2020. október 21., 20:53

Kényszerszünetben is tevékenyen

A tömegrendezvények helyett már csak hat ember alkothat ,,tömeget” hivatalosan a minisztériumi rendeletnek meghatározóan. A Csallóköz szívében, Dunaszerdahelyen működő múzeumok, galériák és kultúrintézmények nem fogadhatnak látogatókat, ám ez nem jelenti azt, hogy tevékenység nélkül maradtak. Az intézmények vezetőit kérdeztük a jelenlegi helyzetről.

Fotó: facebook.com

A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria igazgatója, Iván Péter portálunknak beszámolt a legutóbb online megtartott kiállításmegnyitóról, amelyet semmiképpen sem szerettek volna lemondani, csupán áthelyezték a virtuális térbe. A Változások című képzőművészeti kiállítás kurátora Varga-Amár László, Munkácsy-díjas festőművész volt, aki az online térben méltatta a tárlatot.

Egyébként hat főig a galéria naponta látogatható, a tömegrendezvényeket – mint például Bíró Szabolcs könyvbemutatóját – azonban le kellett mondaniuk. Előreláthatólag november 20-án készülnek újabb kiállításmegnyitóra, amelyet szintén az online térben mutatnak be.

Mivel non profit szervezetként működünk, ezért számunkra az a fontos, hogy legalább a kiállítások megvalósuljanak, de mi is nehezen viseljük, hogy nem látogatnak bennünket annyian, és nem tudjuk megvendégelni közönségünket.”
Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahely
Fotó:  Karaffa Attila

A munka nem állt le a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ falai között sem. Takács Tímea intézményvezető elmondta, hogy jelenleg a pályázatokkal foglalkoznak, amelyeket sikerült megnyerniük – a szükséges eszközöket teremtik elő belőlük. Takarítják az épületet is, természetesen a kávézót nem tudják üzemeltetni, mivel a fedett kávézók sem üzemelhetnek. Még az októberi színházi előadásukat – amelyet szintén halasztaniuk kellett – éppen meg tudták valósítani (Portugál), valamint egy online előadást is tető alá hoztak. Ám a többi előadás (koncert, színház, gyermekműsorok) valószínűleg a jövő évben valósul majd meg.

Várják, hogy visszatérhessenek, mert a kultúrára még mindig szomjazik a lakosság.

Számításom szerint az elmaradt két színházi előadást 2021 januárjában mutatjuk majd be a közönség számára”

– nyilatkozta Takács Tímea.

Dunaszerdahelyi VMK
Fotó:  dunaszerdahelyi.sk

A Csallóközi Múzeum igazgatója, Nagy Iván arra a kérdésre, hogy online előadásokat terveznek-e, azt válaszolta portálunknak, hogy jelenleg nem ez a fő prioritásuk, sokkal inkább a több mint 10 ezer kötetnek a számítógépbe való betáplálása, ugyanis ez még nem történt meg a múzeumban.

Az igazgató elmondta, hogy megkezdték a műtárgyak konzerválását is. A vezetőség várja a minisztérium által kiírt pályázatokat, hogy már ezzel is tudjanak foglalkozni. A somorjai tájházban szintén megkezdődtek a munkálatok, a tájház területén felújításokat végeznek el.

Számos koncertünk elmaradt, táncmulatságok, népzenei produkciók, de bízunk a mihamarabbi restartban" 

– tette hozzá Nagy Iván.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.