2024. május 11., 16:26

Bruegel és a Batthyányak

Értelmiségi körökben nagyon népszerű volt a Gyorsuló idő cím alatt futó könyvsorozat, amelyben jó tollú szakemberek népszerű formában különböző témákról írtak érdekes és nem túl hosszú összefoglalásokat.

 

Katona Imre: Bruegel és a Batthyányak - könyvborító
Fotó: reprofotó - Lacza Tihamér

Katona Imre művészettörténész több könyvet is jegyez, én most a Bruegel és Batthyányak című kötetére hívnám fel a figyelmet, már csak azért is, mert id. Pieter Bruegel (1525–1569) flamand festő 1566-ban festett és a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzött Keresztelő Szent János prédikációja című képének ürügyén egyrészt bemutatja a mestert és a művel kapcsolatos tudnivalókat, másrészt a Batthyányak – jelesül a humanista műveltségű Batthyány Boldizsár (1542–1590) – és Bruegel kapcsolatát, ami valójában közvetett volt.

A két férfi az ún. anabaptizmusnak nevezett vallási irányzat híve volt és a kép egyfajta képzőművészeti megfogalmazása volt ennek az elkötelezettségnek. A mű Bruegel halála után került a Batthyányak birtokába, majd 1919-ben adományozták a Szépművészeti Múzeumnak.

 

Az írás megjelent a Magyar7 2024/19. számában.

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.