2023. október 26., 14:43

Magyar emlékek: Kárpáthy Korvin Géza – Hollywood

Az amerikai filmiparban, ott is kiemelten Hollywoodban számos magyar vált ismertté. Említhetnénk jó néhány filmszínészt, de kiemelkedő rendezők és operatőrök is akadtak köztük. Akiről ezúttal szó lesz, üstökösként tűnt fel a filmvilág égboltján, de mára már jószerint csak halványuló emléke maradt…

korvin
Fotó: Archív felvétel

Az akkor még Magyarországhoz tartozó felvidéki fürdővárosban, Pöstyénben, nemesi családban született Kárpáthy Korvin Géza (1907-1998), aki ugyancsak a kaliforniai stúdiókban bontakoztatta ki karrierjét. Ám ez előtt még Budapesten, Rákosi Szidi színiiskolájában ismerkedett meg a színművészettel. A húszas évek végén Párizsba ment, ahol a Sorbonne-on tanult, de inkább rendezőként és operatőrként jeleskedett különböző dokumentumfilmek forgatásánál. A német invázió előtt 1940-ben a francia fővárosból távozva végleg az Egyesült Államokban telepedett le. 

Kezdetben színpadi színészként a Broadway-en próbálkozott, végül mégis a filmipar szippantotta be. Időközben már a Kárpáthy nevet elhagyta, Géza Korvinként jegyezték a filmek stáblistáján. Az Universal Pictures-szel kötött szerződését követően ismét nevet változtatott: Charles Korvin lett és később már csak ezen a néven szerepelt.

Mivel Magyarországon született, amely a negyvenes évek végén már a Szovjetunió csatlósának számított Nyugaton, gyanússá vált a McCarthy szenátor által életre hívott Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság szemében. Charles Korvin nem volt hajlandó együttműködni a testülettel, a vizsgálóbizottság meghallgatására sem ment el, ezért egy ideig nem is filmezhetett. 

A hősszerelmes szerepét mintha neki találták volna ki, a hölgyek rajongtak a magyar színészért.

korvin
Fotó:  Archív felvétel

Az 1950-es évek elejétől azonban változott filmszerepeinek karaktere. A szépfiúk, nőcsábászok skatulyája után az 1952-ben forgatott Tarzan vad dühe című Weissmuller-féle filmben már negatív figurát, egy szovjet titkosügynököt alakított.

(Weissmuller egyébként a Temesvárhoz közeli Szabadfalván született Johann Weissmüller néven 1904-ben. A 190 centi magas, ötszörös úszó olimpiai bajnok, szálfatermetű férfi számára teremtették meg a filmesek Tarzan szerepét.)

Charles Korvin ettől kezdve általában ellenszenves rosszfiúk megformálójaként jelent meg a filmvásznon vagy az akkoriban induló tévésorozatokban. A leghíresebb széria a Zorro kalandjait ecsetelő produkció volt. Ebben ő alakította José Sebastian Vargát, a Sast, aki a maga módján egy igen bonyolult karakter volt: kegyetlen, hatalomra vágyó, egyszersmind gyáva alak, aki Kalifornia függetlenségéről ábrándozott. Charles Korvin nevét ennek a szerepének köszönhetően végre szülőföldjén is megismerték az 1980-as években.

Korvin még 1945-ben vette feleségül a színésznő Helena Marina Fredricks-et, akivel tíz évig éltek együtt, ám végül a válás mellett döntöttek. Később újra megházasodott és élete végéig kitartott a második felesége, Natasha Korvin mellett. A magyar születésű színész végül kilencvenéves korában, egy manhattani kórházban hunyt el. Végakaratának megfelelően a testét elhamvasztották, a hamvakat pedig - számos más filmsztáréhoz hasonlóan - az Atlanti-óceánba szórták.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.