legyek. A felkészülés az előadásra tulajdonképpen maga a gyakorlás. Hanghigiéniai szempontból persze szabadnapot is kell tartani. Az operában annyit énekelek, annyi fellépés van, hogy ezek mellett nincs sok szabad időm. Jelenleg 2022-ig vagyok lefoglalva. Tudom előre, hogy hová megyek fellépni, és nekem ez éppen elég.

Mennyire befolyásolja az életét a járvány okozta helyzet? Hogy telnek egy operaénekes napjai, mit csinál ilyenkor próbák, fellépések nélkül?

Az utóbbi három hétben 10 előadásom maradt el. Azok a kollégák, akik szabadúszók, még nehezebb helyzetbe kerültek, mert nem csak az előadásuk, de a bevételük is elmarad. Nehéz lesz ekkora szünet után visszajönni, erre biztos szükség lesz egy hónap felkészülésre. A másik oldalon öt év után jót tesz egy kis pihenés. A debütálásom óta egyfolytában énekeltem, alig volt pár hét szabadom. Most több idő jut a családra. A fiam 11 hónaposan megtanult járni, így nem unatkozunk.

Milyen szerepeket játszana szívesen?

Úgy érzem, nem vagyok még a tudásom csúcsán, talán többet is ki tudnék hozni magamból. A legfontosabb ebben a szakmában is, hogy mindig fejlődni kell. A Toscából Cavaradossi szerepe nagy kihívás lesz a jövő évadban. Szeretném még eljátszani a Turandotból Calaf, az Aidából Radames szerepét, és Trisztánt a Trisztán és Izoldából, illetve még más Wagner-művet is. A legfontosabb ezeket úgy megcsinálni, hogy ne csak egyszer alakítsam őket. A lényeg, hogy lehetőleg minél többször játsszak egy szerepet, ha kell, más előadásban, más rendezésben, más helyszínen, hogy a szerep igazán a véremmé váljon. 

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/12. számában)