2020. április 20., 20:31

Hetvenöt éve történt: Esterházy János és nővére, Lujza

Gróf Esterházy János sem vezetett listát az életmentési munkájáról. Viszont jótettének, emberségének emléke ma is elevenen él a faluban és az egész Nyitra-vidéken. Hetvenöt éve történt című történelmi sorozatunk újabb epizódja következik.

Gróf Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14. – Mírov, Csehszlovákia, 1957. március 8.) Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa. Élete és állásfoglalásai a szlovák-magyar viszonyban máig viták tárgya, mivel szimbólummá vált, írja róla a Wikipédia.

Molnár Imre barátomnak köszönhetően, aki hosszas és alapos kutatás után feldolgozta a példaértékű politikus életét és munkásságát, ma már nagyon sok mindent tudunk róla és tevékenységén keresztül nővéréről, Lujzáról is. Amiért itt és most beszélni kell róluk annak oka az, hogy az 1945-ös év húsvétját követően, 1945. április 8-a volt az a dátum, amikor mindkettőjük mártíromsága Pozsonyban elkezdődött.

Esterházy Lujza grófnő (1899. máj. 7. Nyitraújlak (Veľké Zálužie), † 1966. márc. 30. Párizs, író, fordító, közéleti személyiség) hányatott sorsáról kevesen tudják, hogy pozsonyi lakásából 20 kilogrammos csomaggal a többi magyar és német polgárhoz hasonlóan a fent említett dátumon elsők között, még a Csehszlovák emigráns kormány Pozsonyba érkezése előtt toloncolták ki Ligetfalura. Akkor már tudott János öccse letartóztatásáról, aki Gustáv Husák szlovákiai megbízottat ment meglátogatni, és volt parlamenti képviselőként a háború utáni rendezésben szolgálatait felajánlani a Duna parti belügyminisztérium épületébe.

Amikor távozóban volt az épületből, G. Husák parancsára letartóztatták, majd később kiadták a szovjet katonai rendőrségnek. (Ennek körülményeiről, moszkvai peréről bő információ található Molnár Imre könyvében.)

Lujza ezt követően megpróbálta elérni, hogy testvérét a hatóságok szabadon engedjék. Nem sikerült, mert Jánost, több felvidéki magyar politikussal együtt Moszkvába internálták, és kényszermunkára Szibériába száműzték. Barátainak és a francia követségen kialakított baráti kapcsolatainak köszönhetően – kiválóan beszélt franciául – sok-sok levelezés és kérvényezés után 1946 nyarán kiengedték őt a ligetfalui internáló táborból, amit kihasználva, titokban Franciaországba, Párizsba távozott.

A Franciaországban írt visszaemlékezéseiből (Coeurs affronte`s, 1961; magyarul: Szívek az ár ellen, 1991) tudhatjuk meg, hogy 1946-tól fordítóként ott volt a párizsi békekonferencián, és segítette a magyarországi küldöttség munkáját. Lobbizásának, a határon túlra került magyarok ügyének érdekében végzett háttérmunkálkodásának eredményeképpen neki is köszönhető, hogy a konferencián aláírt békeszerződésben a nyugati nagyhatalmak nem járultak hozzá a felvidéki magyarok Csehszlovákiából történő kitelepítéséhez.

Később a Rideau de Fer (1950–51) és a Réfugié Hongrois (1951–1959) szerkesztőségében újságíróként és fordítóként dolgozott. Megpróbált külföldi politikusokon keresztül nyomást gyakorolni a második Csehszlovák Köztársaság kormányára testvére szabadon bocsátása érdekében.

Személyes sikere is, hogy a háború alatt megmentett szlovákiai magyar zsidó közösség Benešhez eljuttatott kegyelmi kérvényét az elnök figyelembe vette, és Esterházy Jánosnak a csehszlovák Népbíróságtól kapott halálbüntetését E. Beneš elnök életfogytiglani börtönbüntetésre változtatta.

Ezt a döntés az 1955-ös általános amnesztia során 25 év börtönbüntetésre csökkentették, de ebbe nem számították bele a szovjet fogságban eltöltött időt.

Esterházy Jánossal kapcsolatban tudjuk, hogy a Vatikán 2018 novemberében engedélyezte boldoggá avatási eljárásának megindítását, amelyet napjainkban a krakkói főegyházmegye folytat le. 2019. március 25-én megkezdődött boldoggá avatási pere.

Az is ismert, hogy Esterházy János gróf mind a mai napig nem kapta meg Izraeltől a Jad Vasem intézet Világ Igaza elismerését, pedig a tények egyértelműek és alátámasztottak. 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengelek százainak segített a szökésben. Nekem erről a zsidómentő tevékenységéről vannak valós ismereteim, a közeli volt munkatársaitól származó, tanúvallomással felérő információim.

Zobor alatti (Felsőkirályi és Pográny) tanítói tevékenységem idején Pogrányban több velem folytatott bizalmas beszélgetés során találkoztam azokkal a személyekkel, akik tagjai voltak annak az Esterházy János által működtetett Nyitra vidéki titkos hálózatnak, amely 1943-44-ben a menekülő cseh, szlovák, lengyel zsidó családok százait segítette átjutni az I. Bécsi döntés után Pográny és Lapás között húzódó szlovák–magyar határszakaszon. Az elmondásuk szerint a zsidók mentése Szállasi hatalomátvétele és a statárium kihirdetése (1944. október 16.) után is folytatódott, csak kisebb csoportokban és a menekülők többnapos felkészítésével, illetve a nagyszülők után maradt öreg, nyitravidéki népviseleti ruhákba való beöltöztetésével.

Aujeszky kúria
Az Aujeszky kúria

Aki ismeri ezt a vidéket, az tudja, hogy az 1938 novemberében meghúzott határvonal milyen furcsaságokat szült, mert Szlovákiában Pográny község még ebben az időben színmagyar településnek számított. A határ túloldalán, alig másfél kilométerre levő magyarországi Kis- és Nagylapáson viszont már zömmel szlovákok éltek. (Megjegyzem: Nagylapáson született 1924-ben Janda Iván, a Duna utcai magyar gimnázium volt igazgatója, a CSMTKÉ vezető karnagya, akinek édesapja, Janda Árpád ebben az időben itt volt kántortanító. A pogrányiak mindkettőjüket ismerték, s 1962-79 között az idősebb pogrányiak velük kapcsolatban is sok érdekes, szeretettel és megbecsüléssel átitatott történetet meséltek nekem.)

A határszakaszt pont a két falu fura helyzete tette alkalmassá a viszonylag „zavartalan” embercsempészetre, amely elveiben Esterházy János emberi hitvallását is megerősítette: „Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is. Az ezeréves sorsközösség az Úristen műve volt, és ezt a sorsközösséget emberi erő szét nem bonthatja.” A sikeres embercsempészethez hozzájárult az a tény is, hogy egyik országnak sem volt elég embere a hosszú határszakasz őrzésére, így a magyar–szlovák határ mindkét oldalán több kilométeres szakasz jutott egy-egy határőrzéssel megbízott rendőrpárosra.

A hatvanas évek végén a Csemadok pogrányi alapszervezete felkérésére a faluban férfikart alapítottam, amelyben főleg javakorabeli, 45-50 évükben járó férfiak énekeltek, kezdetben majd' harmincan. A heti két próbát, főleg a vasárnap litánia után tartott összejövetelt, gyakran a pogrányi pincesoron fejeztük be, valamelyik kórustag borospincéjében folytatott „utóénekléssel”. Erre mindig akadt alkalom, név-, születésnap, újszülött vagy unoka érkezése stb. Gondom abból lett volna, ha kimaradok ezekből az ünneplésekből. 

Az idő múlásával, ahogy a kórustagokkal közelebb kerültünk egymáshoz, egyre többet árultak el a háború alatt velük megtörtént eseményekről, kalandjaikról. Azon már nem lepődtem meg, hogy ezekben a történetekben gyakran szerepelt gróf Esterházy János és a helyi barátja, Aujeszky József malomtulajdonos, akinél a gróf gyakori vendég volt, lévén, hogy a neje szintén grófi családból származott, oldalági rokonuk volt.

Többször úgy adódott, hogy a kórus oszlopos tagjai maradtak utolsónak mellettem, akik a szomszédságomban laktak, a malom közelében, Vízközön, az Aujeszky kúria mellett. Kezdetben csak néhány mondattal jelezték, hogyan folyt a malomba előző éjjel elszállásolt zsidó származású polgárok okirattal való ellátása, majd a barátjára mutatva megjegyezte, „másnap vagy harmadnap este, attól függően, hogy melyik magyar vagy szlovák finánc volt szolgálatban, Laci vitte őket át a határon a kislapási iskolába.”

Amikor rákérdeztem, hogy miért ő, át sem gondolva mit mond, őszintén jött tőle a válasz, „mert nekik van szőlőjük és pincéjük a volt határvonalon”. Ugyanis a kislapási pincesor a Poronna nevű dűlőben összeért a Pográny déli részén lakók szőlőültetvényeivel és az ott található pincékkel. Itt az év minden szakaszában akadt munka, és a határvonalon sétáló magyar vagy szlovák fináncok már megszokták őket, mint ahogy a telektulajdonosok is név szerint ismerték a fináncokat. Ebéd- vagy vacsoraidőben a bort és szalonnát sem sajnálták tőlük, hozzá só, fehérretek vagy hagyma is akadt a pincében bőven. Ebből adódott aztán a kalandos ismeretség, a „hasznos” barátság, ami lehetővé tette a zöldhatáron a tömegek átvitelét. Persze ügyeltek a látszatra és a megbeszélt szabályok betartására is. A történtek idején 15-17 éves suhancok voltak, heccnek vették az egészet, és ha máskor voltak is ellentétek a két falu között, a határvonal meghúzása után ez az akadékoskodás megszűnt, és az előnyeit mindkét oldalon igyekeztek egymás javára kihasználni. Néha az olcsóbb áruk csempészésére is.

Csulák László és Süttő János volt közölük bejáratos Józsi bácsihoz és a grófnőhöz. A ház körüli teendőkben is kisegítették őket, amiért pénz, élelmet kaptak. A kastély és az alig 150 méterre levő parókia között másik két fiú vitte az adatokat, és hozták a plébános úrtól az annak alapján kiállított keresztleveleket, magyarosan hangzó nevekre, amit be kellett a menekülőknek tanulniuk. Ettől az életük függött. A

keresztleveleket is gyűrni, sokat használt irattá kellett változtatni. Ebben Lukács Mihály és Lukács Flórián vállaltak szerepet. A négyessel egyszer sikerült együtt maradnom, akkor részletesebben elmesélték a gróf által irányított mentés forgatókönyvét, és benne az ő szerepüket. A határ túloldalán a volt magyar párt tagjai és családjai szedték még kisebb csoportokra a menekülőket, és vitték tovább Garamkálna-Párkány-Esztergom felé őket. Akkor már büszkék voltak arra, amit tettek.

A veszélyét fiatalon nem is érzékelték, nem tudatosították, hogy az életükkel játszanak. Azt viszont tudták, hogy a biztos haláltól mentik meg a szökésben levő zsidó családokat. Sokszor pici gyerekeket, csecsemőket vittek át. S nehogy felsírjanak menekülés közben, az elaltatásukra is meg volt a receptjük. Az indulás előtt enyhe mákhéjfőzetet kevertek a teájukba, hogy ne legyen velük gondja a csoportnak, főleg az édesanyjuknak.

emléktábla
A pogrányi Esterházy-emléktábla

A négyes ugyan névsort nem vezetett a kimenekített emberekről, de elmondásuk szerint, bő két év alatt közel kétezer embert vittek át a zöldhatáron. Néhány közeli zsidó család nevét még meg tudták mondani, hogy kiket vittek át Magyarországra Aranyosmarótról, Kis- és Nagytopolcsányból, Nyitráról, Pőstyénből stb., de én ezeket az embereket nem ismertem. A háború után többen visszajöttek megköszönni Aujeszky úrnak és a grófnőnek az értük tett jócselekedetet. A Nyitrai járási hivatalokban azt is kijárták nekik, hogy a kis kastélyukban maradhassanak. Beneš dekrétumaival csak a malmot vették el tőlük. Magam is ismertem őket, és mivel szomszédok voltunk, gyakran elbeszélgettünk egymással. A grófnő főleg a szépirodalmat kedvelte, elolvasásra sok régi, ritka könyvet kölcsönözhettem ki tőle. A haláluk után a kastélyt a helyi termelőszövetkezet vette meg, amelynek vezetői a kúriában irodát, a malomban raktárt rendeztek be.

Gróf Esterházy János sem vezetett listát az életmentési munkájáról. Viszont jótettének, emberségének emléke ma is elevenen él a faluban és az egész Nyitra-vidéken.

A pogrányi „fiúktól” hallott történetet elmeséltem Molnár Imrének, sőt korábban, 2012-ben Paulisz Boldizsárnak is. Ez Szombathelyen történt, ahol Felvidékről többen egy Esterházy-konferencián vettünk részt. Boldizsár, Istenes József építészmérnökkel akkor az Esterházy zarándokhely tervéiről beszélt a résztvevőknek. Mivel mindkettőjüket jól ismertem, és tudtam, hogy az Aujeszky kastélyt 1989 után Paulisz Boldizsár vette meg, javaslattal éltem feléje, hogy a zsidómentés cselekedetének emlékére Gróf Esterházy Jánosnak az Aujeszky telek előtt is állítsanak emléktáblát. Végtelenül örülök, hogy Boldizsárnál a javaslatom meghallgatásra talált, neki köszönhetően gróf Esterházy Jánosnak emléktáblát helyeztek el Pogrányban a kúriát övező téglakerítésen. Nyitra felől érkezve, az emlékhely a falut átszelő főút mentén, a téglakerítés sarkába beépítve, a malom után jobbra található.

Tisztelet Esterházy Lujza grófnő és az életmentő gróf Esterházy János emlékének!

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.