Gondol Gábor sokféle tudománya
A 19. századi Magyarországon élt jeles férfiak között még időrabló fáradozással is csak nagyon nehezen bukkannánk Gondol Gábor (1824–1904) nyomára. Szerencsére a Pápai Református Jogakadémia 1907-ben kiadott jubileumi évkönyvében elég részletesen írnak az intézményben hét évig tanszékvezető tanárként is szorgoskodó Gondolról, és persze Eötvös Károly is megemlékezett róla, már csak azért is, mert egyik nagyon kedves professzora volt Pápán.
Miután a Jogakadémia 1885-ben megszűnt, a tudós tanár különböző hivatalokban kamatoztatta jogi ismereteit és rendkívüli munkabírásával szinte ámulatba ejtette feletteseit. A rábízott feladatokat mindig tisztességesen elvégezte, de maga írja valahol, hogy az anyagilag jóval kevésbé megbecsült tanári munkát mindennél jobban szerette, a minisztériumi aktatologatásra csak azért volt kapható, mert joggal úgy vélte, hogy ez a köz javát szolgálja.
Gondol egyébként nagy természetrajongó volt, és amikor csak ideje engedte, az erdőket, a tavak és a folyók környékét járta. Nagyon sok növényt és állatot ismert.
Eötvös szerint ebben még a nagy Alfred Brehmet (1829–1884) is túlszárnyalta volna, ha hajlandó lett volna bármit is papírra vetni a megfigyeléseiről. Ő azonban beérte azzal, hogy baráti társaságban vagy a vadászatokon csendesen helyreigazította mások tévedéseit. Különösen a madarak világában volt otthon. A kacsákat nagyon kedvelte, meg is számolta az összes Magyarországon élő vadkacsafajt. Ehhez bejárta az ország valamennyi szóba jöhető területét a Csallóköztől, a Fertő-tóval, a Kis-Balatonnal kezdve a különböző álló- és folyóvizeken át a Duna és a Tisza kiöntési területeiig. „Talált vagy tizenötféle vadkacsát – írja Eötvös Károly – s talált rá ötvenkét magyar nevet”.
Mivel Gondol erről nem volt hajlandó írásban is beszámolni, Eötvös a madarak világában is nagyon otthonos Hermann Ottót (1835–1914) akarta rá venni, hogy találkozzék már Gondollal iváncsai birtokán és együtt beszéljék meg a vadrucák ügyét. Sajnos nem tudni, hogy erre sor került-e.
Gondol azonban más tudományterületeken is lenyűgöző ismeretekkel rendelkezett. Most csak a különféle régi pénzeket és érmeket említem, mert mint Eötvös Károly írja „első tekintetre mindegyikről megmondta, hogy Nabukodonozor királytól kezdve a monakói fejedelemig azt a pénzt melyik potentát, melyik évben verette”. Pápai tanártársai ezt hitték is, meg nem is, ezért egy alkalommal kiötlötték, hogy megtréfálják a kollégájukat és egyúttal meg is akartak győződni Gondol numizmatikai felkészültségéről.
Valahol kerítettek egy megkopott rézpitykét, amelynek letörték az akasztóját és még kalapáccsal is laposra pofozták, majd átnyújtották neki, hogy állapítaná meg, kinek a pénze az. Ő alaposan szemügyre vette a tárgyat, majd nevetve megjegyezte (Eötvös szerint): „Tökfilkók! Nem pénz ez, hanem gomb. Az osztrák 26. számú gyalogezred egyenruhájának a gombja1827-ből”.
Utolsó éveiben magányosan élt Iváncsán egy ütött-kopott házban, amelynek csak egyetlen szobája volt úgy-ahogy rendben. Itt olvasgatott és jegyzetelt. Közben finom borait szürcsölgette, mert arra azért gondja volt, hogy ne holmi lőrét tartson, ha netán egy váratlan látogatót szeretne vele megkínálni. Még a nyolcvanadik évéhez közeledve is maga vágta a tűzifát, hogy legyen mivel fűtenie. 1904 karácsanyán is éppen a tűzre rakott néhány hasábot, amikor egy ismeretlen hátulról lelőtte.
A gyilkosság mindenkit megdöbbentett, hiszen Gondolt mindenki kedvelte, ráadásul semmilyen tárgyat nem vittek el a házából, tehát még csak rablógyilkosságnak sem lehetett minősíteni az esetet. Ennek a borzalmas tettnek az elkövetőjét nem sikerült kézre keríteni és mindmáig rejtély, hogy mi volt az indítéka.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2023/48. számában.
