Degen Árpád, a pozsonyi „füvesember”
A 19. század második felében Pozsonyban és környékén népes botanikuscsoport verődött össze. Többen az ország más vidékeiről kerültek ide, mint a vajdasági Bolla János vagy az ógyallai Schiller Zsigmond, míg Sabransky Henrik és két évvel fiatalabb kortársa, Degen Árpád pozsonyi volt. Utóbbi egy jeles család később méltán híressé vált tagja volt.
Degen 1866. március 31-én született, és szülővárosában végezte a gimnáziumi tanulmányait is, ahol már diákkorában botanizált. 1889-ben orvosi diplomát szerzett Budapesten, és néhány évig műtőorvosként tevékenykedett. A növények iránti rajongása azonban a pálya elhagyására késztette: 1896-ban kinevezték a Vetőmagvizsgáló Állomás vezetőjévé. Ebben a minőségében elsősorban a fűmagtermelés és -értékesítés, valamint a legelő- és rétgazdálkodás fejlesztésével foglalkozott.
Fontos szerepe volt a mezőgazdasági termények hamisítását tiltó jogszabály kidolgozásában; ő szervezte meg a magyarországi vetőmagexportot és a nagyüzemi állattenyésztés fellendítéséhez nélkülözhetetlen takarmányellátást. Egyik munkatársa a rimaszombati születésű Richter Aladár (1868–1927) volt. Később a földművelésügyi tárca alá tartozó Központi Szőlészeti Állomás és Ampelológiai Intézet főigazgatója lett. Flórakutatással is foglalkozott és nemcsak Magyarországon, a Balkánon és Kelet-Európában ténykedett, de eljutott Törökországba és a görög szigetekre is. Őt tartották a balkáni flóra legalaposabb ismerőjének. Nyári szabadságát rendszerint külföldön töltötte, de ilyenkor is elsősorban a helyi növényvilág megfigyelésével és gyűjtésével volt elfoglalva.
1897–1934 között az egyetemen is oktatott, és 1902-ben elindította a Magyar Botanikai Lapokat, amelynek 1934-ig a szerkesztője volt. Német és magyar szakfolyóiratokban 110 részből álló sorozatban publikálta megfigyeléseinek és gyűjtéseinek eredményeit. Életében több mint 1040 tanulmányt, beszámolót és szerkesztett szöveget közölt. Sok nemzetséget és fajt ő írt le először, kollégái tiszteletük jeleként számos növényt róla neveztek el. A flórakutatók rendszerint herbáriumot is összeállítanak. Degen Árpád 300 ezer példányt tartalmazó herbáriumát a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta, ez volt Európa legnagyobb botanikai magángyűjteménye. Ezt megtetézte azzal, hogy 10 ezer kötetből álló botanikai szakkönyvtárát is az intézménynek ajánlotta fel.
Legnagyobb műve a négykötetes Flora Velebitica, amely a horvátországi Velebit hegylánc növényvilágát írta le. Ez már halála után jelent meg. Egy másik jelentős munkája A magyar füvek gyűjteménye nyolc kötetben. Degen nemcsak leírta a növényeket, hanem arra is gondja volt, hogy a ritka fajok kellő védelemben részesüljenek. Ezen a téren is úttörő volt. Noha az egyik vezető magyar botanikusnak számított, szívesen dolgozott együtt másokkal is, ezért nagy tisztelet övezte a kollégái körében. Legkedvesebb munkatársa Lengyel Géza (1884–1965) volt, aki Degent több expedíciójára elkísérte, és kéziratban maradt munkáit sajtó alá rendezte. Degen Árpádot a Magyar Tudományos Akadémia 1916-ban levelező, 1928-ban rendes tagjává választotta. Több külföldi társaság – a cambridge-i National Institute of Agriculture, a genfi Botanikai Társaság és a finn Erdészettudományi Társaság – is megtisztelte tagságával. 1934. március 30-án, egy nappal 68. születésnapja előtt hunyt el. Özvegye 15 ezer pengőt adományozott a Magyar Tudományos Akadémiának.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/14. számában)
