„Egyébként egyéb vagyok” – Somos Béla halálára
Pár éve barátom bemutatta új munkahelyét a XIII. kerületben egy vadonatúj irodaházban, amelynek a tőszomszédságában ráleltem a Tomori közre. Sose jártam ott, de mégis ismerős volt a helynév, hiszen sok-sok levelet kaptam innen. Meg is találtuk az egyik ajtócsengőn Somos Béla nevét, álltunk ott pár percig, de nem mertem felcsengetni. Most már, ha akarnám, se tehetném, hisz sokunk kedvenc magyartanára életének 86. évében végleg itt hagyott bennünket. Akiről csak kevesen tudták (mert sose dicsekedett vele), hogy tekintélyes írói életművel is dicsekedhet/ne.
A kilencvenes évek elején kerültem a ma már épületében sem létező legendás budaörsi úti Nemzetközi Előkészítő Intézetbe (NEI), ahol évtizedekig a Budapesten tanuló külföldi diákok sajátították el a magyar nyelv alapjait. A rendszerváltás után az intézmény profilja kibővült, s határon túli magyar diákok az ún. nulladik évfolyamban itt készültek fel egyetemi felvételeikre. Így kerültem én is az intézet kötelékébe, méghozzá egy kivételes időszakban, amikor Kárpátaljáról, Felvidékről és Vajdaságból a legjobbak érkeztek, akik között sok-sok művészlélek is akadt.
Az intézet tanárainak is merőben új kihívást jelentettünk, hisz minket nem magyarra/magyarul kellett megtanítaniuk, hanem az egyetemi felvételikre felkészíteniük, hogy felvehessük a versenyt a budapesti elitgimnáziumok diákjaival.
Emlékszem, olyan, ma már a magyar irodalom meghatározó egyéniségeivel vártam a szóbelire az ELTE-n, mint Nényei Pál, Peer Krisztián vagy a pár éve tragikus hirtelenséggel elhunyt Térey János. A NEI-ben jó nevű tanári gárda tanított, megfordult ott Cukor György és Sajó László költő, Szathmári István, a neves vajdasági prózaíró, míg a magyartanárunk az akkor már ötvenes éveiben járó Somos Béla volt, akit nagyon gyorsan megszerettünk, hisz percek alatt partneri kapcsolatot épített ki velünk, s a kötelező tananyag átvétele mellett maximálisan támogatta művészi ambícióinkat is.
Így jöhetett létre a 25 évig működő Wataridori Színkör, amelyben maga is majdnem szerepet vállalt, ahogy a Tiszavirág folyóirat is, amely faliújságként indult, de annyi érdemleges anyag gyűlt össze, hogy a Tanár úr javaslatára az intézet felvállalta az annyira áhított lap kiadását is, amely aztán nyolc évet élt meg, s annak mellékszámaként indult önálló útjára később a Szőrös Kő és a Gömörország is.
Somos Béla végig kitartóan támogatott bennünket, s a lap körül feltűnt fiatalokat – csak pár név a csapatból: Pénzes Tímea, Csörsz Rumen István, Pócs István, Papp Árpád, Szűts Zoltán, Mester Magdolna, Merkovity Norbert, Bozó Lake Norbert, Csender Levente. A lap mellett számos irodalmi estet is szerveztünk, s nemcsak az épületben (itt tartotta egyik első koncertjét a minap Kossuth-díjat kapott Misztrál együttes is, míg a Musica Historica az intézet házi zenekarának számított), hanem a Rátkai Klubban és a Magyar Írószövetség székházában is.
Somos Béla rendületlenül állt mellettünk, de sosem dicsekedett azzal, hogy ő maga is aktívan kultiválja az irodalmat. S ha már a vietnámiak, afrikaiak és arabok után összehozta a sors a határon túli magyarokkal, feleségével, Sárkány Annával közösen két kötetben megírták a Magyar irodalom – Magyarország határain kívül című tankönyvet.
Az első rész Trianontól 1948-ig, a második rész pedig a rendszerváltásig mutatta be a Trianon után kisebbségbe került magyar országrészek irodalmát.
Az a kivételes szerencse ért, hogy a második részben, a felvidéki magyar irodalmat bemutató fejezet megírásában már én is a segítőtársa lehettem. Később a kötetet több felvidéki helyszínen is bemutattuk, így a nagymegyeri Nyári Szabadegyetemen, majd a mi közös előadásunkkal indult útjára Rimaszombatban a Pósa Lajos Irodalmi- és Közművelődési Kávéház is.
Akkoriban még nem volt internet, s mivel a tanár úr nem dicsekedett irodalmi munkásságával, szépírói aktivitásairól alig tudtam valamit.
– közli valahol, s bizony Somos Béla nem szívesen adta ki önmagát, így a verseit sem. Annyit tudhattunk róla, hogy 1938-ben a Szeged melletti Sándorfalván született, s Nagysomkút (itt született Szilágyi Domokos) érintésével jutott el Miskolcra, majd Budapestre. Az érzékeny lelkű, végletekig csendes fiatalember első versét 1961-ben a Juhász Ferenc-fémjelezte Új Írás első száma hozta le, később az Élet és Irodalomban, Népszavában, Népszabadságban, Magyar Ifjúságban, Látóhatárban, az Alföldben, a Napjainkban és a Magyar Naplóban is jelentek meg versei, elbeszélései. A posztmodern előttről és utánról. Amikor már egyetemistaként egyszer arról panaszkodtam neki, hogy bármennyire is szeretném, nem értem Esterházy Péter vagy Nádas Péter írásait, megnyugtatott: „Ne izgulj János, én sem”. S ez a mondata máig megnyugtatólag elkísér. Még a rendszerváltás előtt jelentek meg első szakmai jellegű munkái, az 1 000 szó magyarul (1985) és a Magyarországról magyarul (1988), de miután elmélyedt a határon túli magyar irodalmak tanulmányozásában, ideje jelentős részét ez a szakterület kötötte le. 2002-ben adja ki az erdélyi író, Beke György pályaképét bemutató Magunk keresése című monográfiáját, majd korán eltávozott feleségének ajánlja a Szerelmünk, Zebegény című kötetet, amelyet fiával, Péterrel követ el, aki több köteténél is szoros alkotótársa lesz.
Somos Béla több különös antológiának is szülőatyja, így a Miért ír az ember – kérdezték a tanítványaim vagy A szerelem bolondja lenne…? – A szerelem öt évszaka című a megjelenése idején komoly szakmai sikert aratott, mégis az 1997-ben megjelent Egyetlen verseink című kötete vitte el a pálmát, amelyben kortárs alkotókat kért fel, válasszanak egyet kedves saját és nem saját verseik közül. Szerepelt a kötetben Faludy György, Károlyi Amy, Takáts Gyula, Parti Nagy Lajos, Zalán Tibor, Füzesi Magda, Garaczi László, a minap Kossuth-díjat kapott Visky András, Háy János, Tóth Krisztina Nagy Gáspár, Petőcz András vagy a nemrég elhunyt Kovács András Ferenc is. Nyugdíjas éveiben, „tomoriközi” csendes magányában már sokkal több ideje jut az írásra. Megírja egyéves vietnámi tartózkodását is (A csendes európai), ez az az év, amikor váratlanul meghal hanoi látogatása alatt Váci Mihály, s a Felsőmagyarországi, majd a Hungarovox kiadók jóvoltából megjelennek verses és novelláskötetei (köztük az Anyám könyve) is. Sőt Toronyiránt címmel bemutatja Budapest templomait és annak alkotóit is.
írja arspoeticaszerű vallomásában Somos Béla, aki egyik verseskötete címében kérdi: A világ én vagyok? Nem. Te vagy.
Ma már nagyon sajnálom, hogy azt a csengőgombot nem mertem akkor megnyomni. De itt maradtak a könyvek, s az a rengeteg közös emlék, amely elkísér majd az életem végéig. Ahogy sokakat másokat is a tanítványaid közül. Köszönet mindenért!
