Családi portré Dráfi Mátyás színművésszel és szeretteivel
Június 14-én a Több mint szomszéd – Magyar Kulturális Hét Pozsonyban Családi portré programsorozat keretében Dráfi Mátyás színművésszel és családjával ismerkedhetett meg a közönség. Az eseményre a Magyar Kulturális Intézet épületében került sor.
A Családi portré programsorozat keretében ismét egy sokoldalú és tehetséges felvidéki magyar családot ismerhettek meg a vendégek. Dráfi Mátyás Jászai Mari-díjas színművész és testvérei, Lőrincz János fotóriporter és Lőrincz Zsuzsanna képzőművész meséltek el őszinte és szórakoztató családi történeteket, illetve emlékezetes közös élményeket. A beszélgetést Haják Szabó Mária újságíró, a Magyar= hetilap állandó szerzője vezette.
Dráfi Mátyás esetében is érvényes a mondás, hogy minden a családban kezdődik. Itt dőlt el ugyanis az egyes családtagok pályaválasztása. A család egyik meghatározó tagja, idősebb Lőrincz János volt az, aki nagy hatást gyakorolt két fiára – Mátyásra és Jánosra.
Idősebb Lőrincz János fotográfus volt, habár később mással kereste kenyerét, de a fényképezőgép mindig ott hevert a polcon, így idővel fia, János is fényképészettel kezdett el foglalkozni. Szintén idősebb Lőrincz János volt az, aki Pozsonyban 1970-ben megalapította a pozsonyi Déryné színkört, ahová elvitte nevelt fiát, Dráfi Mátyást is. A fiatal fiút teljesen elvarázsolta a színház. Ebben a nyitott közegben nevelkedett a legfiatalabb lánytestvér Zsuzsanna is, így nem volt kérdés, hogy ebben az alkotó légkörben szintén művészi pályára lép, és képzőművész lett belőle.
Mátyás, János és Zsuzsanna édesanyjuk révén testvérek. Dráfi Mátyás elmesélte, édesapja azon az éjszakán hunyt el, amikor ő megszületett. Édesapja halála után megözvegyült édesanyja feleségül ment Lőrincz Jánoshoz, akiről Dráfi Mátyás úgy nyilatkozott: édesapja helyett valóban édesapja volt. Neki köszönhette, hogy már gyerekként megismerkedhetett a színházi világgal.
Dráfi Mátyás kiemelte, nevelőapja gyakran vitte magával a színkörbe, és ő egyszer csak azon vette magát észre, hogy fertőzött lett. „Megfertőzött azzal a gyönyörű átokkal, amit úgy hívnak, hogy színház” – fogalmazott Dráfi, egyben kiemelte, soha semmi más nem szeretett volna lenni, csakis színész. 1950-ben született meg öccse János, akivel mindig is nagyon jó kapcsolatuk volt. Mátyás kisöccsét mindenhová magával vitte.
Dráfi Mátyás mesélt arról az időszakról is, amikor családjával együtt Galántáról Pozsonyba költöztek édesanyja nővéréhez és öccséhez. Itt öten laktak együtt: édesanyja, nevelőédesapja, a kis Matyi, Bözsi néni és Pali bácsi. Majd nemsokára megszülettek testvérei, így már heten laktak együtt egy egyszobás lakásban.
Felidézi azt az emléket is, amikor édesanyja Érsekújvára küldte nagyapjához, titkon azért, hogy kántortanító váljon belőle, mint édesapja is volt. A mama ugyanis nem akarta, hogy színész legyen a fiából. Ugyanakkor már nagyapja is látta, hogy a fiú nem kántortanító akar lenni, így végül elfogadták Matyi pályaválasztását.
Mátyás tizenkét éves volt, amikor elment az akkori Sokol kultúrházba megnézni a Lusta méhecske című mesét. A szünetben odament az egyik színészhez, elmondta neki, hogy ő bizony színész szeretne lenni. A férfi odaültette maga mellé, átölelte, és azt mondta: „Na jó édesfiam, ha tényleg úgy gondolod, hogy színész szeretnél lenni, akkor tudomásul kell venned, hogy magyar színész vagy, így a felvidéki magyar színházat kell gazdagítanod. Egyben számíts rá, hogy nem kapsz ezért semmit, csak tapsot. Ha pedig nagyon jó csinálod, akkor a közönség szeretetét". Dráfi Mátyás azonban így is vállalta, Pozsonyban el is végezte a színművészeti főiskolát.
Mátyás mellett, másik két testvére is felsőfokú végzettséget szerzett, ami abban a korban ritkaságszámba ment. Lőrincz János pszichológiát végzett Prágában. Akkoriban nagy Beatles-mánia volt, mesélte az előadáson, ő is mint a zenekar rajongója, elkezdődött érdeklődni az angol nyelv iránt, mivel addig sokan nem értették, és csak fonetikusan tanulták a Beatles slágereit. Ezért jelentkezett Pozsonyba angol-magyar szakra, de nem vették fel. Egyik barátja inspirálta abban, hogy végül angol és pszichológia szakirányt válasszon. Két év múlva pedig átlépett Prágába, ahol pszichológia szakon szerzett diplomát.
János aztán pár évig pszichológusként dolgozott. Sajnos azokban az időkben mindenhez protekció kellett, így végül minden munkahelyén afféle „töltelék” volt csak – fogalmazott. Kapott egy ideiglenes szerződést, de amint visszajött az illető személy, akit helyettesített, tovább kellett állnia. Tíz év múlva megunta ezt az állapot, és otthagyta a szakmát, habár a pszichológia nagyon érdekelte. Később elkezdett komolyabban foglalkozni a fényképészettel, különböző lapoknál fotóriporterként vállalt állást.
1954-ben született meg a kishúg - Zsuzsika, akit teljesen elvarázsolt a képzőművészei pálya, és már 16 éves korától képzőművész szeretett volna lenni. A gimnázium után megpróbált ugyan bejutni a képzőművészeti főiskolára Pozsonyba, ám nem sikerült. Összesen ötször próbálkozott, de sikertelenül, végül barátai tanácsolták, hogy felvételizzen inkább Prágába.
Zsuzsanna sokáig nem akart Prágába menni, mivel túl távolinak tűnt neki a cseh főváros. Emellett egy kisgyermek édesanyjaként akkoriban elképzelhetetlennek tartotta, hogy ilyen messzire elutazzon. Pár évvel később azonban hozott egy nagy elhatározást, megpróbálta Prágát, sikeresen fel is vették a képzőművészeti főiskolára.
Többek között a családi légkör hatására is érkeztek ezek a sikerek, mivel a három tehetséges testvért szüleik támogatták álmaik megvalósításában. Zsuzsanna ennek kapcsán elmesélte, hogy már kiskorától rajziskolába járt, ami bizonyos összegbe került, de szülei állták a költségeket. A testvérek kiemelték, nagyon nyitott család voltak, ahová naponta különböző emberek érkeztek vendégségbe, szüleik pedig mindenkit szeretettel fogadtak.
