Egy poliglott világutazó
Székely Tibor 1912-ben a Felvidéken, Szepesszombatban született, de nem hiszem, hogy tájainkon sokan hallották volna a nevét. Igaz, még a nagy háború éveiben elköltözött innen a családja, és először a mai Romániában, a Bánátban, Csene nagyközségben laktak, majd innen 1922-ben a vajdasági Nagykikindán telepedtek le, ahol Tibor alapfokú tanulmányait végezte.
Nem tudni, hogy mi hajtotta a családot, mert a gimnáziumot már a mai Montenegróban, Nikšićben fejezte be. A zágrábi egyetemen szerzett jogi oklevelet, de a továbbiakban újságíróként dolgozott, közben festett és színházi dramaturg is volt. 1939-ben Dél-Amerikába ment, hogy az ott élő jugoszláviai emigránsokról készítsen cikksorozatot.
Mivel közben kitört a második világháború, zsidó származása miatt nem érezte úgy, hogy neki vissza kellene térnie Európába.
Erre csak 1954-ben szánta el magát; előbb Belgrádban telepedett le, majd 1972-ben átköltözött Szabadkára, ahol a városi múzeum igazgatójaként tevékenykedett. Itt halt meg 1988-ban.
Már gimnazistaként megkedvelte a hegymászást és gyalog bejárta Montenegrót. Argentínában az újságírói munka mellett elsősorban néprajzkutatóként szorgoskodott, közben a Nikšić környéki hegyeknél legalább háromszor magasabb Andokban hegymászóként is jeleskedett. 1944-ben megmászta Dél-Amerika legmagasabb csúcsát, a 6961 méter magas Aconcaguát is.
A túra során egy hóviharban négy társa életét vesztette. Később erről könyvet írt, Vihar az Aconcaguán címmel.
Dél-Amerikában meg is nősült, és feleségével közösen utazgattak. Hol egy terepjáróval, hol lovagolva, de sokszor csak úgy gyalogosan. Bejárták Közép- és Dél-Amerika számos országát. Bolíviában találkoztak Hertzog államfővel. 1948-ban Székely Tibor a brazil őserdőkben kutakodott, sőt négy hónapot töltött a kannibál tupari törzs tagjaival.
Mivel jó nyelvérzéke volt és a magyar mellett németül, angolul, spanyolul, franciául, spanyolul, olaszul és természetesen szerb-horvátul is tökéletesen beszélt, sehol sem volt különösebb gondja szót érteni a helybeliekkel.
Állítólag 22 nyelven tudott különböző szinten, mindezek tetejébe még eszperantóul is megtanult, sőt fontos szerepet töltött be a nemzetközi eszperantó mozgalomban és a legtöbb könyvét ezen a nyelven írta.
Mivel később ezek közül többet más nyelven is kiadták, elmondhatjuk, hogy Székely Tibor lett a legtöbbet fordított eszperantó író.
Dél-Amerikában az ottani lapok munkatársaként természetesen spanyolul írt, és amikor végleg visszatért Európába, akkor főleg szerbül és magyarul publikált. Ide már nem követte őt felesége, mert közben elváltak. Második felesége egy magyar nő volt.
Azt hihetnénk, hogy Európába visszaköltözve már egy nyugalmasabb életre vágyott. Ez azonban egyáltalán nem így volt. Időnként nagyobb utazásokat tett Afrikában
(ahol megmászta a Kilimandzsárót), Ázsiában – Nepálban, Indiában, ahol Indira Gandi későbbi miniszterelnökkel is találkozott, Kínában, majd egy másik alkalommal Japánban –, Óceániában és mindenütt néprajzi gyűjtést is folytatott. Ez az anyag a Zentai Múzeumban található. Hangfelvételeket is készített, ezeken a helybeliek népköltészetét rögzítette, majd ezek nyomán fordításokat készített és ki is adta őket.
A világ több mint 90 országában megfordult és az Antarktiszt leszámítva az összes kontinenst bejárta. Az útikönyvek, néprajzi összefoglalók mellett gyermekkönyveket is írt – ugyancsak eszperantóul. Az egyik legnépszerűbb könyve, a Kumevava, az őserdő fia. Számos könyve egyébként a vajdasági Fórum Kiadó jóvoltából magyarul is elérhető.
Megjelent a Magyar7 hetilap 11. számában.
