„Megkötötte…” - Tóth László interjúkötetéről
Tanítani kellene azt az őszinte érdeklődést, amellyel Tóth László kérdezi interjúalanyait. A Megkötni az időt című interjúkötete 2019 őszén jelent meg, a Vámbéry Polgári Társulás kiadásában, a szerző hetvenedik születésnapja alkalmából.
Aktivitását szemlélve, a szemében még mindig égő tüzet, s a tettvágyát látva nehezen hisszük el, hogy szerzőnk már elmúlt 72 éves. A kötetnek ártanánk vele, ha „alkalmi”, „születésnapi” kiadványként tekintenénk rá. A Megkötni az időt harminchárom év interjúiból szemezget. A válogatás mindig újrapozicionálás is. Utóidejűségéből adódóan lehetőséget biztosít a jelenben másként hangzó hangsúlyok áthelyezésére.
Az interjú folyamatosan jelen volt a sokműfajú alkotó palettáján. A regionális sajtó munkatársaként nemcsak önálló „mivoltában” kultiválta, hanem egyben az információszerzés eszközeként is használta.
„Irodalmi” interjúkat a múlt század hetvenes éveitől kezdett készíteni. Ez a munkája újabb lendületet kapott, amikor 1975-ben az Irodalmi Szemléhez került szerkesztőnek. Ma, amikor néhány dekás telefonunkkal bárkivel készíthetünk akár videóinterjút is, szó szerint nehéz belegondolni, hogy öt évtizeddel ezelőtt ehhez egy fél asztalnyi orsós magnót kellett magával cipelnie a kérdezőnek. Tóth László elsősorban pályatársait interjúvolta. Ebben az időben az íróinterjúk „benne voltak a levegőben”, Magyarországon, Erdélyben és a Vajdaságban is jelentek meg interjúkötetek. Azt azonban, hogy az írókkal készített interjúkat tartalmazó első felvidéki kötet is elkészült 1981-ben, Tóth Lászlónak köszönhetjük. A Vita és vallomás jöhetett volna akár korábban is, de a korabeli könyvkiadási és cenzurális viszonyok közepette, a „problematikus” szerzők interjúihoz fűzött, pártállami „jobbító javaslatok” után ekkorra sikerült.
A tatabányai Új Forrás számára a rendszerváltás előestéjén Tóth László szlovák és szlovákiai magyar irodalmárokkal készített „párhuzamos” interjúkat irodalmi és társadalmi kérdésekről. Ezek kötetbeli megjelenését a rendszerváltás elsodorta, a szerző csak 2006-ban döntött úgy, dokumentatív szándékkal mégis közreadja a korábban megírt, „folyóiratsírban” fekvő interjúkat, ez lett a Hatszemközt című kötete.
A könyvek kiadási időrendjében a második, keletkezéstörténeti szempontból viszont a harmadik interjúkötet a Szó és csend, amely Tóth László tizenegy beszélgetését tartalmazza.
E három könyv mellett napi-, heti- és havilapok hasábjain is jelentek meg hosszabb-rövidebb, ám kötetbe ezidáig nem sorolt interjúi. Ebből a meglehetősen széles anyagmennyiségből szűkítette le a szerző a Megkötni az időt kötet anyagát.
E szűkre szabott terjedelem engedte lehetőségek között nehéz a kötetbe sorolt szerzők rendkívül színes palettáját felvonultató huszonhét interjú közül egyet vagy néhányat kiemelni. Anélkül, hogy az aktualizálás által esetlegesen „vulgarizálni” akarnánk, hadd emeljünk ki egy karakteres értelmiségi arcélet. Sava Babić szerb esztétát és műfordítót 1994-ben, a délszláv háború idején kérdezte arról, fegyverek közt hallgatnak-e a múzsák? Mire Babić azt felelte: „(...) úgysem tehetek a körülöttem zajló dolgok ellen semmi, ezért hát meg kell próbálnom azt tenni, amit ebben a helyzetben tenni tudok. Tehát írni, fordítani, dolgozni.”
Tóth Lászlónak tizenhét éves korában jelent meg nyomtatásban az első szövege, azóta ő is teszi, amit minden helyzetben tenni tud. Ennek a hozzáállásnak kimagasló teljesítménye ez a kötet.
Megjelent a Magyar7 hetilap 18. számában.
