Szabadság, szerelem, anarchia - 13 momentum a 100 éve létrejött Fiumei Szabadállam történetéből

1. Fiume és a magyarok

A ma Rijeka néven ismert horvát kikötőváros 1776-ban, Mária Terézia által került Magyarországhoz. 1848-ban a horvátok elfoglalták, majd végül az 1868-as kiegyezést követően Fiume visszakerült Magyarországhoz.

Bár Fiume mindig is inkább olasz és horvát többségű városnak számított, a magyarság száma pedig csak pár ezerre volt tehető, Magyarország egyetlen kikötővárosa nagy megbecsülésnek örvendett. Így nem meglepő, hogy a történelmi Magyarország 1890-től használatos címerébe is belekerült a Fiume vármegyét jelképező kétfejű fekete sas.

2. A nemzetközi helyzet fokozódik

1915-ben Olaszország hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának. Az olaszok Londonban ígéretet kaptak több olyan osztrák-magyar területre is, ahol jelentős számú olasz kisebbség élt. Olaszország a háborút a győztes oldalon fejezte be, ugyanakkor 1918-tól kezdődően súlyos belpolitikai és gazdasági válsággal kellett szembenéznie.

Az elégedetlenséget pedig csak fokozta, hogy győztes mivolta ellenére az olaszok nem tudták keresztülvinni akaratukat a békekonferencián: csupán Isztriát és Dél-Tirolt kapták meg, miközben a Fiumét is magába foglaló Dalmáciát az új Szerb-Szlovén-Horvát Királyságnak ítélték.

Az olasz többségű kikötőváros természetesen szimpatizált azzal az elképzeléssel, hogy az egységes olasz államhoz tartozzon. Ugyanakkor Olaszország nem kívánt összetűzésbe keveredni az új délszláv állammal.

3. A költő színre lép

Gabriele D’Annunzio már az első világháborút követően elismert költőnek számított Olaszországban és Európa szerte. A bohém, szabadelvű poéta igazi világi életet élt, extravagáns megjelenése és a személyét körüllengő szerelmi viharok ráadásul csak növelték kultuszát. A háborúban D’Annunzio önkéntesként vett részt, vízen és levegőben is harcolt. Egy alkalommal például Bécs felett repült, ahol figyelmeztető röplapokat szórt az osztrák fővárosra, amelyekben a békét és a háború mielőbbi befejezését hangsúlyozta.

1918 után aztán D’Annunzio többször is hangot adott elégedetlenségének, amiért az olasz kormány nem vette figyelembe a fiumei kérdést.

4. Csak egy szerelem van. És az Fiume

D’Annunzio ezért szabadcsapatokat toborzott, amelyeket főleg nacionalisták és dezertőrök alkottak. 1919. szeptember 12-én aztán közel 2 ezer fős kompániájával megszállta Fiume városát, ahol az addig állomásozó antant erők nemes egyszerűséggel továbbálltak. A lakosság üdvözölte a bevonuló D’Annunziót és csapatait, majd a város vezetése fel is kérte a költőt, hogy vállalja el Fiume kormányzói tisztségét.

D’Annunzio eleget tett a kérésnek, majd bejelentette Fiume bekebelezését és Olaszországhoz való csatolását. Ám az olasz vezetésnek nem tetszett D’Annunzio magánakciója. Nitti olasz miniszterelnök nem akart konfliktust az új délszláv állammal, és az antant sem akart belebonyolódni az olaszok közötti konfliktusba.

5. Szabadság, szerelem, anarchia

Az olasz hadsereg aztán 1919 őszén blokád alá vonta Fiume városát, ahová eközben özönleni kezdtek a különféle művészek, írók, radikális gondolkodók. A katonák és művészek által megszállt város igencsak szabad szellemben és sajátos szabályok alapján működött. D’Annunzio például támogatta a homoszexualitást és a nudizmust, így az utcákon gyakran meztelenül jártak-keltek az emberek. Engedélyezve volt a drogfogyasztás, így a kokainisták és más szenvedélyek hódolói is otthonra leltek a fiumei paradicsomban.

6. Futurizmus és más művészetek

Bizonyos értelemben a fiumei állam egyfajta művész-utópia megtestesülése volt, ahol az avantgárd irányzatok képviselői tökéletes otthonra leltek. Ide tartozott a futurizmus is, amely egy Olaszországból kiinduló modern művészeti irányzat volt a 20. század elején. A futurizmus többek közt a dinamizmust, a militarizmust, és a nacionalizmust hirdette. Nem meglepő tehát, hogy az irányzat atyja, Filippo Marinetti is támogatta a fiumei államot.

7. Jóga, nudizmus és kalózkodás

Guido Keller olasz filozófust mai szóhasználattal élve hipsternek vagy hippinek neveznénk - életmódját ugyanis a 40-50 évvel később kialakuló hippi mozgaloméhoz tudnánk leginkább hasonlítani. A D’Annunzio jobbkezének számító Keller egy igazi csodabogár volt, aki a jógát és a nudizmust népszerűsítette.

Fiumében létrehozott egy jóga klubot, amely többek közt felhasználta az indiai kultúrából származó szvasztikát is - azt a szimbólumot, amelyet később egy másik európai ország is magáévá tett. A D’Annunzio vezette Fiume hírhedt volt a kalózkodásáról is: Keller és társai gyakran ütöttek rajta ellátmányt szállító hajókon, így is biztosítva Fiume fennmaradását.

8. A radikálisok menedéke

Fiumében egyaránt otthonra leltek jobb- és baloldali radikálisok és politikai menekültek is, amely elsőre furcsának, egyenesen hihetetlennek tűnhet. Ám ha figyelembe vesszük, hogy D’Annunzio politikája egyszerre volt nacionalista és egyházellenes, a hatalom militáns, az élet pedig anarchista jellegű, máris láthatjuk, mitől volt annyira különleges a háború utáni Fiume.

Sokat elárul az a tény is, hogy D’Annunzio hatalmát ekkortájt egyedül a Lenin vezette Szovjetunió ismerte el. Lenin méltatta D’Annunziot és forradalmát, Fiume pedig menedéket ajánlott a magyar Tanácsköztársaság résztvevőinek.

9. Hivatalosan is létrejön a Carnarói Olasz Kormányzóság

Csak a rend kedvéért: 1919 őszén, amikor a költő és társai elfoglalták a kikötővárost, Fiume hivatalosan még nem volt önálló állam. Csupán egy katonák által elfoglalt, anarchiába süllyesztett kikötőváros, ahol a költő és társai próbálták megvalósítani elképzeléseiket, és létrehozni egy modern társadalmat.

Ennek kicsúcsosodása volt a szeptember 8-án kikiáltott Carnarói Olasz Kormányzóság, amelynek élén továbbra is a magát már Comandanténak, azaz Parancsnoknak nevező Gabriele D’Annunzio állt.

Létrejött még a Fiumei Liga, egy antiglobalista csoportosulás, amely egyfajta ellenpólusa kívánt lenni a Népszövetségnek. A Fiumei Ligába olyan államok kaptak meghívást, mint Magyarország, Ausztria, India, Egyiptom vagy épp Írország.

10. A fasizmus előfutárai?

Az élet nem csak játék és mese, ahogyan az 1919 utáni fiumei "kaland” sem volt teljesen tiszta történet. Ugyan a kikötővárosban szabad szellemben folyt az élet, a nacionalista és militáns jelleg rányomta a bélyegét bizonyos dolgokra. D’Annunzio hívei körében ugyanis jelen volt egyfajta szlávellenesség, amely a fiumei horvátokon csattant leginkább. A horvát lakosokat több esetben is atrocitások érték, a szláv nyelveket pedig betiltották.

Egy másik jelentős mozzanat az úgynevezett korporációs rendszer bevezetése volt, amelyben tulajdonképpen szakszervezeti uralmat jelentett. Esetünkben mindez azért érdekes, mert a korporációs rendszert (és a carnarói alkotmány egyes elemeit) később átvette a Mussolini-féle fasiszta Olaszország is. Ezek alapján tehát kijelenthető, hogy a fiumei rendszer a szabadság ellenére szép számban tartalmazott fasisztoid elemeket is.

11. Mussolini szerepe

Benito Mussolini és D’Annunzio mindig is jó kapcsolatot ápoltak egymással, a költő pedig 1919 szeptemberében felkérte a későbbi fasiszta diktátort, hogy lapjával támogassa a fiumei ügyet. Mussolini eleget tett barátja kérésének, ám a gyakorlatban tartózkodó volt, mivel más tervei voltak. Mussolini ekkor már hozzálátott fasiszta mozgalma szervezéséhez, a politikában pedig igyekezett óvatos lépéseket tenni.

Ne feledjük, hogy Mussolini kezdeti időszakában nem csak az olasz nép, de a király támogatását is élvezte. Innen nézve érthető, miért nem támogatta az Olaszország ellen nyíltan fellépő, anarchiára törekvő költőt.

12. A Fiumei Szabadállam születése

1920 őszén aztán Olaszország és a Szerb-Szlovén-Horvát királyság megegyeztek, hogy Fiume önálló állami státuszt kapjon, így az nem kerül sem olasz, sem délszláv fennhatóság alá. A november 12-én aláírt rapallói szerződés értelmében aztán hivatalosan is létrejött a Fiumei Szabadállam. A fiumei lakosok támogatták a függetlenséget, még a horvátok és az olaszok is, akik a kisebbik rossznak és egy köztes megoldásnak tartották a döntést. 

Egyedül D’Annunzio és hívei nem fogadták el a rapallói szerződést és háborút hirdettek Olaszország ellen. 1920. december 24-től kezdve véres összecsapások zajlottak a szakadárok és az olasz katonák közt. Végül december 30-án a carnarói sereg megadta magát.

13. Utóhatások

D’Annunzio az események hatására visszavonult és onnantól kezdve írói karrierjére koncentrált, miközben például Keller egy rövid kitérőt követően a fasiszta mozgalomban lelt otthonra.

1921-ben az USA, Nagy-Britannia és Franciaország is elismerte a Fiumei Szabadállamot, amelynek vezetője ekkoriban a függetlenséget pártoló Riccardo Zanella volt. Ekkortájt azonban újból felerősödtek az egyesülést követelő hangok, 1922-ben pedig a fasiszták puccsot hajtottak végre: Giovanni Giuriati került a városállam élére, ez pedig tulajdonképpen előrevetítette a Fiumei Szabadállam sorsát. 1924-ben Mussolini és a délszláv állam megegyeztek Fiume átadásáról, így márciusban a római szerződés értelmében Olaszország annektálta Fiumét.

Bár elsőre az 1918 utáni fiumei kaland valóban egy hőstörténetnek tűnik, ahogy említettük, megvoltak a maga árnyoldalai. Bármennyire is tűnt izgalmas és egyedülálló vállalkozásnak, nem mehetünk el amellett, hogy alapvetően egy korai fasiszta állam volt. A délszlávok elleni tettlegességig fajuló utálat, a vezérkultusz, a militarista és nacionalista jelleg mind-mind olyan jegyek voltak, amelyek a későbbi 20. századi fasiszta diktatúrákat is jellemezték.

Ezzel szemben viszont a homoszexualitás elfogadása és a művészet szabadsága olyan momentumok voltak, amelyekkel D’Annunzio és társai valóban megelőzték saját korukat. Emiatt aztán nem könnyű állást foglalni Fiume megítélése kapcsán.

Egy dolog azonban mindenképp kijelenthető: rövidsége ellenére az 1918 utáni fiumei állam egy méltatlanul elfeledett, rendkívül érdekes és izgalmas fejezete volt az európai történelemnek.

(Képek: Wikipedia Commons; Oblique Studio; History Answers)