„Én ebbe nőttem bele, enélkül sivár lenne az életem” - beszélgetés a Gyurcsó István-díjas Jégh Izabellával
Egy közösségnek mindig öröm, ha büszke lehet a tagjaira, és az elismerésének hangot is tud adni. A kitüntetések, díjak ugyanis nemcsak a díjazottnak fontosak, hanem magának a közösségnek is. És nekünk, szerencsére, van kire büszkének lennünk. Idén 14. alkalommal került sor a Magyar Kultúra Napja alkalmából arra az ünnepségre, amelyet a Csemadok országos vezetése a galántai területi választmánnyal együtt szervezett meg, és immár hagyományosan ezen az ünnepségen kerül sor a Szövetség által alapított díjak átadására is közösségünk ama tagjainak, akik életüket a kultúránknak, anyanyelvünk, hagyományaink ápolásának szentelték.
Az idei díjazottak közt volt Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának elnöke is, aki Gyurcsó István díjban részesült. Pozsonypüspöki, de tulajdonképpen az egész pozsonyi magyarság kulturális élete, bizton mondhatjuk, elképzelhetetlen Jégh Izabella nélkül. A díjátadó után elsősorban azt kérdeztük a felvidéki magyar kultúra frissen díjazott napszámosától, mit jelent számára a kultúra, a Csemadok, hogyan is került a kultúra bűvkörébe, és mit jelent számára a szűkebb szülőföld, Pozsonypüspöki.
– Pozsonypüspöki az én szülőfalum, nem Pozsony, hanem Püspöki, mert én ott születtem annak idején. A kultúra, a Csemadok pedig az életelem számomra. A magyarságomat örököltem, amit semmi áron nem tudok megtagadni, az csak a bőrömmel együtt jön le – mondta portálunknak Jégh Izabella hozzáfűzve, már kora gyermekkora óta intenzív kapcsolatban volt a magyar kultúrával, verset mondott, énekelt, táncolt. – Amikor 15 éves koromban gimnazista lettem, a Csemadok volt az a hely, ahol összejöttünk, eljártunk a rendezvényekre, bálban is először Csemadok-bálban voltam. A községházán én mondtam a verset, ha esküvő vagy névadó volt, de könyvtáros is voltam a gimnáziumi éveim alatt, ekkor lettem a Forrás tagja is, és a Janda Iván által vezetett gimnáziumi énekkarnak is a tagja voltam, mindez aztán hozta magával a többit, a szervezőmunkát is – mondta hozzáfűzve, persze, nagyon szereti ezt a munkát, szereti előre megtervezni a programokat, hogy aztán minden olajozottan menjen. – Én ebbe nőttem bele, enélkül sivár lenne az életem.
A díjátadó ünnepségen az összes díjazott nevében Jégh Izabella mondott köszönetet. Mint mondta, a „mai elismerés nagy kihívás számunkra – vissza kell hódítanunk a fiatal nemzedéket, unokáinkat, a digitális világból a gyökerekhez a hagyományokhoz”. Való igaz, sokan mondják, hogy elöregedett a Csemadok, és kérdés, hogy lesz-e utánpótlás? Hogyan lehetne a fiatalokat jobban bekapcsolni a Csemadok munkájába, és milyen a helyzet e téren Pozsonyban, Pozsonypüspökin?
– Mivel Pozsony a szórványmagyarsághoz tartozik, ott nem nagyon lehet csodát várni. A ligetfalui alapszervezet tagjai is már többnyire jócskán túl vannak a hatvanon, oda a fiatalok nem jönnek. A Duna utcai gimnáziumi fiatalok pedig az ország szinte minden részéről jönnek, nem pozsonyiak, sokan nem is bennlakók, nem igazán kötődnek a városhoz. És az az igazság, hogy a pedagógusok sem nagyon foglalkoznak a Csemadok munkájával a gimnáziumban – tisztelet a kivételnek, mert olyan is van –, és szerintem ez is az oka, hogy a fiatalok nem kapcsolódnak be a munkánkba – mondta hozzáfűzve, de Püspökin, ahol még tömbmagyarság van, is gond az utánpótlás. – Mert a fiatalok többnyire két munkahelyen is dolgoznak, hogy a családot eltartsák, s nincs idejük arra, hogy szombaton vagy vasárnap még szervezzenek valamit. Az is gond, hogy egyáltalán eljöjjenek egy-egy előadásra – mondta Jégh Izabella hozzáfűzve, ennek ellenére azzal a maroknyi emberrel, aki körülötte van mindent megtesznek azért, hogy a fiatalokat is bevonják a tevékenységükre, de csodát művelni nem tudnak. – Meg kellene értetniük, hogy csak a gyökerekbe kapaszkodva tudnak majd a jövőben érvényesülni. Meg kell, hogy értsék, utánunk ők azok, akik a jövőt alakítani fogják, s hogy a múlt ismerete nélkül a jelenben nem lehet jövőt építeni, rajtuk is múlik tehát, hogy szülőföldünkön lesz-e magyar jövő – mert egyre csak fogyunk!
A Pozsonyi Városi Kulturális Napok motorja is Jégh Izabella, hogyan jött az ötlet, hogy egy ilyen rendezvényt kellene szervezni a fővárosban?
Harminchat évvel ezelőtt Hornyák István, a Csemadok Városi Választmányának akkori titkára álmodta meg azt, hogy a pozsonyi alapszervezetek az őszi programjaikat összefogják egy ilyen csokorba, s legyen a neve Városi Kulturális Napok. Így az első évfolyam még az ő nevéhez fűződik, és én nagyon hálás vagyok azért, hogy ezt így kitalálta. Miután azonban ő elment rádiósnak, belőlem meg titkár lett a városi választmányban, rám maradt ez a munka. Eleinte még volt segítségem, de most már lényegében majdhogynem egyszemélyes munka, ugyan minden alapszervezet felel a saját programjaiért a csokorban, de a legtöbb rendezvénye a pozsonypüspöki alapszervezetnek van. Persze, nem panaszkodom, én ezt szívesen megcsinálom, és örülök, ha megtelik a terem emberekkel, s bízom abban is, hogy végre sikerül majd megint teltházas rendezvényeket szervezni.
2019-ben Főpolgármesteri díjat kaptál Pozsony polgármesteréről, milyen érzés volt, hogy a szlovákok is elismerik a magyar kultúra egyik szekértolójának a munkáját?
Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy én kapom a Főpolgármesteri díjat, először nem is akartam elhinni, de aztán jöttek az e-mailek, a kisfilmkészítés, így végül kénytelen voltam komolyan venni a hírt. Meghatódtam, persze, és jó érzés volt, hogy végre valaki a fővárosban is elismeri a magyarság munkáját, nem az enyémet, hanem rajtam keresztül a magyarságét. És engem büszkeséggel töltött el, hogy a pozsonyi magyarok munkáját elismerte a főpolgármester.
Mit jelent számodra ez a mostani díj? Gyurcsó István, szlovákiai magyar költőként, nyilván sokat jelent egy aktív kultúrembernek, aki maga is sok verset mondott különböző rendezvényeken eddigi élete során.
Én Gyurcsó Pista bácsit személyesen is ismertem, sokszor találkoztam vele, és a verseit is nagyon szeretem. A verseinek ugyanis van tartalma, értelme és mélysége, és a szívemből szólnak. Nekem, ha bárhol jelenésem van, olyan nem fordul elő, hogy ne idézzek egy versből vagy prózából, esetleg egy-egy magvas gondolatot. Én nagyon szeretem a verseket, gyűjtöm is azokat, és ez az elismerés, főleg, hogy Pista bácsi nevéhez kötődik, akinek a verseit szeretem és a munkásságát nagyra becsülöm, nagyon jelentős a számomra.
És ez az elismerés kötelez is, amint azt Jégh Izabella a köszönőbeszédében is elmondta, kötelez „arra, hogy ezen az úton tovább kell mennünk, hűek kell, hogy maradjunk eleink ránk testált értékeihez. Bármilyen nehéz is, nem feladva, nem beolvadva a többségi nemzetbe, senki ellenében, hanem mindenki örömére éltetni, fejleszteni és továbbadni örökségüket. Mert Pósa Lajos szavaival élve a „A nemzetet a maga lelkétől különválasztani nem lehet. A nemzet addig él, ameddig lelke, szelleme és költészete”.
