Magyar László megmenekülése
Magyar László (1818–1864) az első magyar Afrika-kutató volt, aki 16 évet töltött a fekete kontinensen és elsősorban a mai Angola területét járta be keresztül-kasul. Utazásairól, megfigyeléseiről levelekben is beszámolt Szabadkán élő édesapjának, akitől Antunovics József, egy szemfüles helybéli újságíró ezeket elkérte és eljuttatta a Pest-Budán megjelenő Magyar Hírlap szerkesztőségébe.
Később –1857-ben – a leveleket kötetbe gyűjtve a jeles földrajztudós, Hunfalvy János tette közzé. Ő szerkesztette és jelentette meg (1859-ben) azt a kötetet is, amelyben Magyar László összefoglalta utazásait és összegezte az általa tett felfedezéseket.
Azok a külföldi – elsősorban német, francia és angol – szerzők, akik rendszerezni igyekeztek a szóban forgó térségben 1840–1890 között szervezett felfedező utakat, gyakran lekicsinylően írtak Magyar Lászlóról, sőt nem egy esetben megkérdőjelezték azt is, hogy valóban ő fedezte fel, amiről hírt adott.
Ma már bizonyított tény, hogy sok népről és vidékről ő készítette az első szakszerű leírásokat, és ha figyelembe vesszük, hogy hagyatékának nagy része egy rejtélyes tűzben elégett, talán nem túlzás azt feltételezni, hogy további fontos felfedezéseiről már sosem szerezhetünk tudomást.
Magyar László már azt megelőzően is sok életveszélyes kalandon esett át, hogy a sors 1848-ban Afrikába vetette. Dél-Amerikában szinte az utolsó pillanatban menekült meg a kivégző osztag elől, mivel az Argentína és Uruguay között kirobbant háborúban az argentinok oldalán harcolva hadifogságba esett, és uruguayi civilek állítólagos meggyilkolása címén halálra ítélték, de egy francia tiszt tanúvallomása tisztázta őt a vádak alól. Ekkoriban azt fontolgatta, hogy felkutatja Brazília és Bolívia még feltáratlan térségeit, de a Magyar Tudományos Akadémia nem tudta finanszírozni az utazással járó kiadásokat.
Afrikában először a Kongó (Zaire) folyó torkolatvidékét járta be, majd egyre hosszabb utakra vállalkozott.
Ezt persze aligha tudta volna megtenni, ha nem épít ki szoros kapcsolatot a helyi hatalmasságokkal, sőt az egyik „király” 14 éves lányát feleségül is vette, akinek hozományában közel 300 rabszolga is volt. Ők kísérték a különböző népek által lakott területeken, és gyakran életük árán védelmezték urukat az alattomosan lecsapni készülő ellenséggel szemben. Magyar általában igyekezett minden fontos emberrel jó kapcsolatot kialakítani, ebből a célból mindig tartalék puskaport és „égetett bort” (pálinkát) is magával vitt, mert ezzel lekenyerezhette a legkiszámíthatatlanabb törzsfőnököt is.
Akadt mégis valaki, aki nem érte be az „ajándékkal”, szerette volna megkaparintani a további készletet is, amit viszont Magyar már nem adhatott oda, mivel erre még szüksége volt más uralkodók kegyeinek megszerzéséhez. Kikundesu, a kámbai fejedelem azonban makacsul ragaszkodott a megmaradt lőporos és pálinkás hordócskák átadásához, és dárdájával már-már keresztüldöfte volna Magyar Lászlót, akit végül a főnök feleségei (!) mentettek meg, mondván (Magyar leveléből idézve):
Kikundesu egyébként kegyetlenül bánt alattvalóival, gyakran rabszolgáknak adta el őket. Testvére évekig száműzetésben élt, de éppen azokban a napokban, amikor Magyar László ott járt, a bátyja ellen fellázadt emberek élén lecsapott a zsarnokra és az „életveszélyes audienciát” követő éjjel meggyilkolta a testvérét.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2021/45. számában.
