Katonáitól kapott nevet - Bátori-Schulcz Bódog
Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 175 éve kezdődött eseményeit felidézve érdemes olyan személyekről is szót ejteni, akik a Felvidéken születtek, és a szabadságharc itteni ütközeteiben is részt vettek.
Bátori-Schulcz Bódog (1804–1885) Körmöcbányán született, és 81 éves korában Garamkövesden hunyt el. Édesapja, Schulcz Antal az osztrák hadsereg mérnöki beosztású őrnagya, édesanyja az erdélyi születésű Benkó Jozefa volt.
A családban öt saját gyermek nevelkedett, de néhány örökbe fogadott gyerekről is gondoskodtak. Bódog édesapja nyomdokaiba lépett, húszévesen lett a császári sereg hadapródja, a Bakonyi-ezredben. Ettől kezdve különböző helyőrségekben teljesített szolgálatot (Besztercebánya, Komárom, Milánó stb.) Jellemző egyébként az akkori viszonyokra, hogy az Itáliában állomásozó osztrák csapatok tisztjeit – a magyarok kivételével – be sem engedték a házukba az előkelő családok. Életrajzírója szerint ugyanakkor Schulcz Bódogot és két másik magyar tiszttársát mindig szívélyesen üdvözölték körükben.
1839-ben a gránátos zászlóaljhoz került, ahol Damjanich János (1804–1849) volt a közvetlen felettese, akivel már ekkor baráti kapcsolatba került. Az 1840-es években egyre rosszabbodott a hallása, emiatt megakadt a katonai karrierje, különböző „őrző-védő” feladatokat kapott: Budán raktárparancsnok, Pago szigetén a sóaknákat őrző alakulat vezetője, 1845-től Léván mintegy másfél éven át hadfogó parancsnok volt. 1848 tavaszán aztán nyugalmazták, és életrajzírója szerint ezzel nagy szolgálatot tettek a magyar nemzetnek, „mert ezáltal szabadságunk egyik legnagyobb hősét visszaadták a hazának”.
Ekkor testvére, aki Garamkövesden volt plébános, vagyona egy részéből fedezte Schulcz Bódog gyógykezelését Drezdában, Schmalz doktornál.
A fülbetegsége szépen javult, de a magyarországi eseményekről szóló hírekről értesülve úgy döntött, hogy hazatér és felajánlja szolgálatait a kormánynak. Számos csatában harcolt, csak találomra említünk néhány helyszínt: Szikszó, Budamér, Kassa, Bodrogkeresztúr, Kápolna, Mezőkövesd, Szolnok, Tápióbicske, Isaszeg, Vác, Nagysalló. Természetesen Buda ostrománál is ott volt, és olyan bátran küzdött, hogy katonái egymás között csak Bátoriként emlegetették. Később ezt a nevet maga is felvette, ezért ma már Bátori-Schulcz Bódogként tartják számon őt a lexikonok és a szabadságharccal foglalkozó történelmi munkák.
Életrajzírója nem titkolva méltatlankodását megjegyzi: „szabadságharcunk ezen kitűnő vezérét és hősét, e tiszta s hajthatatlan jellemű férfiút az 1849-i kormányunk mellőzte, tábornokságra emelni elmulasztá, hű és nagy szolgálatait méltóan nem jutalmazá”. A szabadságharc utolsó hónapjaiban Klapka György beosztottjaként Komáromot védte, ekkor ezredessé léptették elő. Fontos szerepet játszott az 1849. július 11-én lezajlott véres csatában és később az augusztusi kitörésben, amikor szétszórták a Komáromot ostromgyűrűbe fogó osztrák sereget.
Amikor Klapka és Haynau megállapodott Komárom átadásáról, ő is egyike volt azoknak, akik szabadon távozhattak.
Ennek ellenére később, 1850-ben mégis eljárást indítottak ellene, kétszer is bebörtönözték, végül azonban elengedték. Ettől kezdve bátyja szolgálati helyén, Garamkövesden élt és gazdálkodott egészen 1885. március 8-án bekövetkezett haláláig. A gyászjelentés szerint március 11-én Garamkövesden szentelték be „hült tetemeit”, majd délután 3 órakor az esztergomi honvédtemetőben helyezték örök nyugalomra. 1885. március 12-én az Esztergom-vízivárosi plébániatemplomban tartottak engesztelő szentmisét az emlékére.
Megjelent a Magyar7 hetilap 11. számában.
