Amikor civilek és katonák együtt tüntettek a független és szabad Magyarországért
Noha pusztán egy rövid epizód volt Magyarország történetében, az őszirózsás forradalom egy igencsak jelentős eseménye volt az első világháborút követő történéseknek. A polgári demokratikus forradalom tulajdonképpen vérontás nélkül győzött, Károlyi Mihály és kormánya pedig hozzáláthatott az ország modernizálásához és megreformálásához.
"Ezt a háborút elvesztettük…"
1918. október 17-én Tisza István, az elhúzódó háború első számú felelősének tartott egykori miniszterelnök a magyar parlamentben kijelenti, hogy Magyarország elvesztette a háborút. Sokan bírálják Tisza szavainak demoralizáló hatását, hiszen azokban a napokban az olasz fronton még javában zajlanak a harcok.
A Monarchia vezetése eközben tehetetlen a nemzetiségi törekvésekkel szemben, október 17-én a császár még tesz egy utolsó kísérletet a birodalom egybentartására azzal, hogy Ausztriát föderatív alapon kívánja meg újjászervezni.
Október 23-án aztán lemond a magyar kormány, és még ugyanezen a napon gróf Károlyi Mihály vezetésével megalakul a Magyar Nemzeti Tanács, amelyet három ellenzéki párt (Függetlenségi és 48-as Párt; Polgári Radikális Párt; Magyar Szociáldemokrata Párt) alkot.
A lánchídi csata
1918 őszén a háborút elveszítő, gazdaságilag ellehetetlenülő, a nemzetiségek sikeres önállósodása miatt (is) reménytelen külpolitikai helyzetbe kerülő Magyarország tulajdonképpen már csak egy forradalomtól várhatta a helyzet megoldását.
A Magyar Nemzeti Tanácsnak számos követője és támogatója akadt, köztük katonák, diákok és munkások álltak a Károlyiék által képviselt ügy mellé - a független és önálló Magyarország ügye mellé. Emellett demokratikus reformokat, a nemzetiségekkel való megbékélést és nem utolsó sorban békét és a háború azonnali befejezését követelték.
A kormány lemondása után IV. Károly magyar király “homo regiussá”, azaz Magyarország helytartójává nevezte ki Habsburg József főherceget, akitől a magyar helyzet stabilizálását várta. A magyar nép azonban Károlyit akarta miniszterelnöknek, amit a főherceg nem akart elfogadni. Október 28-án ezért hatalmas tömeg gyűlt össze Vörösmarty téren, majd a budai várba indult, hogy Károlyi kinevezését követelje. A Lánchídon azonban rendőrök próbálták meg feltartóztatni a tüntetőket, majd miután ez nem sikerült, a tömegbe lőttek. Az incidens következtében hárman meghaltak, többen is megsérültek, a tüntetés így vérbe fulladt. Az összetűzést később “lánchídi csataként” emlegették.
Nagy meglepetésre azonban másnap a rendőrség csatlakozott a Magyar Nemzeti Tanácshoz, miközben József főherceg Hadik Jánost nevezte ki miniszterelnöknek.
1918. október 30-án aztán - immáron a rendőrséggel kiegészülve - ismét hatalmas tömeg gyűlt össze Budapest utcáin. A tüntetők elfoglalták a főváros fontosabb pontjait és középületeit, így élelmiszerraktárakat, pályaudvarokat és telefonközpontokat. Kiszabadították a politikai foglyokat, és megakadályozták két századnyi katona olasz frontra való kiküldését.
Az események szimbolikus mozzanata volt, amikor a katonák letépték sapkarózsáikat, s helyébe egy-egy őszirózsát tűztek. Legalábbis a legenda így tartja, ugyanakkor a valóságban a magyar katonák egy-egy szál krizantémot tűztek sapkájukra, az őszirózsa ugyanis augusztusban virágzott.
Budapesten tehát kitört a forradalom, amely végül vérontás nélkül győzött. Másnap, október 31-én, a főherceg a forradalmi tömegek nyomására végül kinevezte Károlyi Mihályt miniszterelnöknek. Az emberek kitörő örömmel fogadták a forradalom győzelmét, vidéken pedig helyi nemzeti tanácsok alakultak.
A békés forradalom áldozatai
Ironikus, vagy bizonyos szempontból nézve szimbolikus módon a vérontás nélkül győzedelmeskedő forradalomnak mégis akadt egy áldozata. Október 31-én felfegyverzett katonák egy csoportja indult útnak az Astoriától a Hermina útra, ahol a korábbi miniszterelnök, a háború elsőszámú felelősének tartott Tisza István lakott. Tisza az azt megelőző hónapokban több életveszélyes fenyegetést kapott, és a korábbi években is többször kíséreltek meg merényletet ellene.
Az említett katonák aztán 1918. október 31-én betörtek Tisza Hermina úti villájába, ahol egy rövid szóváltást követően lelőtték az egykori miniszterelnököt. Egyes összeesküvés elméletek szerint Károlyi Mihálynak köze lehetett a merénylethez, ám ez sem a nyomozás, sem pedig a későbbiek során nem nyert megerősítést. Károlyi mindenesetre még aznap részvéttáviratot küldött Tisza családjának.
És bár a történelemkönyvek szeretik kiemelni az őszirózsás forradalom tisztaságát, figyelembe kell venni, hogy Tisza István mellett további áldozatai is voltak az október végi eseményeknek. A forradalom zűrzavarában sok helyen fosztogatások történtek, amelyek számos megyében több halálos áldozattal is jártak. És ugyan nem a forradalom idején történt, de nem szabad megfeledkeznünk a Lánchídon történt tömegbelövetésről sem.
Mit hoztak a változások Magyarországnak?
Ugyan az új államok megalakulását és az új határokat csak a későbbi békeszerződések mondták ki, az Osztrák-Magyar Monarchia 1918 októberének végére gyakorlatilag szétesett. A Monarchia november 3-án írta alá a padovai fegyverszünetet, így a háború hivatalosan is véget ért.
Egy dolgot azonban hajlamosak vagyunk elfelejteni: az őszirózsás forradalommal Magyarország nemcsak egy független és demokratikusabb országra mondott igent, hanem kivált a Monarchiából is. Az ország tehát hosszú idő után végre visszanyerte önállóságát. Azonban azzal, hogy Bécs levette kezét Budapestről, a soknemzetiségű Magyarország magára maradt.
Tudták ezt Károlyiék is, Jászi Oszkár nemzetiségügyi miniszter “Keleti-Svájc” koncepciójával ekkoriban már egy föderalizált Magyarországban gondolkodott, azonban 1918 őszén már késő volt. Ilyen szempontból a magyar politika legalább egy évtizeddel elkésett.
Ugyan az őszirózsás forradalom megítélése a következő évtizedekben gyakran változott, egy valamit nem szabad elvitatni Károlyiéktól: 1918 őszén valóban megpróbálták modernizálni az országot és a társadalmat. Többek közt bevezették az általános választójogot, a nők először szavazhattak (igaz, csak 24 éven felül), megvalósult a földreform, továbbá más szociális reformok kerültek bevezetésre.
A november 16-án kikiáltott Magyar Népköztársaság bizonyos szempontból nem is rendelkezett saját határokkal, hiszen a fegyverszünet aláírását követően délen és keleten már demarkációs vonalak határozták meg az ország területét.
Károlyi és kormánya igyekezett megbékélni a nemzetiségekkel, valamint antanbarát politikát folytatni, ám az országot általánosságban sújtó belpolitikai problémák csak súlyosbodtak. 1919 márciusában Károlyi lemondott, a hatalom pedig a szociáldemokraták kezébe került, akik a kommunistákkal együtt létrehozták a Tanácsköztársaság néven elhíresült proletárdiktatúrát. De az már egy másik történet.
