Rezső, akit apja Raoulnak hívott
Pozsonyban a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben több antikvárium is működött, ahol az ember gyakran bukkant érdekes magyar könyvekre. Mára ezek, tudomásom szerint, egy kivételével megszűntek, így a régi kiadványok „vadászata” kevés sikerrel jár. Koromnál fogva szerencsésnek mondhatom magamat, mivel számos remek kötetre bukkantam azokban az években. Ezek között egy Raoul Francé nevű szerző több könyve is szerepelt.
Jobbára biológiai témájú munkák, amelyek már a címükkel felkeltették az érdeklődésemet.
Neve alapján franciának véltem őt, csak később tudtam meg, hogy bár Bécsben született 1874-ben − apja német, édesanyja pedig cseh származású volt −, Budapesten nőtt fel és itt magyar iskolába járt.
Franzé Rezső szerepelt a bizonyítványain, de apja (talán ősei francia gyökereire is emlékezve) rendszerint Raoulnak hívta. Rezső a német és a cseh mellett kitűnően megtanult magyarul is, sőt, amikor 17 évesen önállósította magát, a házitanítóskodás mellett magyar nyelvű cikkek írásával igyekezett kiegészíteni szerény jövedelmét.
A budapesti műegyetemen szerzett oklevelet és olyan kiemelkedő tanárai voltak, mint Entz Géza (1842−1919) zoológus és az eperjesi születésű Klein Gyula (1844−1915) botanikus. Ennek köszönhetően ő is az élettudományokkal kezdett el foglalkozni. Tagja lett a Királyi Magyar Természettudományi Társulatnak, ahol számos jeles tudóssal került személyes kapcsolatba, akik arra biztatták, hogy ismereteit ossza meg a Társulat lapjának olvasóival is.
A kor híres szatirikus lapjában, a Borsszem Jankóban is megjelentek időnként rajzai, pontosabban egyfajta háttérrajzok: a főalakok ruháinak ráncai, háttérben álló fák és hasonlók. Később kiderült, hogy remek illusztrációkat is képes alkotni, így ismeretterjesztő és szakcikkeihez gyakran a maga rajzolta ábrákat csatolta.
Tudományos pályája a Balaton vizsgálatát végző, a jeles geológus, Lóczy Lajos által vezetett csapat tagjaként indult: a tó vizének apró élőlényeit (a planktont) vizsgálta, majd a Magyaróvári Mezőgazdasági Akadémián vállalt munkát, ahol az akkoriban létrehozott növényélettani kísérleti állomás munkatársa lett. Az itt eltöltött alig három év alatt elsősorban a répamag betegségeiről, az árpa foltos betegségéről, és a gyümölcsfák moníliás fertőzéséről írt dolgozatokat. A növénybetegségek atlaszában szereplő 26 tábla rajzát is neki tulajdonítják.
Ekkoriban nősült meg először. Caroline Moserrel Bécsben ismerkedett meg, és hamarosan összeházasodtak, majd úgy döntöttek, hogy 1901-ben Németországba költöznek. Francé ettől fogva külföldön élt. Egy ideig még a haszonnövények betegségeit kutatta, de a cukorrépa-termesztő intézet, ahol állást kapott végül elküldte. Igaz, akkoriban már elsősorban az írás érdekelte és változatos témájú könyveivel nemcsak hírnevet szerzett, hanem megélhetését is biztosította. Németországból magyar nyelvű cikkeket is küldött a Természettudományi Közlönybe, emellett számos könyvét magyar nyelvre is lefordították (a fordítók között megemlíthetjük a kiváló irodalmárt, Benedek Marcellt is).
Fő művének A növények élete című nyolckötetes művét tartják, amely bizonyos értelemben Brehm hatalmas vállalkozásának, Az állatok világa című sorozatnak az ikerdarabja.
Francé volt a talaj élővilágát jelölő edafon fogalom megalkotója és talajbiológiai vizsgálataival is úttörőnek számít. Második feleségével, Annie Harrar biológussal az 1930-as évektől Dubrovnikban élt, majd 1943-ban Budapestre menekültek, ahol néhány hónappal később, október 3-án Francé 69 évesen elhunyt. Budapesten temették el, később felesége koporsóját is mellé helyezték. 1971-ben aztán sógora Németországba vitette földi maradványaikat.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/16. számában.
