Fordulj rózsám kereken - a Megyer Táncegyüttes bemutatója

2021. szeptember 2., 01:17

A Megyer Táncegyüttes életében különleges volt a ,,Fordulj rózsám kereken" című előadás. A koronavírus-járvány enyhülésének köszönhetően végre bemutathatták a hosszú ideje óta gyakorolt formációt. A rendezvény létrejöttét továbbá támogatta Nagyszombat megye, a Kisebbségi Kulturális Alap, a Csóri Sándor Alap, a Magyar Kormány, a Bethlen Gábor Alap, valamint a Kulturális Alap és a nagymegyeri önkormányzat.

Megyer Táncegyüttes-Fordulj rózsám kereken
Katona Tamás

A Megyer Táncegyüttes szótárában kiemelt helyre került az újratervezés fogalma. A táncosok immár harmadszor ugrottak neki a ,,Fordulj rózsám kereken" című műsor bemutatójának. A türelem, a kitartás és az idő alakította át az előadást a bemutatóban látottakra. Az előadás témája a korábbiakhoz képest sokkal komolyabb volt, az életről, egy lány felnőtté válásáról szólt.

Az előadást Németh Dénes és zenekara, valamint a Pósfa zenekar közös játéka tette még emlékezetesebbé.

Megyer Táncegyüttes-Fordulj rózsám kereken
Fotó:  Katona Tamás

 Részletes beszámolóval a következő Magyar 7 hasábjain jövünk kedves olvasóinknak. 

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.