Esterházy-breviárium
„Esterházy János számomra a XX. század Szent László királya, aki a lengyel édesanyjától örökölt szép termetével, kivételes tehetségével Krisztus megjelenítője volt a magán- és a közéletben egyaránt. Tudott megbocsátani, szolgálni és szeretni minden embert, minden körülmény között, és életét fel tudta áldozni honfitársaiért. Ő a XX. század hős végvári vitéze, aki emberségről példát, vitézségről formát ad a MA emberének is.”
A fenti idézet Prokopp Mária művészettörténésztől származik, és egy nemrég megjelent könyv borítóján olvasható. Meglehet, akkor is kitalálnánk, kiről szólnak ezek a sorok, ha a név nem szerepelne az idézet elején. Mert gróf Esterházy János alakja, főleg példája, emberi kiállása és mártíriuma napjainkban már olyan nyitott könyvnek számít, amelyet minden felelősen gondolkodó magyar ember ismer többé-kevésbé. Hogy a „kevésbé” jelzőt felülmúlja a „többé” szócska bizonyossága, ezt a szándékot kívánja támogatni a kimerítően alapos, közel 450 oldalas, grandiózus kötet, az Isten Szolgája Esterházy János Emlékkönyv III.
Lehetetlen lenne az összes szerzőt felsorolni, hiszen nyolcvanan szerepelnek a kötetben, elég csupán megemlíteni, hogy akadnak köztük egyházi és közéleti személyiségek, költők és közírók, politikusok és filozófusok, de a szó jó értelmében vett civilek is. Magyarok, lengyelek, szlovákok, csehek. De álljon itt egy mindegyiket összegző idézet a másik ajánlótól, Habsburg-Lotharingiai Eduárdtól, Magyarország vatikáni nagykövetétől:
A címben szereplő breviáriummal arra próbáltam utalni, hogy bár az említett kategória egyházi szövegeket tartalmazó liturgikus könyvet jelöl, amely eredetileg a zsolozsmához szolgált a szerzeteseknek, tehát valaminek az összegzése volt – mégis helyénvaló a használata. Hiszen ez
a könyv egyfajta összefoglalás, a benne foglaltak közös gondolkodásra ösztönözhetnek, és erkölcsi iránytűt is jelenthetnek a széthúzó felvidéki magyarság (és főleg képviselete) számára.
S nemcsak ennek a sokat próbált, a történelem által oly hányatott, számban egyre fogyó közösségnek, hanem az egész magyarságnak. Mi több, egész térségünknek, hiszen egy korabeli német politikus, Németország volt pozsonyi nagykövete nevezte az emlékezetes szlovák zsidótörvény megszavazása után Esterházyt Közép-Európa legbátrabb emberének.
Példája annyira tiszta és szétsugárzó, alakja annyira megkerülhetetlen, hogy remélhetően csak idő kérdése boldoggá (majd szentté) avatása. Ez egyébként – anélkül, hogy profanizálnánk az isteni példát – méltó válasz lenne azoknak, akik még mindig kérdőjeleket tesznek a neve után. Lelkük rajta. Potápi Árpád János azt írja Esterházyról: „…minden körülmények között példát mutatott a nemzeti összetartozásra, a nemzettársaink melletti kiállásra és a szülőföldön való megmaradásra.” Egyetértve tegyük hozzá:
nemzettársai mellett Esterházy hitet tett a szomszéd népek barátsága és egymás tisztelete mellett is. Ezért lenne ildomos, ha a szlovák politika megpróbálna felülemelkedni kóros rövidlátásán, és Esterházy János rehabilitálásával megpróbálná nagykorúsítani magát.
Molnár Imre, a kötet szerkesztője és Esterházy életének egyik legalaposabb kutatója az utószóban természetesen megemlíti, hogy 2019. március 25-én a Szentszék engedélyével Krakkóban megkezdődött az Isten Szolgája titulussal felruházott Esterházy János boldoggá avatási eljárása.
(Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2021)
Megjelent a Magyar7 2022/3. számában.
