2022. december 17., 14:31

Sikeres volt a Harmonia Sacra Danubiana újabb évada

Az idén már a 31. évfolyamába lépett a Harmonia Sacra Danubiana elnevezésű egyházművészeti fesztivál Komáromban. Stubendek László, a rendezvénysorozat főszervezője, Komárom egykori polgármestere elárulta, hogy a rendezvények ezúttal is sok érdeklődőt vonzottak. 

A főszervező az elhangzó darabok bekonferálása közben
A főszervező az elhangzó darabok bekonferálása közben
Fotó: Nagy-Miskó Ildikó

A Duna két partján élő komáromiak szinte már hozzászoktak, hogy minden évben ősz elején kezdődik és november-december végéig tart ez a szakrális fesztivál. Ilyenkor a város templomaiban felzengenek a harangok, felbúgnak az orgonák, s valami megfoghatatlan ünnepélyesség száll a városra – meséli Stubendek László. 

Az egyházzenei, egyházművészeti fesztivál keretein belül ünnepélyes misék, előadások, kiállítások, kórusok, zenekarok, hangszeres szólisták fellépéseinek sora várta a szakrális művészetek kedvelőit.

Az idei év újdonságai közé tartoztak a fiatal, már éppen végzős zeneakademisták koncertjei, valamint az, hogy ezúttal több szlovákiai fiatal is fellépett a közönség előtt. A legtöbb érdeklődőt azonban minden évben az ingyenes orgonakoncertek vonzzák. 

A komáromi Szent András-bazilikában orgonahangversenyt adott Lengyel Zoltán Budapestről, Tomáš Mihalik Kassáról és Kosóczky Tamás orgonaművész Bajáról. Felléptek még többek között Simona Matyšáková és Marek Trojak pozsonyi orgonaművészek, illetve a régió tehetségei közül Nagy István gútai orgonaművész és Kristóf Réka komáromi énekművész. Az ünnepi és adventi rendezvények alkalmával közreműködtek a komáromi ének- és zenekarok, köztük a dél-komáromi evangélikus egyház kamarakórusa, Concordia vegyeskar, Vox Femina nőikar, valamint a Cantus Iuventus egyetemi leánykar. 

A Harmonia Sacra Danubiana 31. évfolyama a Kárpát-medencei keresztény emlékeket bemutató fotókiállítás megnyitójával zárult december 16-án. A tárlat január közepéig látható a komáromi Csemadok székházában.

Stubendek László végül kiemelte, hogy nagyra értékeli azt, hogy az egyházzenei fesztiválnak mára már kialakult egy stabil közönsége és ezért bízik a további sikeres folytatásban, amelynek megvalósítása azonban a Nyitra megyei önkormányzat, valamint Észak- és Dél - Komárom önkormányzatainak támogatása nélkül sokkal nehezebb volna. 

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.