Hősi emlékek és elhallgatott történetek a Donnál: Néma Hadsereg
A második világháború legsötétebb pillanatai közé tartozik a magyar 2. hadsereg katasztrofális doni veresége, melynek sebeit évtizedekig nem volt szabad feltárni. Wágner Levente Néma Hadsereg című naplója a magyar 2. hadsereg doni katasztrófájának elhallgatott történetét hozza felszínre. Az áldozatvállalás és a hősiesség mély emberi értékeit tárja fel, miközben a háború borzalmait a túlélés és remény fénye árnyékolja be. A könyv a hősök emlékét örökíti meg, akik a legnagyobb szenvedés közepette is kitartottak.
A második világháborúnak az igazi vesztesei azok az árván maradt gyermekek, azok a családfő nélkül maradt anyák, akik 1972-ig csak suttogva mondhatták ki hősi halált halt, apáik, férjeik, fiaik neveit.
A frontról küldött rózsaszín tábori lapokat, az egyenruhákban büszkén feszítő katonákról készített fényképeiket sokan eldugták, vagy félelmükben a rákosi rendszer alatt elégették. Hisz az országot felszabadító majd évtizedekig megszálló, „országunkban ideiglenesen állomásozó” hadsereg és annak vezetői nem vették jó néven, ha a magyar 2. hadsereg doni eseményeiről szóltak a hírek.
Pedig egy országot minősít, hogyan bánik hősi halottainak emlékével, „mert ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak”. Mi történt 1943. január 12-én és az azt követő napokban, hetekben?
– tudhatjuk meg Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagytól, aki zsidó munkaszolgálatos egységével a 108/41 tábori munkásszázad tagjaival a kimondhatatlan nevű, Scsucsjénél, Urivnál, Ilovszkojénél, Osztrogorzsszknál, Jevdakovo, Kiricsenkovo, Misevo és többi a helyszínen tartózkodott.
Pont akkor, és pont ott, amikor a XX. század – és talán a magyar történelem – legvéresebb tragédiája zajlott.
Fegyverzetük többnyire a németek által zsákmányolt, és a magyaroknak átadott fegyverekből állt. A korábbi ígéret szerint a magyar 2. hadsereg nehéztüzérségét a német hadseregnek kellett volna döntően biztosítani, de ez elmaradt.
Wágner Levente 1943. január 12-én éppen Osztrogorzsszknál tartózkodott, ahol számos építményt, földkunyhót építettek az útkarbantartó katonák számára. Ezért minden leírt szó olyan erővel hat, mintha egy haditudósitó írta volna a háború kellős közepéből.
A második magyar hadsereg arcvonala Uriv térségében minden hősies ellenállás dacára 40 kilométer szélességben és 20 kilométer mélyen kettészakadt. Ettől kezdve sorsuk megpecsételődött.
A néma hadsereg 81 év óta pihen az elátkozott jégországban. A tudatosan meghamisított történelem a lelkekben tette a legnagyobb kárt. Generációkat neveltek föl úgy, hogy apáik, nagyapáik véráldozata szégyelleni való tett volt, miközben évtizedekig koszorúztatták a parádés szovjet emlékműveket.
A magyar honvédek sírjait nem jelölte semmi, sőt, szemtanúk szerint a földdel tették egyenlővé a sírokat. Őrizzük meg emléküket, mert megtették kötelességüket. Hősök voltak, magyar hősök, a mi hőseink.
Forrás: Rózsahegyi Barnabás
