2021. szeptember 19., 10:05

Sobri Jóska utolsó napja

Számos cikk és könyv látott napvilágot a 19. századi magyar betyárvilágról, de a nép körében élő szájhagyományban is sokszor szerepeltek a híres (vagy inkább hírhedt) férfiak, akik bár bűnözők voltak, az egyszerű emberek körében hősökké váltak, életükről és tetteikről népdalok, népmondák is születtek. 

Sobri Jóska
Fotó: Száva Sándor festménye
Sobri Jóska

A legnevezetesebb betyárok egyike Sobri Jóska néven vált ismertté, noha eredetileg Pap Józsefnek hívták, de apja szülőfaluja – Sobor – nyomán lett Sobri (illetve Zsubri). A legismertebb magyar betyárral, Rózsa Sándorral ellentétben, aki évtizedeken át riogatta a környezetét, Sobri ténykedése alig két évig tartott, ennek ellenére számtalan bűncselekményt, rablást írtak a számlájára.

Sok-sok évvel később is beszéltek és írtak róla, noha több mint valószínű, hogy ezeknek a töredékét sem követte el, még akkor sem, ha tudjuk, hogy egy két tucatnyi legényből álló bandának volt a vezére.

Néhány társának a nevét is feljegyezték, sőt szépséges szerelméről, Répa Roziról többek között Eötvös Károly is írt a Balatoni utazások című munkájában. A lány bátyja mesélte el az írónak, hogyan történt a két fiatal megismerkedése, és arról is beszámolt neki, hogy milyen megható, már-már romantikus volt ez a szerelem. Első bűncselekményébe szinte beleráncigálták. Egy disznólopási ügy volt, de míg a többieknek sikerült kereket oldaniuk, ő rajta vesztett, és nemcsak az okozott kárt kellett megtérítenie (az apja fizette ki a pénzt), hanem még két évre a szombathelyi tömlöcbe is becsukták, ahol időnként 30 botütést is el kellett szenvednie.

Állítólag a börtönben egy fogolytársától megtanult írni és olvasni, és külsejében egészen megváltozva tért vissza a szabad életbe. A betyárkodás azonban kedvére való lett, és a Bakony erdeiben még jól el is tudott bújni a csendőrök elől.

1835-ben másodmagával egy juhászt rabolt ki. Társát elfogták és felakasztották, neki sikerült megszöknie. Egy másik rablását több betyárral együtt követte el Veszprém vármegyében, ennek „elszenvedője” egy Hunkár Antal nevű ezredes volt, aki még a császári udvarnál is panaszt emelt Sobriék ellen, így aztán több vármegye is hajtóvadászatra indult a banda ellen. Az üldözés során számos társát elfogták, illetve lelőtték, Sobrinak azonban vagy tíz emberével sikerült bevennie magát az erdőbe. De ez már nem a Bakony volt, hanem a Tolna és Somogy vármegye határán található Lápafő környéke.

Az üldözők egyre szorosabb gyűrűt alakítottak ki Sobriék körül, és a tűzharcban több betyárt is megsebesítettek vagy lelőttek, bár állítólag a zsandárok közül is néhányan rajta vesztettek.

Ennek az akciónak a pontos lefolyása azonban nem ismert, a szájhagyomány több változatot is megőrzött. Egyesek tudni vélték, hogy Sobrinak sikerült elmenekülnie, és külsejét megváltoztatva, új identitással élt később valahol. Sokkal valószínűbb azonban, hogy 1837. február 17-én önkezével vetett véget életének.

Eötvös Károly szerint Sobri kezéhez nem tapadt más vére, tehát egyetlen ember, akit megölt: saját maga volt.

Sobri abban reménykedett, hogy a befagyott patak meggondolatlan lépésre készteti a több tucatnyi zsandárt és a jég beszakad alattuk. Eközben ő sikeresen megléphet. A terve azonban nem jött be, az üldözők egyre közelebb kerültek hozzá és bár volt egy megtöltött puskája is – ezt még az ezredestől lopta el –, amellyel az egyik zsandárt célba vette, végül a fegyvert maga ellen fordította és meghúzta a ravaszt. Egy másik verzió szerint a pisztolyával lőtte szíven magát. 27 éves volt mindössze.

Megjelent a Magyar7 2021/37. számában.

Megosztás
Címkék