Kik lehettek volna az első akadémikusok?

Ő használta először például a helyesírás és a nyelvtudós kifejezéseket. Temes vármegyében, Nagyszentmiklóson született (ahol Bartók Béla is meglátta napvilágot), de később diákként és tanárként a Habsburg Birodalom számos városában megfordult. Iskoláit Csanádon kezdte, Szegeden lett gimnazista, de a teológiát például Nyitrán végezte. Többször is hosszabb-rövidebb időt töltött Bécsben, Esztergomban, Grazban, Nagyváradon, Sopronban, Győrben, Komáromban. Pozsonyban közel fél éven át (1783 december – 1784 május) a Magyar Hírmondót szerkesztette. Később a fiatal Széchenyi Istvánt rajzra is oktatta. 

Tudományos munkái között a magyar helyesírásra vonatkozó eszmefuttatások, a magyar nyelv rokonságával kapcsolatos elképzelések, sőt építészettörténeti tanulmányok is vannak. 1790-ben a pozsonyi országgyűlés alkalmával újra kiadta Bessenyei György (1746–1811) „Egy magyar tudós társaság iránt való Jámbor Szándék” című művét, amelyhez egy lelkendező előszót írt. Mint ismert, Bessenyei bécsi testőrként már korábban felvetette egy magyar akadémia létrehozásának a fontosságát. Ezt a gondolatot kívánta életben tartani és végeredményben megvalósítani Révai Miklós, ezért elhatározta, hogy részletesebben kifejti az elképzelést, sőt az 1790-ben összeállított latin nyelvű tervezetéhez (Planum erigendae eruditae societatis hungaricae alterum elaboratius) – amelyet megküldött a császárnak, az országgyűlésnek és József főhercegnek, a későbbi nádornak is – egy évvel később egy jegyzéket is csatolt, ebben konkrét személyeket nevezett meg, akik a létrehozandó társaság első tagjai lehetnének. A harminc rendes és nyolc tiszteletbeli tag között a kor valóban jeles személyiségei (Bacsányi János, Pálóczi Horváth Ádám, Péczeli József, Rájnis József, Baróti Szabó Dávid, Verseghy Ferenc, Virág Benedek, a tiszteletbeli tagok között gróf Gvadányi József, gróf Ráday Gedeon, Kazinczy Ferenc stb.) szerepeltek, de akadt néhány olyan személy is, akiket ma már nehezen megmagyarázható ok miatt vett fel erre a listára. 

Mailáth Antalt is javasolta, ő előkelő származású egyházi személy volt, apát és prépost. Gyakran ragadott tollat és latin nyelvű üdvözlő beszédeket és egyházi dicshimnuszokat írt. Viszont egy sort sem magyarul, ami azért furcsa, mivel a magyar nyelvet is ápoló tudós társaság tagja lett volna! 

Két győri tanárember is felkerült a jelöltek listájára: Balog Sándor és Fábchich József, ők azon az alapon, hogy megválasztásuk esetén könyvtárukat és ásványgyűjteményüket ajándékba adják az akadémiának.

A javaslatból azonban nem lett semmi, hiszen az uralkodó, II. Lipót (1747–1792) és kivált utóda, I. Ferenc (1768–1835) nem támogatott effajta „alulról jövő” kezdeményezéseket.

Ugyanakkor el kell mondani, hogy amikor 1825-ben mégis megalakulhatott a Magyar Tudós Társaság, Révai művét is haszonnal forgatták, nyelvtudományi rendszerét – amelyet 1803–1806 között írt Elaboratior grammatica Hungarica című könyvében foglalt össze – pedig hivatalossá nyilvánították