2022. március 4., 19:25

Tanúhegyek

Tanúhegyek címmel Kárpát-medencei zenészportrékat bemutató fotókiállítás nyílt Farkas József, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vezetőjének alkotásaiból Szepsiben, Kassa Megye Kulturális Központjának galériájában.

tanúhegyek
Galéria
+2 kép a galériában
A kiállítás megnyitója
Fotó: Fábián Gergely

A megnyitón Kupec Mihály, Kassa Megye Kulturális Központjának igazgatója örömét fejezte ki, hogy a járvány után némileg fellélegezve, egy színvonalas kiállítással kezdhetik az évet. Mint mondta, a tárlat a kulturális központ által már hosszabb ideje szervezett, Farsangi Vigasságok elnevezésű rendezvénysorozatnak a kezdete. Ennek része szokott lenni a viseletes bál is, amelyet sajnos a járványhelyzet miatt az idén sem tudnak megtartani.

Időtlen kultúra

A kiállítást Agócs Gergely népzenész, népzenekutató nyitotta meg, aki felidézte, fontos évfordulóhoz érkeztünk ebben az esztendőben, ugyanis 1972-ben indult el a táncházmozgalom, amely sokakat elindított a népművészet, a népművészetet megőrző emberek felé.

Mint mondta, korábban úgy gondolták, a vadrózsát nemesíteni kell, vagyis a népi kultúrát csak valamiféle átdolgozások formájában lehet az emberek elé bocsájtani. A táncházmozgalom viszont megmutatta, hogy ez a kultúra olyan értékeket hordoz, amelyek változatlan formában is megállják a helyüket, amelyek önmagukban, a maguk eredeti valóságában is esztétikai értéket hordoznak és képviselnek.

 – Azt is megmutatta, hogy nem kell ezeket az értékeket egyfajta kiállítási pózba vetíteni, nemcsak színpadon lehet mutogatni, hanem a tánc arra való, hogy eltáncoljuk, a zene pedig arra, hogy közösen énekeljük, közösen élvezzük. Ezek a felismerések indítottak el minket is a falvakba – fogalmazott Agócs Gergely.

Hozzátette, a népzenei hangfelvételek legnagyobb része énekelt teljesítményeket dokumentál, hatalmas hiány mutatkozott azonban a hangszeres felvételekből, s mikor gyűjteni indultak, úgy gondolták, akkor lesznek hasznosak, ha ezt a hiányt igyekeznek pótolni.

 – Ezeken az utakon nagyon gyakran elkísért egyik legjobb barátom, Farkas József, aki képekben, művészi igényű fotódokumentarista szemével örökítette meg a mestereket, akiktől ezt a muzsikát eltanultuk. Nagyon fontos lenyomatai ezek a felvidéki magyarság hagyományos műveltségének. Ezeket őrzik a felvételeink, vagyis Farkas József fotói – mondta a népzenekutató. 

A múlt letéteményesei
A kiállítás 27 fényképen keresztül mutatja Felvidék, Erdély, Vajdaság és Magyarország ismert hagyományőrző zenészeit, akiket Farkas József és társai gyűjtéseik során az elmúlt évtizedekben felkerestek, akiknek rögzítették a tudását. Az első, zenészportrékból összeállított kiállítás 2017-ben volt, azóta több helyszínen is láthatta a közönség, de a mostani, a Szepsiben bemutatott anyag egy másik válogatás.

– Ezek a fotók az életből kiragadott pillanatok azokról a zenészekről, akikkel kapcsolatban voltam az elmúlt évtizedekben. Ezzel is tisztelgek előttük, próbálok emléket állítani a tevékenységüknek, munkásságuknak. Az élményeim alapján válogattam, a kedvenceim vannak itt. Azok az emberek, akiket nagyon megkedveltem az elmúlt évtizedekben, akikhez szoros személyes kapcsolat fűzött, és akikhez több alkalommal, éveken keresztül visszajártunk – nyilatkozta lapunknak Farkas József.

Annak kapcsán, miért éppen Tanúhegyek lett a kiállítás címe, elmondta, a bemutatott zenészek a tanúhegyekhez hasonlóan a múlt lenyomatát képezik.

 – Ők egy olyan örökséget vittek tovább, amit a szüleiktől, nagyszüleiktől, az elődeiktől tanultak. Tanúhegyekként szolgáltak a maguk közösségében. Letéteményesei a múltnak, hagyományos népi kultúránknak, amit ma már a Kárpát-medencében is elég nehéz tetten érni – fejtette ki.

A kiállítás megtekinthető 2022. március 17-ig, munkanapokon 8.00 és 15.00 óra között Szepsiben, a Fő utca 52. szám alatt.     

Megjelent a Magyar7 2022/9. számában. 

tanúhegyek
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.