2020. január 29., 13:39

Kőből szívet készítek

A nyitracsehi kultúrházban gyűlt össze a környék magyar lakossága, hogy megünnepelje, és mondhatni hivatalosan is útjára engedje a költői pályán Csámpai Lászlót.

Csámpai László könyvbemutató
Galéria
+4 kép a galériában
Fotó: Varga Szilvia

A hétvégén zajló rendezvényen Dr. Csámpai Ottó szociológis moderálása mellett, telt ház előtt került bemutatásra a szerző első verses kötete, a Kőből szívet készítek.

Csámpai László történészként végzett Budapesten, jelenleg elsősorban gyerekek tanításával, lovak tartásával foglalkozik. Ugyanakkor már nyolcéves kora óta az irodalom és a versírás a szenvedélye. A szerzőnek kiemelten fontos szülőföldje, a magyarság megmaradása és a fiatal tehetségek támogatása.

A vasárnapi eseményen Földessy László, pánsípos előadóművész szórakoztatta a közönséget; Csámpai Annamária, Gyenes Kinga, Fóti Németh Kálmán, valamint Kotešovsky Tamara pedig egy-egy általuk választott verset olvastak fel a kötetből.

Ahogy a könyv borítóján olvasható laudációjában Földessy László is hangsúlyozza, manapság ritkaságszámba megy, hogy Zoboralja szülöttje ilyen irodalmi tehetségről tegyen tanúbizonyságot.

Dr. Csámpai Ottó tökéletesen foglalta össze - mindössze öt szóban, hogy milyen Csámpai László kötete: „szerény, szemrevaló és szívet melengető”.

A könyvben elsősorban szerelmes versek kerültek bemutatásra, amelyek egy része a szülőföldhöz, a hazához szól, más költemények pedig régi és új szerelmekhez szólnak, de emléket állítanak a költő nagyapjának is, felelevenítik Zoboralja fáit, dombjait, mezőit.

A bemutató legkedvesebb pillanata az volt, amikor a szerző az összegyűlteknek bemutatta Csámpai Jankát, aki Magyarországon aranysávos kitüntetésben részesült a Zoboraljáról készített projektjével, és nemsokára Erdélyben képviseli a környék magyar fiataljait egy honismereti táborban. A fiatal költő ezzel is hangsúlyozva, hogy mennyire fontos a tehetséges fiatalok támogatása. Ennél már csak az képes jobban képviselni Csámpai László szülőföldjének közösségért való tenniakarását, hogy a  kötetében lehetőséget biztosított három fiatal képzőművésznek is a bemutatkozásra, akiknek eddig még nem állt módjukban festményeiket, grafikáikat publikálni. A kötetet Földessy Rita, Ochaba Timi és Zana Diána illusztrálta.

Szerencsésnek érezhetem magam, hiszen még a bemutató előtt olvashattam a Kőből szívet készíteket. A szerző versseiben nagyszerűen idézi meg a 19. századi költőket, elsősorban Petőfi Sándort, olyannyira, hogy sokszor nehezen tudjuk eldönteni, hogy egy fiatal pályakezdő sorait, vagy valamelyik romantikus költőnk versét olvassuk. Régies szóhasználata, a természeti képek által megidézett szerelmetes pillanatai, versformái mind közrejátszanak abban, hogy egy kitűnő kötetet tarthassunk a kezünkben. Bátran merem ajánlani e bemutatkozó kötetet mindenkinek, de elsősorban azoknak, akik szerelmesek szülőföldjükbe, a kert végében álló magányos tölgybe, a mezőbe, a rétekbe és a világ összes virágába.

Bese Bernadett

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.