2021. március 25., 14:47

Ma lenne 140 éves Bartók Béla

Ezen a napon, március 25-én ünnepli Magyarország az egyik legnagyobb zeneszerzőnk, Bartók Béla születésnapját.

Fotó: gettyimages.fi

Etnomuzikológusként Kodállyal együtt Bartók megalapozta a hazai népzenegyűjtést. Érdeklődésüknek köszönhetően életre szóló barátságot kötött egymással a két zenei zseni, Bartók és Kodály. A nemzeti feladatot nemzetiségi (román, szlovák) gyűjtésekkel már korán az összehasonlító zenefolklór összefüggésébe helyezték.

Bartók Béla 1881-ben született Nagyszentmiklóson, tanítónő édesanyja volt az első zongoratanára. Édesapja földművesiskolai igazgató volt, akit hétéves korában veszített el.

Bartók a budapesti Zeneakadémián végzett – zongora és zeneszerzés szakon. 1905-től kezdődik rendszeres népzenegyűjtése, amelyben nagy segítségére vannak Kodály tanácsai is. 1906-ban közösen kiadják a Magyar népdalok című művet, amely húsz feldolgozást tartalmaz. A népies műdal helyett a parasztságtól gyűjtött dallamokat szerették volna az új zenei stílus és nevelés alapjává helyezni.

1907-től a Zeneakadémia tanára lett. 1920-tól bekapcsolódott az I. világháború után újjáéledő európai zeneéletbe. 1940-ben az Egyesült Államokba költözött, ott halt meg öt évvel később, 1945. szeptember 26-án halt meg.

1910-ben Bartók több alkalommal is meglátogatta Nagymegyer városát népdalgyűjtés céljából, ahol az alapiskola az ő nevét viseli.

nagymegyeri

A 140. évforduló alkalmával a nagymegyeri Bartók Béla Alapiskola pedagógusai is megemlékeznek az elismert zeneszerzőről, ám csak az online térben. Soóky Marián iskolaigazgató portálunknak azt nyilatkozta, hogy 2020-ban rendezték volna meg a már hagyománnyá vált Bartók Béla Iskolanapokat – ez lett volna a 20. alkalom, így jubileumot ünnepeltek volna, de a koronavírus-járvány felülírta a terveiket.

"Minden év májusában rendezzük meg a hagyományos Bartók Béla-napokat – amely ötnapos rendezvénysorozat –, amikor is koszorúzást szervezünk, s különféle iskolai vetélkedőket a tanulók számára. Ilyenek például a tanulmányi versenyek (magyar, szlovák, angol), regionális népdalverseny, és az Igricek népdalkörünk pedig koncertet is ad." – tájékoztatott Soóky Marián.

A nagymegyeri iskola több jubileumi ünnepélyre készült, de a járvány miatt nem tudták megvalósítani a rendezvényeket.

"Az iskola 70 éves, Bartók Béla 140. születésnapjára is szeretnék érdemben megemlékezni, valamint a 20. Bartók Béla Iskolanapokat is szívesen megszerveznénk” – nyilatkozta az igazgató. Az iskola fenntartója még úgy döntött, zárva tartja az intézmény kapuit, így a vezetőség és a pedagógusok sem tudják pontosan, mikor láthatják viszont a diákokat.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.