Dugovics Titusz legendája
Néhai Bitter Béla bérmakeresztapám, aki falunk templomában éveken át kántorként is szolgált, olvasott ember volt és gyakran mesélt nekünk nagyon érdekes történeteket egykor élt emberekről és eseményekről. Tízéves koromban tőle hallottam először Dugovics Tituszról, aki állítólag Nándorfehérvár 1456-os ostromakor magával rántotta azt a janicsárt, aki éppen ki akarta tűzni a vár tornyára a török zászlót. Az önfeláldozó hős szinte beégett az emlékezetembe, és évtizedeken át abban a tudatban éltem, hogy egy valóban létezett személyről van szó.
Tulajdonképpen egészen a múlt század végéig Magyarországon szinte mindenki ezt hitte, annál is inkább, mivel Döbrentei Gábor (1785–1851) – aki költőként, nyelvújítóként és a Magyar Tudós Társaság titkáraként ismert (bár sokszor bírált és olykor méltatlanul alábecsült) alakja volt a magyarországi irodalmi és szellemi életnek –, 1824-ben egy cikket közölt a Tudományos Gyűjteményben Dugovics Tituszról, és ennek köszönhetően szinte kultusza támadt a „nándorfehérvári hősnek”.
Ezek a dokumentumok meggyőzték Döbrenteit, hogy Dugovics valóban élt és hősként halt meg, és ezzel a cikkével a reformkori Magyarországon elindított egy folyamatot, amelynek köszönhetően a Habsburg elnyomás szorításában vergődő magyarság rádöbbent arra, hogy egykor milyen, hazájukat szerető, azért a legnagyobb áldozatra is képes hősei voltak az országnak. Idővel persze egyre többen mégiscsak gyanúsnak találták az említett okiratok váratlan felbukkanását, és kételkedtek az eredetiségükben is.
Persze kérdéses, hogy Dugovics alakja eme felismerések nyomán kikopik-e a köztudatból. Mindenestre már vicc is született róla, és ezt Jung Károly írása végén idézi. „Az iskolában a tanító megkérdezi a gyerekeket, kinek az apukája hasonlít valamelyik híres emberre. Az egyik fiú büszkén mondja: – Az én apukám Mátyás királyra hasonlít. – Miért? – Mert olyan igazságos. Egy másik gyerek is jelentkezik és mondja: – Az én apukám Dugovics Tituszra hasonlít. – Miért? – Mert vállalatigazgató volt, és amikor lebukott, tíz embert rántott magával.”
Megjelent a Magyar7 2024/1. számában.
