Honismereti kerékpártúrák (1975–1994)
Ki gondolná, hogy a kommunista rendszer által tiltott Nyári Művelődési Táborok helyett a prágai magyar egyetemisták furfangos ötletének eredményeként megszervezett kerékpáros mozgó táborozásként indított honismereti kerékpártúrák ilyen sikeresek lesznek és az idén már az 51. évfordulót ünnepelhetik.

Persze főként az első évtizedekben volt ezeknek a kerekezéseknek nagyon fontos közösségépítő szerepük, és nem véletlen, hogy két részletesebb összefoglalás is született erről az időszakról. Az elsőt Mihályi Molnár László írta és a Csemadok 1990-es évkönyvében jelent meg Honismeret – önismeret címmel.
A másik, jóval részletesebb beszámoló szerzője, Puntigán József 1995-ben adta ki Honismereti kerékpártúrák című könyvét, amely fényképekkel, jegyzetekkel és térképmellékletekkel is bőven megtűzdelt munka.
Közben eltelt 30 esztendő, jó lenne, ha akadna krónikás, aki ezt az időszakot is számba venné.