Az ikes igék pásztora
A magyar reformkor hőskorában, a nyelvújítás idején sok kiváló irodalmár és gondolkodó foglalkozott az anyanyelv tudományos tanulmányozásával, emellett gondosan igyekezett kigyomlálni az oda nem illő kifejezéseket és új szavakkal felváltani, vagy éppenséggel a már feledésbe merült régi szavakat újjáéleszteni. Az ebben szorgoskodók névsora elég hosszú, hiszen Kazinczy Ferenctől, Batsányi Jánoson és Báróczi Sándoron át egészen Bajza Józsefig számos kiváló embert említhetnénk.
Az is tény viszonyt, hogy a derék férfiak között nem mindig volt harmonikus a viszony, aminek az okát sok esetben nem is annyira a szakmai nézeteltérésekben, inkább a személyes ellentétekben kell látnunk. Innen nézve különösen Döbrentei Gábor (1785–1851) volt az, aki gyakran kavart indulatokat és vitathatatlanul hasznos munkássága ellenére az utókor is sokáig inkább negatívan vélekedett róla.
Kazinczy erre – elég nyersen fogalmazva – egyebek között ezt írta Döbrenteinek: „Téged elszédíte az a ’magad által is reményleni soha nem mert nagyság, hova mesterségeid juttatának el, nem érdemeid. De miként feledheted te, hogy az én hajlandóságom nélkül legfeljebb is egy falusi papocska levél vala, nem nagy talentumod ’s talán még kevesebb tudománykád többet nem igen igérhetének; vagy mint testvérid Vas- és Bors-áros? Minekutána Septemberben rád ordítám a’ mit szemtelen garázdaságod belőlem kisajtolt, most pedig nyomtatásban rád hányt szabdalásim rád ijeszthetének, nem tartok többé, hogy pályámon beléd lehessen botlanom.”
Ráadásul 1830-ban volt az ún. Conversations-Lexikoni pör, amelyben elsősorban Bajza József lesújtó kritikájával kellett szembesülnie még inkább ártott a tekintélyének. A szóban forgó kiadványt, amely egy magyar nyelvű lexikon lett volna, nagy várakozás előzte meg, de sokaknak úgy tűnt, hogy azok, akik ott „nyüzsögtek” a szerkesztése körül, nem igazán értik a dolgukat és elsősorban Döbrenteit okolták a hiányosságokért.
Döbrentei 1825-ben ismerkedett meg gróf Széchenyi Istvánnal, akinek nagy tisztelője volt és alkalma nyílt a Hitel kéziratának „csiszolgatására”. Felhívta a gróf figyelmét arra, hogy a magyarban a szám: a tíz, a harminc vagy a sok, a kevés már eleve magában foglalja a többes számot, tehát nem száz emberek, sok fák a helyes, hanem száz ember, sok fa. Az ikes, illetve az iktelen igék használatában is igyekezett tanácsokat adni Széchenyinek, megjegyezve, hogy vannak olyan igék, amelyeknek ikes formájuk a helyes, mint például a gazdálkodik és nem gazdálkod, ráadásul ezek ragozása is eltér az iktelen igék ragozásától. Igaz, azok a szigorú szabályok, amelyek az ikes igékre vonatkoztak egykor manapság már egyre lazulnak és olykor el is tűnnek.
Megjelent a Magyar7 2024/38. számában.
