Egy kalandos élet állomásai
Az ember ugyancsak meglepődik, ha belelapoz olyan könyvekbe, amelyek az Osztrák–Magyar Monarchia településeinek népességi adatairól, az ott született vagy tevékenykedő híresebb lakóiról tájékoztatnak. Ki gondolná például, hogy a mára teljesen elszlovákosodott Aranyosmarótot az 1910-es népszámlálás adatai szerint még kétharmadrészben magyarok lakták. A 3227 lakosából 2127-en vallották magukat magyar nemzetiségűnek.
Számos ismert embernek: tudósnak, papnak, művésznek a szülőhelye a város, de ezúttal egy kalandos életű férfiról lesz szó, aki 1879. február 9-én itt látta meg a napvilágot. Születésekor Fekete Zoltán Lajos Menyhértként jegyezték be az anyakönyvbe, de 1913-ban nevét hivatalosan Nagyiványi Zoltánra változtatta. Jogi diplomát szerzett és Budapesten ügyvédkedett. Szinte vég nélküli kalandjainak sorozata a nagy háború kitörésével kezdődött.
1914 nyarán Párizsban volt és az internálás elől menekülve a Francia Idegenlégió katonája lett. Ekkoriban Afrikában is megfordult, majd egy év elteltével sikerült hazatérnie és ismét egyenruhát öltött: az osztrák–magyar hadsereg tisztjeként harcolt az orosz fronton, ahol hadifogságba esett. Ez volt az első találkozása az Orosz Birodalommal és később fogolytábori élményeiről egy könyvet is írt, vegyítve az idegenlégiós élményekkel.
Magyarországon a nagy zűrzavar közepébe toppant be, és francia nyelvtudásának köszönhetően Louis Franchet d’Espèrey (1856–1942) tábornok összekötő tisztje lett. A Tanácsköztársaság alatt a külügyi népbiztoshelyettes titkáraként szolgált, majd a királyi törvényszék tolmácsa lett, de ügyvédi praxisát is folytatta. Nyugtalan természete azonban rendkívüli módon kihatott a magánéletére, hiszen 1913 és 1924 között hatszor kötött házasságot.
Az 1920-as évek végétől ismét külföldön utazgatott. Megfordult a Közel-Keleten, Iránban, sőt a Távol-Keleten is, majd a Szovjetunióban töltött el másfél-két évet.
Bakuban és Moszkvában is lakott, és banki tisztviselőként, később a külföldi kulturális kapcsolatokért felelős irodában idegen nyelvi levelezőként dolgozott, de nem zárható ki az sem, hogy ez egyfajta hírszerzői munka lehetett. Szeretőt is talált magának, de ebből a kapcsolatból már nem lett házasság.
Az ekkoriban szerzett élményeit is belefoglalta az Idegenlégiótól a Szovjetunióig című önéletrajzi regényébe, amely először 1934-ben jelent meg. Már előtte, 1932-ben visszatért Magyarországra, és ettől kezdve regényeket és később filmforgatókönyvek írt. Közben volt egy kellemetlen epizód is az életében, mivel sikkasztás vádjával letartóztatták, de a börtön helyett – egzaltált idegállapotára való tekintettel – a lipótmezei elmegyógyintézetben kezelték. Erről szól a Sárga kaszinó című regénye, amely 1937-ben jelent meg.
Megjelent a Magyar7 2025/4. számában.
