Gyulai Pál, a párbajhős

Korábban Szabó József geológusprofesszor kapcsán már szót ejtettem arról, hogy Gyulai Pál alig volt magasabb a köztudottan alacsony termetű egyetemi kollégájánál. Eötvös Károly (1842–1916) jogász, politikus és közíró, aki barátja volt és együtt tettek körutat a „magyar tenger” körül, az erről beszámoló könyvében (Utazások a Balaton körül) így írta le Gyulait:

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején Kolozsvárott egyike volt az erdélyi forradalmi ifjúság vezetőinek, de a harcokban nem vett részt. Elsősorban verseivel és cikkeivel szolgálta a szabadságharc ügyét. A bukás után végleg Pesten telepedett le, és Pákh Albert (1823–1867) lapszerkesztőnél élt hónapokig. A hatóságok parancsba adták, hogy minden új lakót be kell jelenteni, ráadásul nem magyarul, hanem németül. Pákh, aki elővigyázatos ember volt, hogy elkerülje a bonyodalmakat (miután Gyulai kolozsvári cikkeiben és verseiben nem kímélte az osztrákokat) úgy jelentette be a barátját, mintha az a szolgálója lenne: Julie Paul. Egy nő miatt persze a hivatalnokok nem nyomoztak. 

Pákh Albert nemcsak szerény legénylakását osztotta meg Gyulaival, hanem bevonta őt a lapszerkesztői munkába is. Több folyóiratot is gondoztak, köztük a nagyon népszerű Vasárnapi Ujságot vagy a Szépirodalmi Lapokat, és a legenda szerint Gyulai minden nap ezekkel a szavakkal köszöntötte barátját a szerkesztőségben: „Jó napot! Jobb lapot!”

Gyulairól közismert volt, hogy ha valami nem tetszett neki, őszintén megmondta a véleményét és irodalomkritikusként különösen sok haragosa támadt emiatt. Jókai Mór egy-egy új művét is rendszerint keményen megbírálta, jóllehet egyébként baráti viszonyban voltak.

Egy alkalommal a fogaskerekűn a Svábhegyre menet Jókai éppen akkor megjelent regényét olvasta, és persze nem dicsérte a művet. Már elmúlt éjfél, amikor Jókai nyaralójának ablakát megzörgették. Az író álmos tekintettel kinézett, és meglepetésére Gyulai Pált pillantotta meg. Még kérdezni sem maradt ideje, mert Gyulai rákezdte:

Akadtak persze olyan költők és írók is, akik nem tudták elviselni Gyulai bírálatát. Közéjük tartozott Tóth Kálmán is, aki már akkor megtudta, hogy Gyulai rossz véleménnyel van a legújabb verskötetéről, amikor a kritikát még nem is közölték. Felszólította Gyulait, hogy ne jelentesse meg a cikket, mert különben a pesti kávéházak és vendéglők falaira Gyulait pocskondiázó szövegeket akaszt ki. A bírálat azonban megjelent és a gyalázkodó szövegek is kikerültek a falakra. Sokan olvasták, csak Gyulai nem volt rájuk kíváncsi.

Ám ismerősei és barátai úgy gondolták, hogy a sértésért elégtételt kell venni és ennek a legtermészetesebb módja a párbaj. Gyulai annak rendje és módja szerint hajnalban egy erdőszélen megjelent a segédeivel, de Tóth Kálmán és segédei nem voltak ott.

Vagy fél óráig várakoztak, majd gyanítani kezdték, hogy valószínűleg máshol várakoznak. Végül a két „ellenfél” megtalálta egymást. Mivel a választott fegyver a pisztoly volt, célba vették egymást. Tóth Kálmán sértetlen maradt, Gyulai Pálnak a golyó a bokáját súrolta. Utólag Gyulai maga mesélte el a történetet, amelyet itt most nem részleteztem és azzal zárta, hogy a sérülése jelentéktelen volt, viszont az átlőtt nadrágját nagyon sajnálta:

Megjelent a Magyar7 hetilap 2022/46. számában.