Hétszáz éve halt meg Marco Polo

Születésének sem helyét, sem idejét nem tudjuk pontosan. Művének utalásai szerint 1254-ben Velencében látta meg a napvilágot egy kereskedőcsalád sarjaként, nem sokkal azután, hogy apja és nagybátyja, Niccolo és Maffeo Polo hosszú üzleti útra indultak.

Egy ideig konstantinápolyi irodájuk ügyeit intézték, majd 1260-ban Kelet-Ázsiába utaztak, megfordultak a mongol Arany Horda ura, Berke kán Volga menti udvaraiban, innen Bokhara (Buhara) érintésével az Észak-Kínát meghódító Kubiláj nagykán nyári székhelyére is eljutottak. Európába a nagykán követeként ajándékokkal megrakva tértek vissza 1269-ben, hogy a pápától száz tudóst kérjenek, akik buddhistákkal vitatkoznának vallási kérdésekről - Niccolo csak ekkor szembesült azzal, hogy van egy 15 éves fia.

A pápa nem tette eleget a kérésnek, de a Polo fivérek 1271-ben újra útnak indultak, és most már Marcót is vitték magukkal, aki tanulmányai során megismerkedett a Bibliával, Ptolemaiosszal, a keresztény teológia alapjaival. Ezúttal egy déli, Perzsián át vezető útvonalat választottak, a Pamír-hegység mentén jutottak a selyemút egyik fontos állomására, Kasgarba, s a Takla-Makán sivatag oázisain át, sok nehézség után érkeztek meg az észak-kínai Kencsu városba. Itt egy egész évig várniuk kellett, míg engedélyt kaptak a tovább indulásra. 1275-ben megérkeztek a nagykán nyári rezidenciájára, az akkori Sangtu városba (a legendás Xanadu) és átadták X. Gergely pápa levelét.

Az okos és érdeklődő Marco - legalábbis saját beszámolója szerint - olyan kedvező benyomást gyakorolt az uralkodóra, hogy magával vitte Kambalukba (Peking), téli rezidenciájára is. Miután megtanult kínaiul, különböző közigazgatási feladatokat kapott a nagykántól, a mongol uralkodók ugyanis sok külföldit alkalmaztak, mert nem bíztak a kínaiakban.

Polo ezek teljesítése közben bejárta a hatalmas birodalom csaknem minden tartományát, s első európaiként nyert betekintést Kína társadalmi viszonyaiba, megismerte a kínai kultúrát, gazdaságot és vallást, a nagykán idővel egy Sanghajtól délre fekvő nagyváros kormányzójává nevezte ki.

A három Polo két évtized után, 1292-ben indult haza, egy Perzsiába kiházasított mongol hercegnő kíséretében. Döntésükben nagy szerepet játszott, hogy a nagykán már módfelett idős volt, és attól tartottak, utóda nem lesz ilyen szívélyes az idegenekhez. A 14 hajóból álló flotta Vietnam, a Maláj-félsziget, Szumátra és Ceylon (Srí Lanka) érintésével jutott el Hormuzba, ahol átadták a hercegnőt leendő férjének. További útjuk viszontagságos volt, Törökországban kifosztották őket, s csak 1295-ben érték el Velencét.

Marco Polo egy tengeri csata során 1298-ban genovai fogságba került. A börtönben a lovagregény-író pisai Rustichellónak diktálta le francia-olasz keveréknyelven kalandjait. A következő évben kiszabadult és hazatért, élete hátralévő részét jómódban töltötte, s 1324. január 8-án halt meg.

Polo könyvét hamarosan latinra és egyéb nyelvekre is lefordították, átdolgozták, kiegészítették vagy rövidítették, a kor afféle bestsellere lett. Hiteles példánya nincs, de mintegy 140 másolata maradt fenn (a nyomtatást akkor még nem találták fel), amelyek néhol egymással is ellentmondásban vannak, a nevek torzultak. A több fordításváltozat és az eredeti hiánya a középkortól örökölt egyik igen nehéz filológiai problémává tette Polo művét.

Élénk és színes leírásainak eleinte nem adtak hitelt, a művet sokan lovagregényként olvasták. Olyanok is akadtak, akik felszólították Polót, hogy vonja vissza hazugságait, de ő állítólag még halálos ágyán is azt mondta: a felét is alig írta le annak, amit látott. Később felismerték művének értékét, amely a középkor legjelentősebb Távol-Keletről szóló kézikönyvévé vált.

Marco Polo megítélése sokszor változott, egyesek zseniális, nagy emlékezőtehetségű megfigyelőnek, sikeres hivatalnoknak tartják, mások viszont hetvenkedő hazudozónak, aki oly fontos dolgokat sem említ, mint a kínaiak teázási szokása vagy a Nagy Fal - igaz, utóbbit nem is tehette volna meg, mert ma is látható szakaszai csak a 14. századtól épültek. A tudósok máig vitatkoznak arról, hogy Marco Polo valóban járt-e Kínában, érveket mind a két oldal tud felhozni, az igazat valószínűleg soha nem fogjuk megtudni.

Művében pontos beszámolók, de meseszerű elemek is akadnak, így kutyafejű emberekről is olvashatunk, az a hiedelem pedig, hogy ő hozta volna Itáliába a tésztát Kínából, teljességgel alaptalan.

Beszámolói arab és perzsa útleírásokkal egyeznek meg, így az utazását tagadók azt feltételezik, hogy a Fekete-tenger térségénél nem jutott tovább, hanem másodkézből származó értesüléseket gyűjtögetett. Az azonban bizonyos, hogy műve, bárhonnan eredtek is információi, a Kelet addigi legrészletesebb leírását tartalmazta, és ő volt az, aki fölkeltette az érdeklődést Kína iránt. A korabeli Európát megrázta annak felismerése, hogy a keresztény szellemiségtől oly idegen kultúra is csodálatos dolgokat hozhat létre.